A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-25 / 34. szám

UJUUigUUUUUUILÜ B E B B S Amiről sokan nem tudnak A Komáromi Magyar Területi Színház július 2-től 21-ig látogatta Kelet- és Kö­zép Szlovákia egyes vidékeit. Sajnos nem lépett fel sem Rimaszómbatban; sem Rozs­nyón. Az együttes tagjai bemutatkoztak Tornaiján és ‘környékén. Pl. Rimaszécsen, Gömörpatyíton. Hanván stb. Említésre méltó a hanvai fellépés, mivel a 850 lelket számláló község telt házzal várta az együttest, amely az Egy finom úriház és a Pék bemutatáséval viszonozta a la­kosok érdeklődését. Még egy említésre méltó eset: Az együt­tes tagjai Hanva községiben Igyekeztek az esti előadásra. Gömörpanyit és Sajó­­számya között tűz támadt á tarlón. A so­főr mellett ülő Nádasdy Károly megálljt kiáltott, a színészek kiszálltak és együt­tes erővel eloltották a tüzet. HanvárH •kormosán és piszkosan érkeztek meg. A sikeres előadásokért és fent említett áldozatkészségükért ezen az ütőn mon­dunk köszönetét az együttes tagjainak. Okos József, Tornaija. Orvosok a határban A mezőgazdasági csúcsmunkák Idején orvosaink azzal Is segítenek dolgozóink­nak, hogy meglátogatják őket a földeken és párperces felvilágosító előadást tarta­nak nekik a munkából eredő betegségek és sérülések elkerülése érdekében, továb­bá ellenőrzik az egészségügyi ládékat. Ezenkívül Járásunkban több kérdés-fele­let estet rendeztek, többek között Duna­­szerdahelyen, Bősön, VAlkonyban, Albá­­ron, Nagyalbonytban és Stkebonyfoan. Hogy milyen sikere volt az egészségügyi elő­adásoknak bizonyltja ez is, hogy még a kisebb falukban Is kétszázötven-három­százán jelentek meg, hogy szakorvosain­kat meghallgassák. Dicséret illeti a falusi szervezeteket, a Jó propaganda munkáért. Ebben az évben a dunaszerdaihelyi járás orvosai már 1393 egészségügyi előadást tartottak. i •Nagyobb súlyt kellene fektetni az egészségügyi filmek kihasználására Is, mivel az Idén a dunaszerdaihelyi járásban mindös$ge száz lyen filmvetítésre került sor. Komáromi Etel Jogos igény Falunkban ötszázhúsz család él. A Ven­déglátó üzemben hetente mindössze öt hektoliter sör érkezik, vagyis kö. egy személyre jut egy liter sör. S bizony ez kevés. Községünk dolgozói 120% teljesí­tik a tojás, 102% a te], 110% a marhahús és 110%-ra a sertéshús szerződéses el­adási tervét. Éppen ezért elvárjuk hogy a Vendéglátó Üzem vezetői ezt Is vegyék tekintetbe, ha a sör elosztásáról van szó. A HNB már tett bizonyos Intézkedéseket a járáson, eddig azonban eredménytele­nül. Baliceka István, Ipölybél I 1............... — -n—­Honismereti kör Érsekújváron A Csemadok érsekújvári színjátszó­énak és táncegyüttese mellett megalakult a csoport legfiatalabb szakköre, a honis­mereti kör. „Ismertük meg városunknak és közvetlen környékének múltját hogy an­nál jobban tudjuk értékelni jelenét" — körülbelül ez az elgondolás vezette azt a néhány Csemadok-tagot és a még egye­sületünkön kívül álló értelmiségit, akik hónapokkal ezelőtt, mindjárt a megala­kulás után munkához is láttak. Egymás közt felosztották a történelmi felkutatás­ra kijelölt Időszakokat, és már bizonyá­ra gondosan kiértékelt adatok sorakoznak fel jegyzeteikben, hogy szeptember hó­napban kezdetét vehesse a közönség szá­méra értékes előadássorozat. A helyi csoport vezetősége felkérte dr. BlaSko­­vics József prágai tanárt, a keleti nyel­vek szakértőjét, hogy a 'török hódoltság korénak történelmi aláfestéséhez előadá­sával hozzájáruljon. Dr. Blaskovlcs aki különben Imely község szülötte,, a kérés­nek készségesen eleget tett. Igen értéke­sek és érdekesek a török hódoltság ko­ráiból ránk maradt írásbeli emlékek — A tornaijai előadás közönsége mondja levelében dr. Blaskovlcs. De bizo­nyéira történelmi és politikatörténeti szempontbői azok az előadások Is érde­kesek lesznek, melyekben a történelmi kor levegőjén túl ikiérződlk majd az egyes Időszakokat mozgató osztályok fej­lődésének fejtegetése is. Az előadás so­rozatot a Csemadok kétnyelvű könyv formájában szándékozik megjelenteni, hogy mindenki részére hozzáférhető le­gyen jelenünk kialakulásának pontos tör­ténete. ' Gábris József Elgondolkoztatott Beléptem a párkányi gyermekotthon irodájába, ahol a 'következő kép foga­dott. Egy anya keblére szorítja gyerme­két. Szép jelenet, meg kell hagyni, ám­de... Az asszony erkölcstelen életet élt s ezért börtönbe terült. Misit a bíróság a gyermekotthon gondjetra bízta. A kis­fiú nagyon kedves, okos, harmadik osztály­ba Jár. Sokszor emlegette édesanyját. Az asszony sem feledkezett meg róla, leve­leiből arra következtettem, hogyha haza­jön új életet kezd. Leveleire együtt vála­szoltam Misivel. Arra gondoltam, ha sem­mi mást nem Is, talán ez a kisfiú segít neki megtalálni a helyes utat. A 'büntetés Ideje letelt s ő eljött Mi­siért. Sajnos, mikor megláttam őt elszo­rult a szivem és azt gondoltam, bárcsak a bíróság ne Ítélné vissza neki a gyerme­ket, mert ez az asszony nem változott meg. S tényleg Igazam volt: Misi a gyer­mekotthonban maradt. Az ő sorsa tehát eldőlt. De mi lesz az ilyen elhanyagolt gyermek szüleivel? f. P-né, tanítónő, (Párkány Szüretelik a Csabagyöngyét a Tornai Állami Gazdaság sző­lészetében Tóth Dezső felvétele Várat építő gyerekeik Fekete felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents