A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-28 / 17. szám
KERESZTREJTVENY VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk lul. 94. Terhei. 95. Görög betű. 1. része, a nyíl irányában folytatva. 14. Muzsikál. 15. Bálvány fgör.) 16. Grúz-fajta. 17. Rádioaktív vegyielem. 19. Idegen női név. 21. Fák, levélzete. 22. Szignál. 23. Vízforrás. 25. Á-megbeszélés. 27. RBA. 28. Azonos betűk. 29. Pedagógus. 31. Számjegy. 33. Lágy fém. 34. Személyes névmás. 35. Kenőcs. 36. Gondolatközlési mód. 38. Kétszer római számmal. 40. Lent. 42. Lehullott, száraz lomb. 43. Mozi közepe. 44. Belső szerv. 46. Növény, névelővel. 47. Valóság mássalhangzói. ZRI. 49. Egyesülés, szövetség (lat.). 50. Költött történet. 51. Korhol. 52. Tagadószó. 53. Folyó ez OSZSZSZK- ban. 55. Nyugat-afrikai ország. 57. ZOE. 58. Ignác Tamás. 59. Nyaraló. 61. Zokogott. 63. Angol tagadás. 64. Idősebb rövidítése. 65. Vissza: Hegység a Szovjetunióban. 67. Indíték. 68. Azonos betűk. 70. Férfinév. 73. Csomagolóeszköz. 75. Kóró fele. 76. Levegő, görögül. 78. Vízsz. 52. 79. Zuhanás. 80. TOG. 81. Baktérium. 82. Vén. 83. Ro-FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk 4. része, a nyíl irányában folytatva. 2. Gömbölyded. 3. Nem egészen önálló! 4. öreg. 5. Igekötő. 6. Kérdőszó. 7. Férfinév. 8. Övezet. 9. Átkaroló. 10. Derék peremei. 11. ÖAL. 12. Hint. 13. Kevertvérű. 18. Rejtvényünk 2. része. 20. Rejtvényünk 3. része. 23. Kicsinyítő képző. 24. Vájat a bányában. 26. Ungvári Ödön. 29. Üdítő ital. 30. Kaszáló. 32. Felázott föld. 37. Rag. 39. Híres francia Impresszionista festő. 41. Francia névelő. 42. Kártyajáték. 43. Csillagkép. 45. Idegen férfinév. 47. Magot szór. 48. Azonos mássalhangzók. 53. Otto Dénes. 54. Riadó. 56. Hiányos óra. 59. Friss. 60. Dán váltópénz. 62. Henger alakd skatulya. 69. Kémiai elem. 71. Ismeretlen adakozó névjele. 73. Fiatal, gyenge. (ékezethtba,*) 74. Régi római pénz. 75. Fuser. 77. Dolog latinul. 79. Energia. 80. Piac oroszul. 83. Bácsi a székelyeknél. 85. Olasz golyóscsapágymárka. 86. Évszak. 90. Kicsimán váltópénz. 84. MLS. 85. Legelő. 87. Udvarias megszólítás. 88. Női név. 89. Bánat. 90. Követ, kísér. 92. Menni angonyítő képző. 91. Vissza: Véredény. 93. Folyó Nyugat-Szibériában. 94. Latin elöljáró. Beküldendő a kövéren szedett sorok megfejtése május 5-ig. A helyes megfejtők közt öt könyvet sorsolunk ki. Az előző rejtvény megfejtése: Csak két kezünk, sok gyerekünk, téglát és zsákot emelünk —■ óh, botor ellenségeink jövőjéért is szenvedünk. mus után nem lehet, és nem kell pontot tenni, de éveken át szívós és következetes harcot kell folytatni ellene. Lépten nyomon alz unalmasságig fel kell fedezni és bírálni, mert a sematizmus lényegében nem írói stílust és Sztálint dicsőítő Verseket jelent elsősorban, hanem dialektika ellenes, merev tudatot és alacsonyszínvonalú, lusta gondolkodást. Mint szellemi kategóriát leginkább a lappangó betegségekhez hasonlítanám. (E^jt bizonyítja az a tény is, hogy már 1955-ben pontot tettünk utána, mégis itt kísért még irodalmi életünkben ma is, még hozzá alaposan.) Bonyolult szellemi felépítmény ez, amely nagyban összefügg a gazdasági alap dogmatikus maradványaival. (Mindezt azért mondom el, hogy helyesen értékeljük a probléma nagyságát és ne bagatelizáljuk el.) Sokat gondolkozunk rajta, hogy hogyan lehetne tőle megszabadulni. Nevetséges lenne az írók és költők elé így állítani oda a problémát:, na most aztán tudatosítsátok magatokban, hogy a sematizmusnak vége, ezután ne gondolkozzatok és ne írjatok sematikusan! Hosszú, szinte azt mondanám „felvilágosító" munkával lehet csak ettől a gondolkodásmódtól megszabadulni, s ebben a „gondolat felszabadító’’ munkában lenne a kritikának, közéleti irodalomnak és elméleti vitáknak nagy szerepe. És ezt mulasztotta mind ez ideig el a kritika megindítani. Gyűléseinken, megbeszéléseinken szinte már komikus megfigyelni, hogy minden elvi síkon induló, de konkrét művekről szóló vita előbb-utóbb személyeskedő csatározássá fajul. Ezt a jelenséget szintén a sematizmus időszakának örökségeként könyvelem el; évek hosszú során megszoktuk, hogy egymás dolgairól vagy jót, vagy semmit. Ezzel függ aztán össze, hogy szinte lehetetlen nyílt vitát indítani anélkül, hogy ■az ember valakit* meg ne bántana. Nem tudatosítottunk még egy dolgot: az irodalmi mű nem az író magánügye (létrejöttét is a társadalom tette lehetővé), és egy verskötetről vagy regényről lehet úgy is kedvezőtlenül, vagy elítélően nyilatkozni, hogy közben az ember a szerzőjét nem akarja megbántani. Elvi vitáinkon csak ilyen értelemben lehet beszélni irodalomról, de ilyenkor aztán kőtelező az objektív állásfoglalás. Egy másik dolog. Sokat beszélünk arról, hogy nemzeti irodalmak érintkezési felületén élünk, és irodalmunk az eszmei áramlatok keveredése szempontjából milyen előnyös helyzetben van, és milyen lehetőségei lennének. (Tőzsér is említi, és elméletben igaza van.) Sokan azt is látják, hogy ezekkel a lehetőségekkel addig nem tudunk élni, amíg, hogy képletesen fejezzem ki magam, „ki nem törünk elzárhózottságunkból a nagyvilágba”, vagyis amíg a csehszlovák irodalomban meg nem hallják a hangunkat. Ennek egy lehetősége van (ugyancsak említi Tőzsér is); érdeklődni a cseh és szlovák irodalom problémái iránt, és szót' kérni a kérdések megoldásában. Három szlovák irodalmi lapnak van már egy éve magyar szerkesztőbizottsági tagja. Történt azóta valami lényeges annak az érdekében, hogy írásaink jelenjenek meg a szlovák lapokban? A szlovák kritika néhány esetben keményen és nem minden elfogultság nélkül szólt hozzá egyes műveinkhez. Megpróbáltunk választ adni rá és keresni az igazságot a kérdésben? Megpróbáltuk tisztázni a félreértéseket? Akart valaki közülünk (mondjuk az írószövetség magyar szekciója segítségével) beleszólni a cseh és szlovák irodalom vitáiba? Tőzsér írásában említette az új írótípus, írói alkat kialakításának a szükségességét. Ehhez Bábi Tibor hozzászólása adott egy gondolatot. Bábi összehasonlítja Dénes György romantikus természetrajongását a fiatal költők (Cselényí, Tőzsér, Gál) „kozmikus életérzésével”, hasonlóságot talál a kettő között és azt állítja, hogy a maga módján mindkét fajta romantika lényegében menekülést jelent a valóság kevésbé romantikus tényei elöl. Elismerem Bábinak, hogy az ún. kozmosz-versek el-* vont, intellektuel jellegük folytán valóban magukon viselik az irrealizmus jellegét (gyakorlati tapastzalatokkal egyelőre nem tudjuk alátámasztani őket), de nem így a „kozmikus életérzés”. Itt arról van sző, hogy a költői fantázia túlhaladta a technika lehetőségeit (és nem vernei módon!), mintegy kitört a végtelenbe (hipotézisszérűén), és most közvetve visszahat az emberi gondolkodásra, melynek eredményei (tudomány, technika) tulajdonképpen felszabadították. Ezért ezt az életérzést progresszív hatóerőnek tartom irodalmunkban, mindössze arról van szó, hogy a költői és művészi vetülete filozófiai és ismeretelméleti szempontból helyes legyen. S ez teljesen jogos követelménye Bábinak. Abban viszont nincs Igaza, amikor a vitáinkat feleslegesnek tartja. Aki nem akar vitatkozni, az eleve lemondott a haladás és fejlődés lehetőségéről, és vagy nagyon elfáradt, vagy megrekedt, kiútkeresésében egyhelyben topog, sőt még elégedett > is (vagy legalább is belenyugodott] a topogásba. Összegezésül: irodalmunknak a további fejlődése érdekében differenciálódnia kell. Nincs szó az irodalomból való kizárásról, vagy egyféle írói szemlélet és módszer abszolút hegemóniájáról. Éppen a differenciáltság igénye követeli meg, hogy irodalmunk sokszínű legyen. Egy bizonyos, a kor állandóan magasabb igényekkel lép fel velünk szemben, és mindinkább előtérbe kerül — szükségszerűen — a tehetség és minőség kérdése, amelyet Csanda Sándor is felvet.-S a követelményeknek csak úgy tudunk eleget tenni, ha kidobunk magunkból mindent, ami korszerűtlen és elavult. Ami sematikus! BUBA GYULA. 15
