A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-25 / 34. szám
— Akkor én megyek, nem kavarom fel az érzéseidet — mondta félhangosan, és fordult egyet a tengelye körül indulóban. Már lépett is néhányat, amikor Gábor tartóztató mozdulatát érezte a karján. Ügy szaladt utána, fogta meg, fordította, térítette vissza, hogy ne menjen, tréfa, csaló hazugság vol az egész, csak próba, ámítás, nem egyéb. Játszva a sértődötted, hagyta, hogy belé karoljon,, vigye, cipelje elfelejtkezve már a zenéről, amely az imént még szórakoztatta, egész valóját eltöltötte. — Miért nem engeded, hogy elmenjek?! — kérdezte. — Mert... Jó veled. Egyszerűen nagyon jó veled ... Nem elég ennyi?! — mondta, és kérdezte is egyben olyan egyszerű, természetes bangón, mintha nem is kettőjük kívánt kapcsolatáról szólna. — Én Is azt mondtam, valahogy így akartam mondani, mert ezt érzem, csak elhallgattattál. Miért nem engeded, hogy beszéljek az érzéseimről? Gábor nem felelt azonnal. Valahová a távoli sötétségbe révedt; az útszéli* fák lombján ernyedten tört át a holdfény, s furcsa alakzatokat rajzolt az útra, amelyek sok mindenre hasonlítottak. Ezernyi ákombákomból állt, s mégis részeire bomlott valamennyi, mintha egy durva kéz alkataira tépte volna az öszszefüggő egészet. — Nézd! — mondta halkan. — Egy fekete madár! Amikor kimondta, gyengéden megremegett, és ölelésének oltamába bújt. Az útra vetődő árnyak hieroglifáiban fedezett fel valamiféle madárhasonlatosságot, az rémítette. — Sohasem szerettem a fekete madarakat. A halálra emlékeztetnek. Mindig féltem tőlük. Nekem már nem él az apám. pedig nagyon szerettem — Nézd, az szebb! — mondta ő és a holfénnyel gyengén átitatott égboltra mutatott. Egy csillagalakzat hasított fényes útsávot az ég bársonyán, s gyenge hajlású ívben szállt alá a mindenség özönétje. — Ez is olyan, ezt sem szeretem! — fordult el Gábor, és még mélyebbre fúrta magát a szorító karok gyűrűjébe. Lassan elindultak, s ő ismét a haját és a szemét simogatta apró puha csókokkal babúsgatón. Gábor már nem volt visszautasító, csücsöri száját olykor ő is felemelte, hogy viszonozza a szerető hízelgés gyengédségét. — Olyan vagy, mint egy ijedt madár, egy kicsinyke kismadár, mint... mint egy riadt kis őzike — mondta ő. — Nem vagyok olyan, csak... csak buta vagyok — mondta Gábor és nevetőn mosolygott a szeme. — Olyan jó így, most nagyon Jól van minden — mondta aztán és ismét csókra nyújtotta a száját. — Nagyon Jó a hajadat simogatni. Olyan bársonyosan puha, mint az angyalhaj a karácsonyi fenyőfán — mondta ő. — Minek beszélsz megint ilyenekről! — szeszélyeskedett ismét a lány és finom — kis ujjait az ajkára tapasztotta. — Jó, nem beszélek „Ilyenekről“ — válaszolta ingerlékenyen, és egy pillanatra elfordult. — Egyszer itt végeztünk erdőirtást az apámmal... Tél volt, vagy talán Inkább télutó... Egymás után vágtuk ki a fákat, aztán sorra halomba raktuk. Másnap autóval jöttünk érte. — Ne, ezt ne folytasd! Gúnyolódsz velem — mondta Gábor, és már újra a régi volt. \ — Azt gondoltam, hogy ez majd jobban érdekel — mondta ő, és úgy tett, mintha kibontakoznék a lány öleléséből. — Pedig minden szó igaz, itt közel: Fácányosban végeztük az erdőirtást — erősítette. — Elhiszem. Beszélj amiről akarsz. Valami... valami másról — mondta Gábor, és egy lépést hátra lépett, hogy az ő fejéért, aztán az ajkáért nyúljon, aztán forró ajkát az övére tapasztotta, és hoszszan megcsókolta. Törékeny alakja minden Izében remegni kezdett, mintha ismét megriadt volna valamitől. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy édesízű csókok permete szálljon a nyakára, barna, enyhén hűvös karjaira ... — Szerettél már valakit? Úgy igazán, szerettél már valakit? — tört fel belőle az örök férfikérdés. — Ne ... most ne kérdezz ilyeneket — tiltakozott a lány, és még forróbb, még követelőbb lett a csókja... — Nagyon szép vagy ... Sohasem felejtem el, hogy megismerhettelek — mondta ö. A távoli zene már nem ért el hozzájuk; körülöttük páfrányok és zsurlók egyhe illata terjengett. Néhány sudár fenyő karácsonyi fűszere vegyült az illatharmóniába, meg a közeli sárga földeké, ahol éppen kicsépelték a gabonát. — Most ne gondoljunk semmire, most álljon meg az idő, és e perc legyen csak a miénk ... Gábor, mint fehér, sugárzó angyal, hátrahanyatló fejjel, félig nyitott ajakkal lihegett, s csupán olykor-olykor viszonozta már a csókokat. A két lélek és két test közti titkok lassan feloldódtak és Ismertté váltak. Összeszűkültek a távolságok és a gátló akadályok semmivé, engedékennyé lettek. Egy kurta pillanatra lágy-melegség ömlött szét a testeken, hogy utána szétrebbenjen, mint az álom bódulata, mint a tavaszhajnali gyenge köd. Fejük felett — az összeölelkező lombok sötétjében egy álmából riadt madár röppent fel a fészkéről. Hangos vijjogással verte fel a csendet. — Mi az?! — kérdezte Gábor. — Semmi... egy madár! — dadogta ő, s igyekezett még szorosabban átölelni a lányt. De Gábor egyetlen erőteljes mozdulattal kiszakította magát az ölelésből, és hirtelen támadt ijedtségében tenyerébe temette az arcát... Ö felnézett az égre, hogy a sötét madár útját kövesse tekintetével, de már nem látott semmit. Az égbolt sötétedő szürke bársonyán egy aprócska meteor hullott alá, s egy pillanatig annak a megtévesztő paraboláját figyelte. Aztán mindennek végé lett, ismét csend, mélységes nagy csend ült a tájra. Gábor lassú, egyenletes léptekkel haladt a szállás felé. Néhány hosszabb lépéssel utolérte, de Gábor már fagyosan hideg volt, nem tudta felmelegíteni. — Legyünk ezután mindig józanok. Józanoknak kell lennünk! — mondta, mint egy pedagógus, aki szavaival óvni, józanltani akar. Egy félresiklott pillantásban észrevette az üvegpohár falán gyöngyöző sárga nedvet, amely lassan aláperdült aprócska csepp-alakzatában, hogy szétfollyoh, semmivé tegyen. Nem értette, miért kellett most újraélnie, átgondolnia mindazt, amit tulajdoképpen nem is keresett. Nem ment utána, nem kereste; alkalomszerű volt az egész. És mégsem undorodott tőle. Önmagától sem. Pedig tudta, lelke legmélyén érezte, hogy aljasság az egész. Gábor mégis úgy állt előtte az emlékeiben, mint egy ajándék. mint az életnek egy szép, becses ajándéka. iói'ieleti. Az Olomouci Állami Tudományos Könyvtár 1957-ben kiadott egy bibliográfiát. ,,A színházról és a színművekről szóló Irodalom“ címen. Ennek mintegy folytatása a most megjelent publikáció [a cím ugyanaz) amely az 56-tól 60-ig könyvalakban megjelent publikációkat tartalmazza. Az első részt a cseh, szlovák és külföldi színházról szóló irodalmat, történelmet, drámaelméletet és kritikát tartalmazza, de találunk benne írásokat a dramaturgiáról, a rendezésről, a színészetről s az egyes színházi műfajokról és formáikról is. A második részt a cseh, szlovák és külföldi színművek cseh és szlovák fordításainak jegyzéke. •ír Leopold Stokowskit, az Amerikai Szimfonikus Zenekar megalapítóját azzal a! Händel díjjal tüntették ki, amelyet New York város minden évben kioszt a zeneművészek között. * J. B. Priestley szatirikus darabot írt a pszichoanalízisről, amelynek hőse egy pszichoanalitikus. A darab címe: Leütött fej. A bemutatónak igen nagy sikere volt, főleg azon részelnek, amelyekben Freud híres mondásait és tételeit idézik komolytalan szövegekben. ír Bertrand Russelnak a 91 éves filozófusnak, tudósnak és békeharcosnak új könyve jelent meg, amelynek a címe: Győzelem fegyver nélkül. A Londonban megjelenő könyv Russelnak a kubai krízis és az idia—kínai határmenti incidensek idején írt leveleit tartalmazza a különböző államfőknek címezve. „Egy egészséges gondolkozású ember megmentette a világot" — Írja lord Russel „s ezért vagyunk most én Is, maga is még életben. Ez az ember Hruscsov volt.“ ☆ A regényről, mint műfajról rendezett nemzetközi író-értekezleten Leningrádbati csehszlovák részről Jifx Hájek, Ivan Skála, Ladfslav Mnaöko és Dominik Tatarka vesznek részt. ■ír Gárdonyi Géza születésének centenáriuma alkalmából vasárnap a Fejér megyei Agárdpusztán felavatták az író szülőházában berendezett emlékmúzeumot. Megkoszorúzták a Gárdonyi emléktáblát, majd Gárdonyi műveiből összeállított irodalmi műsor következett. ír A British Múzeumban nemrég megnyílt XI. nemzetközi nyomdaipari kiállításon a magyar nyomdaipart a Magyar Helikonnál 1959-ben megjelent piros selyembe kötött Omár Chájjám: Robályát című könyv képviseli. ír A pulai filmfesztivál Arany Aréna-diját mai munkástémájú Jugoszláv film nyerte: Bruno Bauer Szemtől szembe című filmje. ír Az edinburghi nemzetközi táncfesztivá- Ion az Őrlik ukrajnai táncegyüttes nyerte az első díjat. Második lett a luxemburgi, harmadik az írországi táncegyüttes. k Lydia Lova francia balett-táncosnőt, & párizsi Folies Bergere szólistáját de Gaulle a Becsületrenddel tüntette ki. A táncosnő Franciaország német megszállása alatt részt vett az ellenállási mozgalomban. 13
