A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-12 / 19. szám
A munkára való nevelésrőI ii. A* önállóságra való nevelést korén kell el[Felvételek: Pranül, ÖTK) kezdeni ' A négy-ötéves gyermek mér kisebb önálló bevásárlást Is elvégezhet. A munkára való nevelésnél hatnunk kell a gyermek értelmére és érzelmére, hogy erkölcsi szükségletté váljék számára a munka, becsülje, szeresse azt, ne tudjon nélküle élni. J6, ha a szülő alkalom adtán elbeszélget gyermekével a munka eredményeiről, alkotásairól, újításairól, munkaadta örömeiről stb., stb. A szülők körében olykor vita tárgyát képezi, hogy az Iskolás gyermeket terheljék-e házi munkával. Vltathtatlan: az Iskolás elsőrendű kötelessége a tanulás, a leckét minden körülmények között meg kell tanulnia! Emellett azonban Jut idő különböző házi munkák elvégzésére is, ami még nem jelent megterhelést. S az sem lebecsülendő tény, hogy az otthon végzett munkával változatosabbá tesszük a gyermek tevékenységét; az Iskolában egész nap Ül, s így a munka frissítő hatással van reá. A szülők és az iskola együttműködése a munkára való nevelés területén sem hanyagolható el. A szülőnek Igyekeznie kell, hogy ne nehezítse meg az iskola munkáját például azzal, ihogy ok nélkül felmentést kér gyermekének, ha annak Iskolai brigádmunkában, iskola-szépítést akcióban kellene részt vennie stb. Ez helytelen, mert végeredményben az említett munkák Is azt a célt szolgálják, hogy munkaszerető embert neveljenek a gyermekből. És ez egyaránt fontos az egyén és a társadalom szempontjából is, mert: „az embert a munkája, a tettel és alkotásai teszik széppé és dicsővé... a munka Jelenti az emberiség halhatatlanságát“. (Hruscsov). KOVÁCS ZOLTÁN Az óvodában tiiztaságra és helyes napi be osztásra szoktatják a gyermekeket. Gyermeksarok Várkonyt Katalin Föl a magasba Szökken a hinta, libben a szoknya, föl-le kalimpál két kiest láb. Egyre merészebb, szédülsz, ha nézed a hintát, a lengöt, s a csöppnyi leányt. Pirul az arca, szőke fonatja fárfa a hinta gyors ritmusát. Vígan kacagva tör a magasba, elérni vágyik az ég madarát. Ne oly sebesenI lat, le ne essenI Mintha szédülne ... Végre megállt. Már ott az anyja, tárva a karja, féltve, örömmel ölelt át. A női divatnak az állat- és növényvilággal való összefüggései, amint azt a tréfás rajzoló Nézzétek, gyerekek, az ötletes és ravasz rajzoló milyen hatást ér el ugyanazzal a képpel, ha egyszer merőlegesen, egyszer pedig ferde szögben helyezi el nyuszi kacsa