A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-05-26 / 21. szám

Soksxor hallottam e lekicsinylő megjegyzést, sőt már az én számon is többször kiszaladt.

Eddig Így véledkedtem én is, s ezt őszintén elismerem, a repttlőgépmodellezésről. De most, amiőta kint voltam a modellezők dél-szlovákiai versenyén a Duna menti Hetény község határában — megváltoztattam eddigi álláspontomat. Mert bizony sport ez, mégpedig a Javából. Mátől fogva minden elismerésem és tiszteletem az oktatóké, persze nem kevesebb csodálattal adózom a fiatal versenyzőknek. Mert mig egy versenyzőjelölt akár a legegyszerűbb gépet is összebarkácsolja, testvérek közt 40, 50. sőt 80 órát tölt a munkapadnál. Ha a gép elkészült, Jön a próbálgatás, kisérletezgetés időszaka, ez már mégis csak a nagy próbatételek előszele. (Am ha rossz a szele, a gép összezózva, szárnyszegetten hull vissza a magasból a főidre.) A modellező a versenyen a berepülés és a szelet figyelő próbálgatásokon kívül hétszer indítja útnak gépét, s ha a géps egy kicsit is Jobb légköri viszonyok közé kéről, bizony alapos turisztikát kell végeznie, mig vissza tudja hozni gépét a rajt-területhez.

No, e dél-szlovákiai versenyen — több mint 200 lelkes fiatal gyaloglásra kész pilóta-jelölttel találkoztam, s a sok közöl én mégis Esztert választottam riportalanyomul, mégpedig azért, mert az összes versenyző közül talán ő volt az egyetlen, aki a szép nemet képviselte.

— Mióta versenyzel, Eszter? — kérdeztem. Kék szemével még egy ideig az éppen felreppenő kecses modellt követte, s csak mikor a magasba (velő géptől a kis piros zászló már elszakadt, méltatott válaszra.

— Látja, kérem, most Miska jól akasztotta ki a gépét; nézze, szárnyaival hogy ráült a termlkre. Biztosan max lasz ebből a felszállásból.

figy álltam ott, mint akit váratlannl felhívnak az iskolában, oldjon meg egy több ismeretlenfi egyenletet. Meglehetősen értetlen arcot vághattam,' mert Eszter nevetve sietett segítségemre.

— jaj, ne tessék haragudni... de tetszik tudni, hogy itt az izgalom.. . második éve modellezünk, és e versenyen több társam először állt rajthoz. .. különben a bratislavai Pionlr-ház modellező klubját képviseljük, s a Duna utcai magyar iskola növendékei vagyunk. Ma hatan neveztünk be, Pista és én már nyilvántartott versenyzők vagyunk, négyen, Jancsi, Miska, Gabi és Jenő1' ma szeretnék elérni a „limitet“.

Mindezt Eszter egy szuszra mondta el, hogy minél hamarább a lényegre térhessen, hogy megmagyarázhassa az előbb említett s egy mondatba tömörített sok ismeretlen szakkifejezést. Am közben a rajthoz hívták s pillanatok múlva már az ó gépe lebegett büszkén és kecsesen fenn a magasban. A gép a tavaszi szél szárnyán repült a közeli szőlők felé, a fiatal lány meg csillogó szemmel, boldogan rohanva követte hófehér gépét.

örák múlva már a tét füvén pihenő pajtásainak társaságában találkoztam ismét Eszterrel. Akkor mér tudlfam. hogy a fiúk közül kettő megszerezte a szükséges „limitet“. Meg azt is, hogy Eszter és Jancsi megint szép eredményt éet el. Gabinak nem ment, pedig az ő gépe is egyszer „mazot“ (120 másodpercet a levegőben) ért el, Misi gépe az utolsó előtti menetben légörvénybe került s a földön összetört,, pedig mindössze már csak 16 másodperce hiányzott e „limithez.“

Mondom, a versenyzők ott ültek a rét füvén, a győztesek és legyőzőnek baráti hangulatban elevenítették fel élményeiket, homlokokon ott gyöngyözött még a sok futástól, gyaloglástól a verejték, de már új terveket kovácsoltak. Gondolatban új versenyekre készült a kis család, oktatójával, Dezső bácsival, akarom mondani Lanko Dezsővel, aki nemcsak a Dnna utcai kis pionírok körében fogalom, de a sportmodellezd versenyzők nagy táborában is olyan eUsmerést és tiszteletet érdemelt ki, ami bizony ma még ritkasságszámba megy. Ritkaságszámba a zárt, mert kevés az ilyen önfeláldozó ember.

—nj—