A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-11 / 32. szám
Ilyen tanítók is vannak Varga Erzsébet tanítónő Izsán már több mint egy évtizede irányítja a tánccsoport munkáját s áll a helyi kulturális mozgalmak középpontjában. Fiatal, mosolygós asszony — életével, tetteivel mutat példát a falu fiataljainak. A tánccsoport, amelynek élén áll, a népi hagyományok megőrzésére törekedik. Az „Izsai varrottas“, a „Halásztánc“, amelyekkel a zselízi dal- és táncünnepélyen, de Kolozsnémán is nagy sikert arattak — mindkettő helyi hagyomány. A ma már országosan ismert csoportban nem kell toborozni a tagokat. A népszerűség vonz. Létszáma meghaladja a negyvenet. A legaktívabb tagok Szabó Ilona, Dudás Ilona, Persí Éva, Balogh Lujza, Szabó Gizella, Bircsák Irén, Kurucz Károly, Németh István, Prőnik Tibor, Szlánik Jenő, — de felsorolhatnám szinte valamennyit, akiknek második otthonukká vált a kultúrház, második családjukká a fiatal tanítónő vezette tánccsoport. Jő munkájáért megérdemli a nyilvános dicséretet is. Andriskin József, Komárom Nyílt levél Kedves Török Jenő! Né haragudjon, hogy egy ismeretien levélírótól kap levelet, de elhatároztam, hogy a Hétben közölt magabiztos cikkére egy hasonlóan „magabiztos“ levéllel válaszolok. írását többször is elolvastam. Bosszantott és gondolkodóba ejtett hangja. Megértem ugyan felháborodását Cselényi László kijelentésére, amely szerint „a tanítókra nem lehet támaszkodni“. Ismerek tanítókat, lehet hogy űn is közéjük tartozik, akik nagyon sokat tettek és még tenni is kívánnak a csehszlovákiai magyar kultúra ügyében. Ezért jogos a felháborodása, de megértheti azt is, hogy vannak még, nem is kis számban, olyan tanítók, akik csak passzív szemlélői ennek az általános aktív igyekezetnek. Ezekhez szplt Cselényi cikke. Hibát ott követett el, mikor véleményét általánosította s nem tett különbséget tanító és tanító között. Megértem hát felháborodását, de azt már sehogysem értem, hogy a pillanatnyi indulatában és elkeseredésében általánosító Cselényit ugyanazon a durva és nyers hangon igyekszik elmarasztalni, amelyért Cselényit annyira kárhoztatja. Kérdem én, hogy mi köze van a szóban forgó problémához annak a ténynek, hogy Cselényi hány verset írt már meg s micsoda vita az, ahoi tagadás és érvelés helyett személyre támadunk mondva, hogy a bírálat írójára sem lehet semmiben számítani. Nem gondolja, Török elv-Varga Erzsébet Az érsekújvári határban is folyik a kenyércsata Danach Anna arról számol be levelében, hogy Siptinszky József kombájnos napi teljesítménye 7—8 hektár, 23—25 mázsa hektáronkénti hozam mellett. Elismeréssel ír Forró Sándorról is, aki modern, gereblyéző gépével 30 hektárt gereblyéz össze naponta, s olyan gondosan, hogy szinte egyetlen szem gabona sem vesz kárba. A kombájno6ok munkáját dicséri az is, hogy az idén csak 8—10 cm-es tarló marad utánuk. Csutkái, Gazsurik és Procházka elvtársak a szalmapréselésnél dolgoznak. Napi teljesítményük 120—130 mázsa, amely figyelembe véve, hogy a préselőgép sokszor felmondja a szolgálatot — szép eredmény. Danacs Anna, Érsekújvár A ..Halásztánc“ táncosai társ, hogy vérig sérthet egy embert, aki szívvel-lélekkel szolgálja a csehszlovákiai magyar kultúra ügyét? Ün attól fél, hogy azok a fiatalok, akik eddig a tanítókban bíztak, Cselényi cikke után megszűnnek bennük bízni. De arra nem gondol, hogy aki az ün írását olvassa, melyben olyan élesen kikel költőink ellen, elveszíti bizalmát a költőinkben. Lehet, hogy egy kézlegyintéssel napirendre tér a dolog fölött: Ez a költők dolga! Hát nemcsak a költők dolga, Török elvtárs, hanem a közösség és a közönség dolga, éppenúgy a tanítóké, mint az olvasóké. S ha véletlenül Török elvtárs nem ismerné költőink munkásságát, ha megengedi én szívesen ismertetem. Mit gondol, kik azok az új „garabonciások“, akik esőben-fagyban járják falvainkat, tanácsolnak és tanulnak, művelődési otthonaink állandó segítőtársai és műkedvelő csoportjaink serkentői? Többnyire a költők. Iskolánkban például Cselényi gyakori vendég. Leutoljára szabadidejét nem kímélve nem egy órát töltött körünkben, hogy szavalókórusunkat segítse, csiszolja, irányítsa. S ahogy az Ifjú Szívek körül kialakult vitából értesültem, nem a tanítók, hanem Cselényi volt az is, aki az együttes próbáin rendszeresen résztvett s megjegyzéseivel segítette annak munkáját. S ez csak néhány példa. De talán elégséges ahhoz, hogy megértsük belőle, Cselényi nemcsak „néhány vers megírója“. Költőink egyáltalán nem érdemlik meg a hasonló hangot. Fiatal költőink népszerűsége a fiatalok körében nagy, mi ismerjük őket, nem fogadhatjuk hát el az Ün vádjait, S egyébként is lássa be, Tíz év után Tíz éve „léptek ki az életbe“ a kürti magyar nyolcéves iskola első végzett növendékei. A napokban ünneplőbe öltözött felnőttek, „öreg diákok“ találkoztak a régi iskola kapuja előtt. Persze, azóta már új is épült, de a tíz év előtti végzősök a „régi jó“ öreg iskolát szemelték ki találkozásuk helyéül. A régi osztályteremben mereven áll az osztály. Szabó László, volt osztályfőnök meghatődottan jelenti Csernák Lajosné volt osztályfőnöknek és Hegedűs Flórián igazgatónak, hogy az osztály létszáma teljes. A jelentés után sorba mindenki beszámol eddigi pályafutásáról. Az osztály nyolcvan százaléka tovább tanult, de a többi is megállta a helyét. A tíz év előtti kis közösség szocialista társadalmunknak hasznos, becsületes, és dolgos embereket adott. Van közöttük tanár, tanító, óvónő, hivatalnok, mérnök, elárusítónő, brigádvezető és gyári munkás. Az osztályelnök büszkén jelenthette hát: — Megtartottuk osztályfőnökünknek adott szavunkat: az életben is Igyekszünk olyan becsületesen dolgozni, mint ahogy az iskolában dolgoztunk, Bende József, Domasa tanító elvtárs, hogy ha jobban körülnéz a saját tantestületében, biztos nem küldi el „magabiztos“ levelét. De ha maguknál nem is, sok más helyen meggyőződhetne arról, hogy tanítóink közöt igenis, sok a közönyös és sajnos a félművelt is. Vagy mivel magyarázható például az a tény, hogy műkedvelő csoportjaink, amelyek vezetését és irányítását túlnyomórészt a tanítók végzik, csaknem kizárólag Kónyát, Lovicseket és Péterfyt játszanak, de nemcsak hogy játszanak, hanem képesek azoknak bármikor védelmükre kelni és szakembereinkkel szemben azt bizonygatni, hogy azok remekművek. Ahogy leveléből kivettem, Török elvtárs azért viszolyog a „nagyobb fajsúlyú“ nevektől és művektől, mert úgy véli, hogy műkedvelő csoportjaink nem lennének képesek megbirkózni a színvonalasabb darabokkal. Dehát akkor kérdem én, hogy mire vannak a tanítók, ha nem arra, hogy fejlesszék a széles tömegek ízlését, a komolyabb gondolatot, Shpkespearet, Cslkyt és Illyést is befogadtassák velük. Ezért járják az országot költőink is, ezért magyarázkodnak és vitatkoznak az irodalmi esteken s ezért van szükség a tanítókra is. S aki ezt nem látja, az személyek sértegetésével vajmi keveset lendít az ügyön. Sértődékenység és sértegetés helyett inkább cselekedjünk, a bírálat alól pedig ne kibújni igyekezzünk, hanem fogadjuk el belőle azt, ami építő. Bocsánatot kérek levelem indulatosságáért. Lehet, hogy diák létemre nem is lett volna erkölcsi jogom az idősebb, tapasztalt tanítóval vitába szállni, de nem hallgathattam el véleményemet, amely egyébként is nemcsak az én véleményem, hanem az egész iskolánk véleménye. Levelemben nem foglalkozok Török elvtárs cikkének azokkal a részeivel, amelyekkel egyetértek. Tisztelettel: CSŰLLEY ZSUZSANNA, Rozsnyó 20
