A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-06 / 1. szám
Rács Olivér: Szigorú úr közbelép szönés tiszteletemmel. Legalább úgy vé-. lem, bár a régi héberek köszönése ... — Ügy tudom, ez katolikus iskola, nem? — vágott szavába. Nincs közöm a régi, khm, héberek köszöntéséhez! Részlet a szerző „Megtudtam, hogy élsz** c. most készülő regényéből Tivadar búcsút intett: — Ég vele, Tücsökné, ma kivételesen még elcsípem az első vonatot. Vár az iskola és rajongó gyermekeim! A kis' falusi iskola előtt azonban Szürkefej várta, a pedellus. A szeme keresztbe állt, látszott, hogy barackpálinkát harapott reggelire, a kezében pedig levelet tartott Ádámcsutkája fel-alá mozgott, s szörtelen szempillái szaporán pillogtak, miközben mondta: — Igazgató úr küldi a doktor úrnak, Tivadarnak az napra már elege volt a levelekből. Vajon miért levelez velem az igazgató úr e napsugaras korareggelen, mikor a gyümölcs már hamvasodik, s Hajnal lavórban füröszti tejszínű lábát, melyről az este nagy ívben rúgta le a kivágott körömcipőt. Ezen hosszan elgondolkozott. Aztán felbontotta a levelet, és először Is gondosan megvizsgálta a papirost. Sárgás színű, erős, férfias papiros volt. amelyet komoly dobozokban árul a boltos, nem holmi trafikbéli fiókok mélyén rejtező, világoskék vagy rózsaszín huzatba bújtatott silány ábránd, amelyre nagyszemű cselédlányok irkáinak esténkint kibontott hajjal messzi kedvesüknek, miközben balkezükkel önfeledten vakargatják álomba vágyó balvállukat. A papiros tehát rendben volt. De azért még mindig nem olvasta el a levelet. A betűk alakját vette szemügyre figyelmesen, a tinta erőteljes színét vizsgálgatta, mintegy az írás erezetét, bujkáló szívverését kereste. Csak miután ezzel elkészült, olvasta el a levelet, amint következik: Kedves öcsém, Tivadar! Tudatom Veled, hogy ma reggel, pontban nyolc órakor megtiszteli iskolánkat nb. látogatásával Szigorú tanfelügyelő úr. Szigorú úr olvasta egynémely verseidet valamely lapokban s mondhatom, nem volt velük megelégedve. (Vajon a külcsín vagy a bel-becs ellen volt kifogása, nem tudhatom.) Ennek köszönhető egyébként megtisztelő látogatása e kora őszi nap kora reggeli órájában, hétfői napon, mikor a gyerekek feje még ködös az álomtól, és a vaká. eiótól. Szigorú úr Délről jött, és meg akar enni. Vigyázz magadra! ölel öreg barátod Füstmacskássy P. S. Nekem már megígérte, hogy erélyesebb igazgató után néz helyemre. Megyek nyugdíjba. Annyi baj legyen. Bort és pipát fogok majd szeretni, miután asszonyokat méretem szerethetek. ' F. Elvigyorodott. De aztán Füstmacskássyra gondolt, és szomorú lett. Megdörzsölte állát és beballagott a III/A osztályba. — jó reggelt kívánunk! — harsogták a kis barackfejek, melyek közt elvétve egyegy nagyszemű duránci szilva pislogott. — Jő reg-gelt nek-tek is — kacagta vissza, és gondolatban megpróbált a belopakodó naosugarakből csokrokat kötni a szőke-barna varkocsokba De voltak ott rövidre nyírt buksik is. ezek viszont Tivadar ruháját próbálták beszegni napszőtte aranysujtásokkal, s így szépen megértették egymást. Ez azonban csak rájuk tartozott: Tivadarra, a napsugarakra, és a barackfejekre, elvétve duránci szilvával. De aztán a napsugarak kilibbentek a nyitott ablakon, mert az ajtón belépett Szigorú úr. — Aha — szólt magában Tivadar —, sürgős vagyok a kisöregnek. Hangosan pedig a barack és duránci fejekhez fordult: — Köszönjetek szépen a tanfelügyelő bácsinak! De ekkor rekedten megszólalt a küszöb, mint egy vénöreg ember, akinek a szíve már régen kihűlt, és a gyomrában gyakori fájások vannak gyomorsav túltengés miatt. Ezt mondta: — Tanfelügyelő Úrnak, tanító úr! Tanfelügyelő Úrnak! Könnyed fejbőlintással köszönte meg a rendreutasítást, és újra a padok felé fardult: — Tehát köszönjetek szépen a tanfelügyelő űr-bácsinak! Csakhogy elkésett, mert a barackfejek (elvétve duránci szilvával) már harsogták is: — Jő reg-gelt kí-vá-nunk! Szigorú úr szemöldöke a magasba futott. Szerencse, hogy ahol nem volt kopasz, ott volt még egy kevéske haja, és ez megállította a szemöldökét, különben talán a nadrágjába szaladt volna alá a koponyájá túlsó felén. A homloka viszont kusza és vörös ráncokba vonódott. Ettől olyan lett az arca, mint régi lószőrpárna egy nyirkos bakon, hamvazószerda hajnalán, részeg városszéli lókupecek szekerén. Ez a lószőrpárna azonban beszélni is tudott: — Ha jól tudom, nem ez a köszöntés van rendszeresítve ezen iskolánál — suttogta rekedten és maró gúnnyal. Tivadar szelíden vállat vont. — Ez igen célirányos és alkalmas kö— Ez tehát el lenne intézve — bólintott Tivadar szívélyesen. Ám Szigorú úr oda sam figyelt, hanem ekképpen folytatta a beszédet, a beszáradt kalamárist használva hangszórónak; — Ügy látom, khm,'legfőbb ideje volt ellátogatnom ebbe a... ebbe az iskolába ... Úgy látom, legfőbb ideje volt önt megismernem, khm, tanító úr ... Annál is inkább, mert ha jól tudom, izé, ön a, khm, megszállás alatt részt vett a főiskolás mozgalmakban is, ugye... — Szigorú úr papírlapot vett elő a zsebéből, onnan olvasta: — Valami, khm, Táncsics kör titkára volt, ha jól értesültem... Tivadar agyában derengeni kezdett a felismerés: itt úgy látszik komolyra megy a játék! Hangosan azonban egyelőre csak ennyit mondott: — Jól értesült, tanfelügyelő úr. Sőt, az Eötvös Körnek is tagja voltam__ A haladó főiskolások Eötvös József Körének. — Haladó, khm, haladó? Nem voltak ezek a körök, khm, valamivel erősebbek, khm, a haladónál? Most már mindennel tisztában volt, de nem volt kétséges előtte, mi lesz a beszélgetés vége. Ettől visszanyerte a jókedvét, és elhatározta, hogy a maga módján zárja le az ügyet. — Baloldali körök voltak — magyarázta szolgálatkészen. Szigorú úr az asztalra ejtette a papírlapot, és levette a szemüvegét. Úgy nézte Tivadart, mint rovargyűjtő egy különösen ritka, értékes példányt, amelyről azonban ^-egyelőre nem tudni, nincs-e méregfullánkja. .» nyakkendőjébe buktatta az állát, s hangja jeges fuvallatként röppent a vádlott felé: — Baloldali. Ez az. Baloldali. És a verseit is ilyen khm, baloldali szellemben írja, tanító úr? Mert, ha jól tudom, izé, tanító úr verseket irogat... Magam is olvastam valami ilyesmit, khm, nemes tollából, tudom is néhány sorát. Kérem, javítson ki, ha rosszul mondom: 10
