A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-15 / 37. szám
Nagy János Ady-portréja Egy szoborportrénak, ha jó művész alkotta, több arca van. Csak körül kell járnunk, jól szemügyre vennünk, s az arcmás máris megelevenedik, mozogni, élni, sőt a maga sajátos nyelvén beszélni kezd. Ilyen sokarcú, beszédes mü Nagy János Ady-portréja is. Monumentális fej. Lenyűgöző erő, robbanékonyság, gazdag mondanivaló feszül benne. Nagy János mélyen átérezte az Adyéletmű tragikus nagyságát, s épp tragikuma felől közelítette meg a költő emberi arcát. A portré markáns vonását a háborús évektől meggyötört Ady zord szenvedéseit idézik. Ady-sorok kívánkoznak ide: „Világok pusztulása / ősi vad, kit rettenet fűz, érkeztem meg hozzád.. ■“ vagy azt, hogy Jsten-várón emlékezem Egy világot elsüllyesztő / Rettenetes éjszakára vagy „Szívemet a puskatus zúzta, / Szememet ezer rémség nyúzta t Néma dzstn ült büszke torkomon / S agya"mat a Téboly ütötte.“ Ady tragédiájának emberi és nemzeti mivoltát legtömörebben ez a híressé vált három sor fejezi ki: „Ember az embertelenségben, I Magyar az űzött magyarságban, / Ojból-élő és makacs halott". Az utolsó sor minden esettségén túlmutató lendülete maradéktalanul benne van Nagy János szobrában. Elölről nézve zord oroszlánfej, súlyos komor, szenvedő. Ha a fejet balra fordítjuk, s a homlokára simuló dús haj felöl nézzük, a hatalmasan elődomborodó homlokban, a kiugró szemöldökcsontban, az orr kemény vonalában és a vaskos ajkakban kemény dac és erő feszül. Nagy János a koponyacsont jellegzetes pontjainak kiemelésével, expresszív felnagyításával érte el ezt a hatást. Ha viszont a fejet jobbra fordítjuk, az ajka körül, a száj szögletében enyhe mosoly dereng, a viszályok fölé emelkedett fér ft bölcs, fölényes mosolya, akt tudja, hogy mindenek ellenére, akár egy egész dühödt világgal szemben ts igaza van. Ojra Ady-sorok: Jfjú szívekben élek, s mindig tovább), / Hiába törtek életemre / Vén huncutok és gonosz ostobák, / Mert életem millió gyökerű". A „Mag hó alatt" és „A Hold megbocsájt" már-már emberentúlt mosolya ez, a feltámadás-tudaté és a sírontúlt öröklété: „Hős emberségem, várakozz, / Szép álmokat aludj, lefénylett / Jós és jó magyarságom, I Hívni fog az élet / S föltámadások örök Rendje." Ez az Ady-portré a fiatal Nagy János forrongó lelkivilágáról, mély átélő képességéről és szuggesztlv megjelenítő készségéről tanúskodik. Kétségtelen siker, hogy meg tudta találni a felszín alá rejtett mély valóságot, felfogta Ady életművének bonyolult gazdagságát, s azt megfelelő művészt eszközökkel kt ts fejezte. Érzésem szerint méltán sorolhatjuk oda ezt a portrét az eddig Ismert Ady-szobrok közé, mind a művészt hitelesség, mind pedig értett formája miatt. KONCSOL LÁSZLÓ Magyar festőművész, Rudnay Gyula tanítványa, a budapesti Képzőművészei FOiskolát végezte el, de tulajdonképpen három ország kultúráján nOtt fel. A jugoszláv Mitrovlcén született, a pozsonyi líceumban érettségizett. Budapesten forrt ki a tehetsége. Megjárta az élet Iskoláit, sok küszöködás volt osztályrésze, kfizOny és visszautasítás, vállveregetO semmibevevés és megnemértés kisérte útján. VergO- dött, de művészlelke nem engedte csüggedni. Aztán végre „felfedezték“. Nemrég türtént, 1981-ben. Ellátogatott ismét hozzánk, fennjárt Prágában, festegette a Hradzsint, az Osl pozsonyi várat, a történelmi emlékeket, az ódon utcarészleteket, és megtalálta a kellő színharmóniát. Képeit kiállították a Kulturális Kapcsolatok Intézetáben, meghívták Londonba, a közeljövőben megrendezik Itteni kiállításait, egyszóval „befutott". A mellOztetés, a vívódás, töprengés sfitét tónusú képekké alakult benne, patinásán komor miliőbe helyeződtek a történelmi nevezetessségű alkotások, de nem Rudnay fáradtan komor színeivel, hanem a békés kielégülés, az ösztönös könnyedség, a melankólikus életfilozófia egyszerűségével. Utcarészletek, zeg-zúgos sikátorok, azok a kedves emlékek, ahol mint fiatal diák bolyongott témakereső útjain, amit már akkor is megfestett, de más színekkel, derűsebb életfelfogással. Most sem rója fáradtabban az utcák kövezetét, könnyedén, fiatalosan járja a várlépcsőket, mint valami garabonciás diák mosolyog a szemközt jövőkre, de azért a palettája színei közül már mégis a komolyabb skála került fel ecsetjére. A mindenki számára sok megpróbáltatást hozó esztendők nem múlhattak el nyomtalanul felette, művészetének kiforrottságára döntő jelentőségűek. Hőrlhorgas alakja azonmód feltűnést kelt, ahogy megkezdi munkáját az utcán. Körülállták a prágaiak, barátságosan megveregették vállát, „Hezk^r — mondogatták bátorítóan és meg Is vették képeit. Ez a siker legbiztosabb jele, Chován Lóránt keze egyre biztosabban vezette az ecsetet, megtalálta önmagát. Aztán már bárhová ment, felfigyeltek rá. Még odahaza is, ahol sokáig érvényes volt számára a régi igazság: Senki sem próféta a saját hazájában. Művészeteben szemernyi sincs az ultramodern próbálkozásokból, megmaradt az egyszerűen szép formaábrázalás mellett. A belső átélés az Igazi ereje, városfestészete szinte riportszerű, mintha mondaná: „Nézzétek, Ilyen a ti várostok, az ezertornyú moldvapartl város, ilyen a Kis-Kárpátok láncolatának tövénél meghúzódó második otthonom, ahol mindig jól érzem magam, ahol szeretem a barátságos utcácskákat, a régi várat, a Dunát, melynek vize leszalad a Gellérthogy mellé mai otthonomba, a Margit-sziget városába, ahol Krudyék, Hunyaldék álmodták a szépet, majd tovább is a Bácskába, Bánátba, szülőföldem rónáira. Ápoljuk a Duna menti országok közötti barátságot, szeressük egymást, hiszen annyi közösság, annyi elválaszthatatlan van közöttünk . . . megtalálható a szépség, ezt lássátok meg, ezt szeressétek, ne az ellentéteket, a széthúzást. Gyönyörű Prága a Hradzslnjával, Vencei-terével, utcácskáival, de gyönyörködhettek a pozsonyi várlépcső emlékeiben, a Mlhálykapu homlokzatában vagy a Halászbástya tornyaiban, ... mind, mind csupa szin, csupa dal, csupa költemény . . Nemcsak a színek, a megértés örökifjú garabonciás diákja ts. —os 17
