A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-16 / 24. szám
Ahová szívesen Járnak a fiatalok Egy példás szövetkezeti klub A legújabb könyveket propagáló tábla Legutóbb a Huszárvágás című vígjátékot mutatta be a klub színjátszó csoportja. Legközelebb zenés vígjátékkal szerepelnek majd Tizenkét lakodalom. Igaz, hogy már deresek a fejek és feketék a fejkendók. Mégis boldogok az arany- és az ezüstlakodalmasok, mert számukra szép ünnepséget rendezett a szövetkezeti klub ” mezőgazdaságunk szocialista átalakulása megköveteli a szövetkezett dolgozák szakmai ás kulturális fejlődéséről való rendszeres gondoskodást. Ebből a célból az utóbbi Időben a szövetkezeti klubok egész sora alakult meg. A szőgyéni szövetkezeti klubnak mindössze egy éves múltja van. De a szövetkezet vezetősége ez alatt a rOvtd Idő alatt Is gazdagon felszerelt művelődési otthont csinált belőle. Az előszoba szemközti falán kOnyvclmlapokat helyeztek el ízlésesen két táblán. Az egyiken a szlovák, a másikon pedig a magyar Irodalom termékeit propagálják. Az olvasóteremben Is példás a rend. A könyvespolcokon mintegy 2S00 kötetnyi könyv sorakozik. Pék László, a klub vezetője a klub évi tervét tanulmányozza. — A tervet mindig egész évre dolgozzák ki? — Igen, A helyi nemzeti bizottsággal és a tflmegszervezetekkel karöltve kidolgozzuk a népművelési munkák egységes tervét Ennek alapién havonként még détum szerinti tervet Is készítünk. A klub célja a tervek szerint: „A szövetkezeti tagok és a falu dolgozóinak nevelése, a mnnkához való szocialista viszony és as emberek egymáshoz való űj szocialista viszonyának kialakítása.“ A gazdag, sokoldalú tervet úgy állították Össze, hogy annak agy része közvetlen a termelést szolgálja. Nem hiányzik a tervből az sem, hogy szocialista munkabrigádokat szerveznek és propagáclós tevékenységgel segítik eló a kát gépesített brigád munkáját, amelyek nem kevesebb, mint 3600 hektár szántóföldet dolgoznak meg. — Hogyan irányítja a szövetkezet vezetősége a klub munkáját? — fin mint a klub vezetője minden esetben részt veszek a szövetkezeti funkcionáriusok operatív gyűlésein, ahol megbízást kapok propagáclós munkára. Ezenkívül az EFSZ vezetősége s a HNB Is ellát kűlOnbőző feladatokkal. A klub vezetősége 11 tagú. Ebből 7 szövetkezeti dolgozó, 4 pedig tanító. A klub vezetőségének elnOkét havonta 50 munkaegységgel honorálják. A többi funkció tiszteletbeli. Az eddigi eredményes munkásságukat a klub egyéves gazdag tevékenységén mérhetjük le. Amióta a klubban van a könyvtár, az állandó olvasók száma 52-ről 253-ra emelkedett. Hetente háromszor kOlcsOnöznek könyvet. A tanuló lfjűságnak vasárnap délelőtt JH1 rendelkezésére. Eddig nyolc külOnbOzú érdekkOrt is alakítottak. (Szemléltető agitáció, előadást irányító, színjátszás, tánc, helyi hangszóró és külOnbOző sportjátékok kOrelt). A tél folyamán szabászatl és varrótanfolyamot szerveztek. De jól működött az Illemtan és a modern táncok kurzusa Is. A szlovák nyelvtanfolyamot 26-an látogatták rendszeresen. A színjátszó és a tánccsoport Is sokszor szerepelt már sikeresen. Népi akadémiát Is szerveztek a csoportvezetők és a szövetkezeti funkcionáriusok részére. A szövetkezeti munkaiskolában a sertéstenyésztők és a baromfigondozók gyarapították tudásukat. A tél folyamán a 60 traktoros átképzését is a klubban végezték. A Német Demokratikus Köztársaságba és Magyarországra kirándulásokat szerveztek. S végül a komplex brigád tagjait két csoportban üdflltették a Tátrában. Nehéz lenne mindent felsorolni, amit egy rOpke év alatt bejegyeztek a klub naplóiéba. Egy azonban bizonyos, hogy amióta a klub műkOdik, sokkal gazdagabb á falu kulturális élete. Nap mint nap pezsgő élet folyik a klub helyiségeiben. A délutáni órákban a klub nagytermében vidáman pattog a kaucsnklabda. Néhányan a zöld posztén a fehér golyókat kocclntgatják. Egy másik helyiségben a sakkozók bajainak elmerülten a táblák fölé. Van, aki zongorán gyakorol, sokan a közOs televlziónézésre járnak Ide. Szórakozást kereső fiatalok találkoznak Itt estéről estére. Nem csoda, ha mindig sokan vannak, hiszen csak a szövetkezetben közel 200 fiatal dolgozik. A számuk egyre szaporodik. A mólt ősszel leszerelt katonák kOzűl Is lű-an a szövetkezetben vállaltak munkát. A szőgyéni szövetkezetben jó a kereseti lehetőség, és megteremtették a művelődés és a szórakozás „fellegvárát a szövetkezeti klubot Is. A fiataloknak hát nincs miért elmenntOk az EFSZ-ből. Sőt egyre többen tevékenykednek a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésén. TÖTH DEZSŐ Irodalmi kör Szóneon Szencen nemrégiben Irodalmi kör alakult, firdekessége, hogy tagjai nem a „kiválasztottak“ (tanítók, értelmiségiek) soraiból toborzódtak. Egyszerű emberek: vasutasak és könyvelők, munkásak és diákok. S hogy tévedés na essék — nem valami klkényszerttett tömörülés az. Létrejöttének alapja a tObbetakarás, az lrodalomtndat tisztázása, s nem utolsó sorban az Irodalom népszerűsítése. Az irodalmi kOr Szenczl Molnár Albert nevét viseli, s rövid fennállása óta egy Irodalmi est van már mOgOtte. Bacsányl János életművével Ismerkedtek meg a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.-gs—