A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-11 / 32. szám
/ Reggel telefonáltak a hivatalba a rendőrségről. Hatalmas hörgő hang szólt bele a kagylóba. Zinocska, a gépíró-titkárnő úgy felhúzta a szemöldökét, hogy az egy pillanatra teljesen eltűnt az arcáról: — Mit? Vegyem a telefonogrammot? Egy pillanat... Zinocska magához húzott egy papírszeletecskét és vállacskájával klipszéhez szorította a kagylót: — Tessék. Kezdhetjük ... A kagyló elkezdett újra hörögni: — A hivatal osztályvezetőjének, Privickijnek. Sürgősen küldjenek nekünk kádervéleményj munkatársukról, Mihail Sztyepánovics’ Ptyicin polgártársról. A telefonogrammot aláírta: Podubnij rendőrkapitány. Közölte: Lunyov őrmester. Kivel közöltem? ' — Gyerjabkinával. Zinocska legépelte a szöveget, szokás szerint szemmel még egyszer átfutotta, és füttyentett: — Ptyi-cin! Hát ez mit jelentsen? Gerbajkina emlékezett rá, hogy két nappal ezelőtt Ptyicin szolgálati útra készülődött, és előleget kapott. Csak nem... Nem, nem! Nem lehet... Alig telt el tíz perc, a hivatali szobákat vésztjósló zúgás járta át. Egyesek azt suttogták, hogy Ptyicinnel kellemetlen história történt: elitta az előleg felét, botrányt csinált, és rendőrkézre került. Mások ezt mondták: Ptyicin nagyszerű legény, ilyesmi bárkivel megtörténhet... A lónak négy lába v^n, mégis megbotlik... Tizenegy körül megjelent a hivatalban az osztályvezető is. Tudomást szerezve a kellemetlen históriáról, magához hívta a helyettesét és üzent a helyi szakszervezet elnökéért. — Zinocska — szólt az osztályvezető halkan, de szigorúan. — Húsz percig hozzám senkit be ne engedjen! Zinocska megértőén bólintott, keményen betette maga után az ajtót, és odahúzta az ómódi magas, faragott támlájú széket, amely az áthághatatlan sáncot volt hivatott ábrázolni és tiszteletet kelteni a látogatókban és a munkatársakban a vezetőség Iránt, amely az adott pillanatban a vezér! irodában ülésezett, és nem mindennapos kérdésekről tárgyalt, V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V SZERGEJ VORONYIN: ' JJELI (Természeti kép) He), maga ott, no csak azonnal tűnjön el! — ömlik végig a kerten egy hatalmas férfihang. SHket éjszaka van, minden mozdulatlan. A hold is elbújt a felhők mögé. Siri csend. — Kinek beszélek én? De minél gyorsabban! Eltelik pontosan tíz perc, és a kert csenjébe beleüvölt ugyanz a hatalmas hang. — Hej, maga ott , no csak azonnal tűnjön el! Kinek beszélek én? De minél gyorsabban! A gyümölcsösben egy lélek sincs. Az almafák mintha belefagytak volna az éjszakába. Hogy is rezdülne meg a levelük is, mikor ágaik a földön feküsznek a nagy tehertől: a sok nyári és őszi almától Es üjran csend, tíz Derclg, aztán újra a vésztjósló hatalmas hang. hanem nagy és rendkívül felelősségteljes ügyben tanácskozott. — Szembe kell néznünk az igazsággal — kezdte az osztályvezető. — ötletért nem megyünk a szomszédba, vén vérebet polyvával nem lehet becsapni. Magatok is értitek: a rendőrségről csak úgy — nem fognak érdeklődni... Ah nekem, ez a Ptyicin! Mindig kiagyal valamit. Most megkapja a jutalmát. Kérlek benneteket, mondjátok meg tárgyilagosan a véleményeteket ... _ Húsz -perc múlva Zinocska legépelte a kádervéleményt: „M. Sz. Ptyicin polgártásunk irodai munkaellenőrként dolgozik. A hivatalban kihívóan viselkedik. Gyakran beleavatkozik rá nem tartozó üg'ekbe, gáncsoskodik és rettegésben tartja munkatársait. Rendkívül fennhéjázó és önző. Ptyicin polgártárs viselkedése nagyon kétséges hivatalon kívül is. Megtörtént, hogy feldagadt képpel és bekötözött fejjel jelent meg munkahelyén. Kérdésünkre: . mi történt vele, durván azt felelte: Nem a maguk dolga. Ezen irat a fentnevezett polgártárs jellemzése céljából készült a rendőrség kérésére.“ Gyerjabkina megerősítette a vezetők aláírását egy körpecséttel és kiáltott Klása néninek, a kézbesítőnőnek. — Vigye el ezt a levelet a rendőrségre — mondta a titkárnő. ■ Az osztályvezető kinézett szobájából: — Klavgyija Ivanovna, kérem, hogy minél hamarabb legyen, menjen csak az én kocsimon. Már szóltam a sofőrnek. Eltelt két óra. A hivatalt újra hívta a rendőrség. Ugyanaz a hörgő hang szólalt meg haragosan: . — Mit küldtek maguk, kérem?! Nekünk pozitív kádervéleményre van szükségünk! Mi Ptyicint, mint az osztagnak a rendháborgatők és huligánok ellen egyik legsikeresebben küzdő tagját, kitüntetésre akarjuk felterjeszteni. Ptyicin elvtársat, mint méltó polgártásat, személyesen isr meri a rendörparancsnok és felkérte őt, lépjen át hozzánk szolgálatra. Krivickij bódultán bámult Gyerjabkinára. — A helyettesemet és az elnököt hozzám! — kiáltotta, amikor magához tért. HANG Így múlik el az éjszaka. Hasad a hajnal, és a hajnallal ébrednek a madarak. Beszélgetni kezd a cinege Fiitytyent a sárgarigó. Kereplésbe fog a feketerigó. — Hej, maga ott. no csak azonnal tűnjön el! Kinek beszélek én?! Qe minél gyorsabban! A madarak elhallgatnak. Erőteljesen születik a reggel. Már a nap is feljött. Az úton emberek mennek. A földekre sietnek. Halkan beszélgetnek az aznapi munkáról. — Hej, maga ott, no csak azonnal tűnjön el! Kinek beszélek én?! De minél gyorsabban! Es a beszélgetés megszakad A szemek barátságtalanul merednek a magas kerítésre, melyen belöl hatalmas kert terül el. — No, hogy féina meg az almájával! — mondja valaki a fogát vicsorgatva. Nemsokára mindketten megjelentek. Az osztályvezető balkeze alatt megrepedt az íróasztal üvege. — Képtelen vagyok mégérteni? Majdnem megrágalmaztunk egy embert!... És ti pedig... ugye... — monta vonatott hangon az elnöknek az osztályvezető. Azaz akarom mondani mi... vagyis én... — A nyelve minduntalan megbotlott és hozzátapadt szájpadlásához. A helyettes csak ült, válla közé húzza a fejét, és átkozta magában Ptyicint is meg az osztályvezetőt is. Krivickij a fotel szélére tolta súlyos testét, hii télén megrázkódott és elterült a parkettán. A megrémült Zinocska az ajtóhoz szaladt, és el akarta rántani a „szent“ széket, de meghallotta Krivickij hangját. — Ha-hha-hha! El a székkel! Tárjátok ki az ajtót sarkig! Hívjatok ide minden munkatársat! Mikor mindnyájan összegyűltek, az osztályvezető felállt az asztal mellől és vigyorogva mondta: — Príma hír, elvtársak! A mi Mihail Sztyepanovicsunkat felterjesztik kitüntetésre és — hívják... — Krivickij szünetet tartott, csámcsogott és megslmogatta a hasát. Másnap Pyticin megjött a szolgálati útról. Zinocska nevetve megmutatta neki mindkét, k-vélemény másolatát. Mihail Sztyepanovics torkában valami Tángatódzn! kezdett pontosan úgy, mintha csonttól fuldokolna. Szeme előtt, mint apró ördögök, kérdő- és felkiáltójelek ugrándoztak... , — Ne félj, 6 nem fúl meg tőle. Mind eladja másnak . .. — Hej, maga ott, no csak, azonnal tűnjön el! Kinek beszélek én?! De minél gyorsabban! Az emberek köpnek egyet a kert felé és tovább mennek. Még messziről is hallják a vastag, durva hangot. A napocska közben egész magasra hágott. A tornácra kijön egy kövér, álmos ember atlasz pizsamában. — Anynta! — szúl be a másik szobába ugyanazon a krákogós hangon, amely egész éjjel kiabált a kertben. Kiszalad hozzá egy nő: vagy a felesége, vagy a testvére, az is lehet, hogy a szakácsnéja — nehéz megmondani — Hogy adtad az uborkát? — Kettőjével . .. — Megy lefelé az ára — mondja sajnálkozva a pizsamás ember. — Hej. maga ott. no csak. azonnal tűnjön el! Kinek beszélek én?! De minél gyorsabban — hallatszik a durva hang a kertből. A pizsamás ember hnnvnrgat, végiginéri tekintetével a kertet, pillantást vet a napra és odakáltja anyutácak — Kapcsold ki a magnetofont! Es a kertre csend ereszkedik. !■■■■■■■!1 13
