A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-20 / 3. szám
vita K vita ■ vita ■ vita ■ vita vita ■ vita ■ vita ■ vita ■ vita vita ■ vita ■ vita ■ vita ■ vit# g vi(a Csontos Vilmos költői Ihlettel kérdezi önmagától és tőlünk: „Mit is akarunk mi ezzel a nagy okossággal? A műveltséggel?“ Nagyszerű kérdés, elgondolkoztató, felelősségre vonó. A kérdések kérdése! S nagyszerű a költő válasza is rá: „Boldogulni és boldognak lenni.“ De hogyan? Bizony csak az olyan életnek van értelme, mely elérhetővé teszi a boldogságot. Csak nem szabad úgy gondolkozni, mint az utópista szocialisták, akik a földön égi mennyország megvalósítását, munka nélküli életet, a bodogság Intézményesítését képzelték el társadalmunk céljának, s nem szabad teret engedni annak a gondolatnak sem, hogy szocialista társadalmunk egyetlen célja: az egyének boldogságkeresésének anyagi alapot adni, vagyis előteremteni a féldecire valót, az autóra valót. Nehéz Itt a vulgarizálás veszélye nélkül fogalmazni, de kétségtelen, hogy az ember nehéz fizikai munkától való felmentése, a város és a falu közötti lényeges különbségek eltüntetése, a különféle intézmények, színházak, könyvtárak létesítése mind-mind feltételei annak, hogy az ember egyénileg is boldog legyen. De nézzük ezeket a feltételeket közelebbről! A faluról szólok, Ipolyviskról, melyben szorgalmas, dolgos nép lakik. Az ipolyviski Vörös Lobogó termelő szövetkezet munkaversenyei országosan ismertek. A falu közepén, a régi kastély szomszédságában, szemben az iskolával hatalmas, új épület áll. Nagyságára nézve sem a faluban, sem a környéken hasonlót találni nem lehet. Ez az épület a művelődés háza. Minapjában avatták fel, amikor is a helyi színjátszók bemutatták Slposs J.: Bolondóra című háromfelvonásos vígjátékát. Berendezése: ragyogó, új kényelmes széksorok, reflektorok, ruhatár, öltözők, büffé-helyiség, kisebb-nagyobb szobák,televízió, rádió, fotelek, heverők és asztalkák, könyvszekrények könyvekkel, díszoklevelek a falon és egy-két festmény. Boldogság ez? Az. Feltétlenül, hisz benne tükröződik a falu vezetőinek akarata, a falu népének szorgalmas munkája. Azonban többet szeretnének. Joggal. Csak még nem tudják: hogyan. Mutatkoznak azonban már az akarat előjeíel. Januárban például az egyik fiatal pár lakodalma a művelődés házában lesz. A szomszédos kasztélyban, a HNB dísztermében lesz a házasságkötési szertartás, utána az ünneplők átvonulnak a művelődés házába és ott lesz a „lagzi“. Oj vonás ez is a mi életünkben, kétségtelen. Azonban még mindig „hiányzik valami“. Kell itt a szó. Mondjuk meg tehát, hogy a lehetőségekkel fokozottabban kellene élni. Elsősorban is szakosítani kellene a művelődési otthon munkáját. Színjátszó együttes... Ez kevés. A tanítókat, a helybeli értelmiséget, a Csemadok tagságát arra kellene irányítani, hogy olvasókör, honismereti kör, más szakkörök létesítésével is foglalkozzanak. Mondjuk meg őszintén, hogy, eddig a tanítók olyan művelődési „mindenesek“ voltak. Nem lehetne ezentúl a művelődési munkában képességüknek megfelelően .szakosítani“ őket? Természetesen, ehhez szükséges volna más értelmiségi dolgozók segítsége is, de legfőképpen egy olyan egyéniség, aki összefogná, irányítaná a művelődési dolgozókat. Ennek az egy embernek a fizetésére volna is „anyagi alap“! Hisz minden szövetkezetnek van pénzügyi kerete a kulturális kiadások fedeézsére. S ha megéri a szövetkezetnek a határ őrzésére csőszt, a marhák vigyázására éjjeli őrt tartani, akkor egészen bizonyos, hogy „megéri“ majd művelődési dolozót is alkalmazni, hisz társadalmunkban legfőbb érték: az ember. Az egyház kétezeréves tapasztalat alapján kádereit, a papokat főiskolai szinten képezte ki. Nem legyinthetünk tehát, ha a művelődési dolgozók képzéséről esik szó, jobban kéne gondoskodni az iskolázásukról. Hazánkban van már egy ilyen iskola, de aligha fedezi a szükségletet. Vagy ha még fedezi is, de mi lesz holnap? Nézzünk be a könyvtárba is! Az Ipolyviski népkönyvtár mintegy kétezer kötettel működik, de még mindig kevés a szépirodalmi, szórakoztató mű. Arról nem is szólva, hogy a kőnyvellátás terén milyen furcsa jelenségnek voltunk tanúi a közelmúltban. Irodalmi vonalon meghirdettük a sematizmus elleni harcot. Erre a kiadóhivatalok gyorsan megmenekültek a sematikus müvektől, és ajándék gyanánt, ingyen és bérmentve elárasztották könyvtárainkat e művekből összeállított küldeményeikkel. Aki nem hiszi, járjon utána! Minapjában megbíztak azzal, hogy az ipolyviski Népkönyvtár számára az Ipolysági Slovenská Knihá-ban néhány ezer korona értékű könyvet válogassak ki. A könyvesbolt vezetője egy nagyon kedves, művelt elvtársnő, tapintatos és érzékeny, mégis „mumusként“ emlegetett, amiért megkérdeztem, hogy miért akarja megvétetni a könyvtárral a „Sztálin neveltjei vagyunk“, valamint a „Kincsetérő cseppek“ és más sematikus művek példányait. Nem mondta, de én tudom, hogy ennek oka a „tervteljesltés“, aztán a „raktárkészlet kiárusítása“, valamint más „objektiv“ okok. S a könyvtárosokról is valamit: tőlük, egyéniségüktől, irodalmi, politikai tudásuktól nagyon sok függ! Helytelen, ha csak azt nézzük, hogy mit kívánnak olvasni az olvasók. Nem hiszem, hogy akadna könyvtáros, aki szívesen venné, ha ma a gyermeke, fia, leánya olyan magatartást tanúsítana, mint Jókai romantikus hősei. Ezzel természetesen nem ellenzem, hogy Jókait olvasnak, mert tudom, hogy szükséges, hasznos és jó olvasmány — de fiataljaink Ízlését, irodalmi Igényét irányítani, nevelni kell. Ki ne szeretne korával együtt emelkedni? kérdezte Csontos Vilmos, a költő. Majakovszkij így Irt róluk: sok még a szenny. .. A költők kimondták mindig és kimondják ma is a szót, még ha fáj is azokat kimondani, hisz ők a mi lelkiismeretűnk. Tehát figyeljünk szavukra és beszéljük meg dolgainkat. HAJO0 ANDRÁS „Hót“-ankót DunaszBrdahelyen A Csemadok dunaszerdahelyi szervezete és a tizenkétéves magyar középiskola sikeres „Hét“-ankétot rendezett. A tartalmas műsor ntán a hallgatók számos kérdést tettek fel a Hét szerkesztőinek. A képeken: Ozsvald Etel verset szaval és a hallgatóság egy része. Prandl felvételei
