A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-02 / 22. szám
Az olaj gyümölcsei Nemrég volt, hogy nyugati laptudósltók „felfedezték“ Venezuelát. Lelkes beszámolókat közölte Caracasról, a szuper-fővárosról (jobbra fönt), a szuper-utcákról, a szuper-parkokról, a szuper-autókról és más szuper-dolgokról. Caracas, a milliós nagyváros hipermodern építkezéseit nyugati műépítészek vezették, akik teljesen újjá varázsolták az egykor mindössze 250 000 lakosú metropolist. „A régi Idők apró földszintes házacskái, a hullámbádoglemez-tetejü, szappanosládából összetákolt kunyhók eltűntek a pneumatikus fúrók és a bontóhorgok felverte porfelhőben. S mire a por elült, mindenütt ott állt már egy-egy toronyhéz. Akik bennük laknak, Jól élnek.“ így írtak a nyugati tudósítók. Ez Igaz — és mégis hazudtak a riporterek. A várost körülölelő- hegyoldalakon újra felépített piszkos bádogviskókat nem akarták meglátni. Ugyancsak nem akarták meghallani a nyomorúságosán tengődő munkások elkeseredett szavait: „Ügy élünk itt, mint a sasok: magasan, éhesen és munka nélküli“ Aligha van a Földnek' még egy országa, mely olyan hatalmas olajkincsekkel rendelkeznék, mint Venezuelai Úgy tör fel az olaj mindenütt a talajból, akárcsak a viz a zsombékos mezőn. 9000 fúrólyukból évente 160 millió tonna áramlik. Más államok talán többet termelnek, de kivitel tekintetében Venezuela áll az első helyen a világranglistán. 1866-ban adták ki fúrásra az első koncessziókat. De csak aztán, hogy Rocfeller kezdte petróleumlámpákkal elárasztani a világot, jelentkeztek az első komoly érdeklődők. Szomjuk aztán olha-A Caracas peremén lekvó munkásnegyedek nem sokat éreznsk a „pénzbeáramlásból“: elektromos áram, vízvezeték és csatornázás Idegen szavak Itt. És e „civilizált kdzpont*tói nem messze még Indiánok vadásznak Íjjal és nyíllal tatlan lett, amikor az első automobilok megjelentek az utakon. A „Creole Petroleum Corporation“ és a „Standard Oil“ mammutkonszernek mellett további tizenegy angol és amerikai monopólium vetette rá magát a venezuelai kőolajra. Mivel az olaj az ország összklvitelének 92 százalékát teszi ki, aminek az oroszlánrésze az USA-ba irányul, s azonkívül Venezuela mint egykori húsexportőr élelmiszerszükségletének csaknem ötven százalékát kénytelen az USÁ-ból behozni, az Egyesült Államok gazdasági válságai csakúgy, mint az élelmszerbehozatal-fennakadások egyik napról a másikra szerencsétlenségbe taszítják az országot. Damoklész kardjaként lebeg ez a veszély már évtizedeken át Venezuela fölött. Amerikai olajipari mágnások rávették Kennedy elnököt, hogy kontingenst szabjon a venezuelei olajbehozatalnak, minthogy „adva van az USA nemzeti biztonságénak (értsd: kubai példára egy amerlkaellenes forradalom) veszélye.“ így az olaj eddig csak szerencsétlenséget hozott a népnek. Azelőtt igen fejlett volt a szarvasmarhatenyésztés, ma már eltűnt, mivel a fekete arany nagyobb hasznot ígér. Caracas úgy ünnepli a pénzt, mint egy kokett nő, aki mit sem törődik azzal, hogy a család többi tagja éhezik. És még teli vannak a tavak olajjal. A hegyek tiszta ércet adak, mesés tömegű fa van az erdőkben. Az ország belső területein hihetetlen kiterjedésű termőföld hever parlagon. Gazdagság, mely nem a népé. És mi lesz, ha tíztizenöt év múlva kiapadnak az olajkutak és nem találnak új forrásokat? Ennek a megváltoztatására tett ígéretet négy évvel ezelőtt Rómulo Betancourt elnök. Februárban kezdődött ötéves hivatali idejének utolsó éve. Már ez is szenzáció Venezuelában. Eddig még sohasem tudott egy választott elnök 24 hónapnál tovább hivatalban maradni. Betancourt korábban támogatta a nép, mert ígéretet tett az olajforrások államosítására, az USA-gyámség megszüntetésére és demokratikus földbirtok- és Iskolareform végrehajtására. Később azonban a külföldi monopóliumok ugyanolyan uszályhordozójának bizonyult, mint elődje, Jimenez. Hogy milyen „biztosan“ érzi magát az elnöki székben, azt leleplezte a „Times“ című lap egyik fotóriporterének kamerája. Amikor a múlt év végén az akkori argentin elnök Caracasba látogatott, és Betancourt mély meghajlással üdvözölte azóta leköszönt kollegáját, egy pisztoly agya kandikált ki a nadrágzsebéből... — Betancourt büszkesége volt valamikor az új caracasi egyetem. Most ezzel van a legtöbb gondja. Titkosrendőrei állandóan jelentik, hogy egyre több és több diák — sokan tanáraikkal együtt — hagyja el az egyemetemet és a Nemzeti Felszabadító Front tagjainak sorába lép. A hegyekben, mindenek előtt Flacón, Monegas és Meridas szövetségi államokban ütőkées partizánegységek alakulnak. Ezek a városokban működő taktikai harci csoportok mellett a FAUN fegyveres erői. Az „Anzoatgui" teherhajó múlt év végén történt megszállásával felhívták a világ figyelmét, hogy érdemes Bentaucourt körmére nézni, akinek eddigi hivatali ideje alatt több hazafit üldöztek halálba és lőttek agyon, mint a Jimenezdíktatúra idején. Venezuela a Nyugat kirakata szeretettt volna lenni Latin-Amerikában, szemben Kubával. De a latin-amerikaiak tekintete mégiscsak a Karibi-tenger felé fordul: a kubai munkás-paraszt köztársaságban mindenkinek megvan a betévö falatja, mindenki dolgozhat és mindenki megtanulhat írni és olvasni! — ta — Páncélosok a „kommunista lésadók“ allen — egy recept, amelynek alapján Betancourt sem uralkodhat sokáig A kormánypalota elótt: ezek voltak nlszterek Cadlílacjal mi- á
