A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-28 / 17. szám
Erdűlnk legkedvesebb lakója Erdőgazdaságunk egyik legfontonabb feladata: a csemetéül tetéz A szalonna elfogyott, a parázs klihunyóban van, az alkony puhán bekúszik a fák közé. Nem messze tőlem egy imént kivágott hatalmas tölgyfa törzsének lapja világit. Hány éves lehetett? Ha megkérdezném, ezek az emberek legalább hozzávetőlegesen meg tudnák mondani. De nem kérdem, mert szárnyát szegné a képzeletnek, az erdei szürkület Inkább a fantáziát, a költészetet táplálja. Legfeljebb szegényebb leszek egy adattal, de elgondolkozhatom róla, hogy talán még Rákóczi kurucai tartottak pihenőt lombjai alatt, vagy talán a török elől menekedők vertek Itt átmenetileg tanyát. Lehet, hogy költőt Ihletett meg Itt az erdei hangúiét, amely vers formájában olvasók százainak adta tovább a szépséget. Az Is lehet, hogy még az őszön szerelmesek tétova léptei alatt zörrent meg alatta az avar, most pedig szalonnasütéssel, torral adtuk meg neki a végső tisztességet Vagy talán nem Is jól mondom. Hiszen ezek a kivágott törzsek számtalan formában élnek tovább. Ott látjuk gyermekeink kezében mint kiskocsit, falovat, velünk élnek szobánk falai között mint bútorok, s arról se feledkezz meg, kedves olvasó, hogy a sorokat, amelyeken talán érdeklődéssel, talán enyhe unalommal végigfut szemed, ugyancsak a fának papírrá lényegült anyagára nyomtatták. Vegyiparunk ma sokfajta új anyaggal igyekszik pótolni a fát, ezt az arany értékével felérő nyersanyagot. És sikerrel. Az építészetben, Iparban, háztartásban az új műanyag gyakorlatilag kitűnően beválik. A faépítményeket, készítményeket sokszor lehet más anyaggal behelyettesíteni, de magát az erdőt sohe. Lefelé ballagunk az ösvényen, hallgatagon az erdeiek, Izmaikban a derekasan végzett munka fáradságával, én pedig a látottak, hallottak benyomások terhétől gazdagon. Visszaérünk a kocsinyomos útra, ritkulnak a fák, a Venus hidegen ragyog a tavaszi égbolton. Szépség és nagyság, kérlelhetetlenség és Irgalom, a természet Időtlen maradandósága és az élet örökös változása az erdő. Bekúszik az alkony a tavaszi fák kíízá részben járművel nem lehet megközelíteni a munkahelyeket, s csak így tudnánk szállítani a több személynek szóló eledelt, részben pedig munkahelyünk Is csaknem napról napra változik, s az egyes munkacsoportok Is más-más helyen dolgoznak. Arról nem is szólva, hogy a legtávolesőbb munkahelyekre Is csak két lábukon Jutnak el. A kocsival járható út elenyésző részét teszt ki annak, amit meg kell tennlök, még maradna a motorkerékpár és a bicikli, de a terep nehézségei miatt legtöbbször ez sem használható. Baj van a fedezékekkel ls, ahová zivatar, eső, hófúvások elől behúzódhatnak. Az ilyesmit hamar össze lehet ütni, de szállítása nehézségekbe ütközik, a lelkiismeretlen kirándulók pedig sokszor alaposan megrongálják. Legalkalmasabbnak a sátrak felállítása látszik, s ez Irányban már meg ls történt az intézkedés. És ezek az emberek, ahogy beszélgetésünk során kitűnik, egész életűkben kitartanak ennél a munkánál. Itt nincs munkaerő vándorlás. Nagy hatalma lehet az erdőnek, mely megfogja őket és nem engedi el többé. Ml az a többlet, amit a kenyérkereseten — tegyük hozzá „nem könynyű kenyérkereseten — kívül nyújt nekik? Az évszakonként váltakozó természet soha meg nem unható szépsége? Vagy az Inkább csak megérzése, mint felismerése annak, hogy az ember elsősorban mégis a természet gyermeke? Ki tudná megmondani? Kőrengetegben lótó-futó barátom, ha kijutsz néha a méltóságteljes, ózont lehelő fák közé, átengeded-e magad néhány zavartalan percre a természet ölelő karjának, figyelsz-e hallgatására, vagy akár harsogó beszédjére? Felnézel-e olykor a neonok, lámpák fényétől el nem függönyözött csillagos égre s kél-e szívedben visszhang. Ha Igen, akkor a járdaszélen klburjánzott kis fűszállal ls el tudsz beszélgetni, annak sincs számodra kevesebb mondanivalója.“ Mikor egyszer repülőgépen utazva madártávlatból néztem a vidéket, egy régen elfeledett mondat jutott eszembe, amit talán még az Iskolában hallottam: az erdőségek, a Föld tüdeje. Szinte éreztem a hatalmas zöld tüdő hűs, megújító lélegzetét. Akkor nem tudtam, bogy ezen a tüdőn foltok ls vannak. Ml másnak lehetne nevezni azokat a durva beavatkozás útján keletkezett erdőégetéseket, esztelen irtásokat, amelyek komoly veszélyt jelentettek az erdőgazdaságnak. Kísérőm alaposan Ismeri ezt a kérdést, hiszen ezeknek a károknak a helyrehozása ma Is komoly problémát jelent számukra. — Ma mér az erdők 88 százaléka állami tulajdon az 1956-os év 62 százalékával, ez 1946-os év 30 százalékával és 1920 19 százalékával szemben. Irányelvünk, hogy mielőbb elérjük azt az ideális állapotot, amikor a fakitermelés nem haladja meg a természetes gyarapodás és az országszerte nagy gonddal végzett erdőültetések által létrejött gyarapodás mértékét. Évente csak Itt, a bazint erdőgazdaságban 37 000 m5 fát termelünik ki, és az utánpótlást még nem tudtuk a kellő szintre hozni, bár az arány évről évre javult. A kitermelést valutárls okokból nem lehet csökkenteni, de eleget kell tennünk azoknak a feladatoknak Is, amelyek ránk hárulnak a víz- és mezőgazdasággal és a nemzetgazdaság más ágazataival kapcsolatban ls, hiszen ezek szoros összefüggésben vannak egymással. Érdekes szavak, érdekes adatok. Az erdő jelentőségét egészen más oldaláról világítják meg. Realitás, számolni kell vele. Történelme van az erdőknek is. f 9
