A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-04 / 31. szám
6. Chittagong Kalkuttától mintegy 70 kilométerrel keletre húzódik az indiai—kelet-pakisztáni határ, mely ketté vágja a Gangesz és a Brahmaputra eeyesült, hatalmas deltáját és három részre osztja Bengáliát. Tehát amikor elhagyjuk Kalkuttát, egyben - elhagyjuk Indiát is, hogy új országgal, más néppel Ismerkedjünk. Azazhogy más néppel nem, mert hiszen Kelet-Pakisztánt ugyanúgy bengálok lakják, mint India (keleti tartományait. Hogy mégis miért került sor e furcsa felosztásra, melynek kapcsán úgy alakították meg Pakisztánt, hogy nyugati és keleti része 1500 km-re került egymástól, Kelet-Pakisztánt pedig teljesen körülöleli az Indiának meghagyott Bengália — annak csak a brit Imperialista politika a megmondhatója, amely mindig kihasználta az egykori indiai birodalom lakóinak vallási és nyelvi különbözőségét. A pakisztániak ugyanis mohamedánok, s ez elég volt ahhoz, hogy — tekintet nélkül a lakosságnak az Indiai Köztársaság népeivel való faji és nyelvi egységére — egy ilyen furcsq, országot alakítsanak ki a számukra. Kelet-Pakisztán legfontosabb kikötője a Kalkuttától mintegy 150 km-rel keletre, a Bengáli-őböl túlsó partján fekvő Chittagong, a juta-kivitel központja (Pakisztán nyújtja a vllágkivítel 95 százalékát). A város semmiben sem különbözik a Bengáli-öböl mellett fekvő többi; városoktól, ha csak abban nem, hogy itt még nagyobb a párás hőség, a levegő szinte izzik a könyörtelenül tűző nap hevétől. Egy csöppnyi fuvalom sem enyhíti a szörnyű forróságot. Minden mozdulat nehezére esik az embernek, mert verejték-patakok öntik el tőle. Csak csodálni tudjuk a bengálokat, akik a kirakodást végzik. Este és reggel benépesedik az öböl, mely tulajdonképpen egy kis folyó széles tölcsérű torkolata. Egymást érik a dzsunkaszerű halászbárkák. Este apálykor indulnak és reggel, a dagály segítségével jutnak vissza a torkolatba. A halászat a rizstermeléssel együtt itt létkérdés, hiszen all" valamivel nagyobb területen, mint Csehszlovákia — 55 millió ember lakiki Vasárnap van s bár megmozdulni is jókora erőfeszítést kíván, mégis úgy döntünk, hogy kiszállunk a partra, ahol a fák zöldje mégiscsak egy kis árnyékot ígér. Hihetetlenül buja a vegeteácló itt, a monszunesők vidékén. Rengeteg a hatalmas sudár kókuszpálma, melynek csak a tetején van legyezőszerü lombja, s a Halászbárkák a chlttagongi klkfitfi bejáratánál lombok közt fürtökban csüng a sok kókuszdió. Az egyik fa tetején egy bengál himbálódzik: nagy ügyesen szedi és egy háló segítségével engedi le a magasból a kókuszdiót. Ránk kiált, széles gesztusokkal mutatja, hogy kóstoljuk meg a frissen szedett gyümölcsöt. Nem tudunk ellentállni a kísértésnek és feltörünk egyegy diót, hogy kiigyuk az igen Jóízű, frissítő hatású tejet. A ml emberünk befejezi a szedést és pár pillanat alatt ügyesen lekúszlk a pálmáról. Mikor leér, vesszük észre, hogy derekánál kötéllel oda van erősítve, de úgyszintén a két bokája is össze van kötve, azért tud olyan ügyesen mászni s azért használhatja bátran mind a két kezét szedésre. Folytatjuk utunkat a halászfalu felé. Már elérjük az első házakat, amikor felfedezzük, mert szinte teljesen elvész az erdő zöldjében. Elsőnek a gyerekek vesznek észre, s máris körülöttünk nyüzsögnek. Egytől egyik felénk nyújtják nagy zsivajgás közt a tenyerüket, ami nemzetközi nyelven — baksist jelent. A pálmaháncsból, gyékényből font kunyhókat pálmalevél fedi. Amilyen egyszerűk a kunyhók és berendezésük, olyan nagy a tisztaság mindenütt. Az egyik dúslombú pálma alatt egy csoport férfi hálót javít. Hihetetlen ügyesen jár a kezük. Körülnézünk, hátha felfedezünk egy-két asszonyt vagy lányt Is valahol, de mégcsak a nyomukra sem lehet bukkanni. Bár tudjuk, hogy a mohamedán asszony nem mutathatja meg magát még az arcát sem. Idegen férfinak, mégis szeretnénk legalább egyet lencsevégre kapni. Dehát ez lehetetlen. Amerre Baksts, bakii»! csak megyünk, máris tűnnek el az aszszonyok a kunyhók mélyén, legfeljebb ha a szemük villan ki kíváncsian. Az egyik tisztáson tó vize villog. Ott mosnak nagy terefere közt az asszonyok. Gondoltuk, ügyesen megközelítjük őket, de bizony mire közelebb kerülünk, már csak hült helyüket találjuk. Távolabb egy kislány közeledik felénk az úton, a vállán átfektetett bambuszrúdon két agyagkorsóban vizet visz. Amint meglét minket, leteszi a korsókat és egyszerre úgy eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. Végre egy fal mögül kikukucskáló kislányt sikerült lefényképezni. Alig lehet több tizenkét évesnél. Mindegy — mégiscsak női Szöveg és kéDek: STEFAN NOVÁK HilAkéizftét
