A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-14 / 15. szám

Avítazáró mindig összefoglalás, sta tisztikai feldolgozás és következtetés. A kulturális életünk problémáiról öt hónappal ezelőtt indított vitát összefoglalni és feldolgozni nem nehéz feladat, annál nehezebb következtetéseket levonni belőle, amely kicsit a vita hiányossága is. A hozzászólások során ugyanis nem alakultak ki vélemények és ellenvélemények — vagy ha igen nagyon kis mértékben — nemigen tisztázódtak távlatok, nem hulltak el a gyengébb javaslatok, s csak itt-ott került ki győztesen egyegy erős gondolat. A vélemények többnyire csak egymás mellett és nem egymás ellenére éltek. S ha voltak ellenvélemények, azok inkább csak Csontos Vilmos általánosító pesszimizmusét hibáztatták, a helyi tények felsorakoztatásával bizonyították, hogy nem a Fábry említette „törpeséghez“ állunk közelebb. így bizonyít a szenei Csemadok csoport aránylag szép eredményeivel mindjárt az első hozzászóló, Kupkovlcs Olga, sorakoztatja fel a központi statisztika eredményekről szóló adatait Balázs Béla, s ítélik még el az említett pesszimizmust Kürti Péter, Andriskin József és Adorján Zoltán. S szórványosan jelentkezett ezeknek a véleményeknek a tagadása is, mint pl. Horváth István hozzászólásában, aki Kupkovlcs Olga vitacikkét egyszerűen „ledorongolónak“ nevezi, de a vita egészére nem ez a „vitaszellem“, hanem az a „vélemény-egymásmellettlség“, ténymegállapítás vagy panasz a jellemző, amelyet már az előbb körvonalaztunk. De ezen belül is aszerint, hogy a szerkesztőség által feltett öt kérdés közül a hozzászóló melyikre válaszolt — meg kell különböztetnünk a vitában kétféle igyekezetei, kétféle törekvést.

Az első kérdésre, lényegében a Csemadok-munka általános értékelésének igényével Kürti Péter és Szanyl József, vala-. mint Nagy Olivér, Gyüre Lajos és Hajdú András válaszolt, a másik irányt azok képviselik, akik a többi négy kérdésre válaszoltak s hozzászólásaik elsősorban helyzetfelmérő, térképező-jellegűek.

A Csemadok munkájának értékelésére ugyan a kongresszus van hivatva, s legutoljára sorrendben a nyolcadik azt meg is tette, de csak üdvözölhetjük az azon tül elhangzó, távlatot adó, építő bírálatot is. Annál is inkább, mert a nyolcadik kongresszus óta olyan jelentős esemény zajlott le nálunk, mint a kommunista párt XII. kongresszusa, amely befolyásolta és befolyásolja politikai és gazdasági életünk minden területét. Hogyan tudják a Csemadok helyi és központi szervei ezeket a téziseket feldolgozni, s belőlük a magyar

dolgozók között végzett munkához meszszemenő következtetéseket levonni — ez

dönti majd el, hogy a Csemadok csak egy lesz-e a létező szervezetekből, s ezen fordul meg a vitában felvetett „tömegbizalom“ kérdése is.

„Teremtett-e a Csemadok a kulturális élet területén olyan tekintélyt, magának, hogy az a szövetkezeti vezető (Csontos „féldeclzőjéről“ van szó) akarva nem akarva is kénytelen legyen tudomást szerezni róla?“ — teszik fel a kérdést a vjtában. S ez a kérdések kérdése. Ha most kezdenénk a vitát, a körlevél első kérdéseként ezt kéne leírni. Kár, hogy Kürti Péter nem elemzi végig a kérdést következetesen, s elég homályosan, de a felhozott ok egyedüliségével lényegében a televíziót teszi meg bűnösnek. Pedig az ok véleményünk szerint jóval mélyebben van.

„A gazdaság fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a nép élet- és kulturális színvonalénak emelése“ — jelentette ki Novotny elvtárs a XII. kongresszuson. S ha az előbb feltett kérdésre nemmel válaszolunk, akkor a választ inspiráló első ok itt keresendő. A Csemadok helyi szerveknek gazdasági tényezőknek, a falu életének minden terén tekintéllyel bíró egyesületeknek kell lenniük. Nem egy helyen voltunk tanúi olyan Csemadok évzáró közgyűlésnek, ahol — helyesen — nagyon sok szó esett a szövetkezet dolgairól is. Sőt. A vitaszellem jobban felszabadult ott, mint a szövetkezeti közgyűlésen. S itt vagyunk a következő problémánál: ha a Csemadok-szervezetek valóban tekintélyre akarnak szert tenni, állandóan s tudatosan táplálniok kell azt az egészséges vitaszellemet, amelynek

során a legbonyolultabb gazdasági és ideológiai kérdések is tisztázódhatnak.“ A nép öntudaténak és érettségének fokétól függ, mennyire vannak tudatéban a legszélesebb dolgozó tömegek feladataiknak és felelősségüknek, s ennek megfelelően fognak dolgozni is.“ (A XII. kongresszus anyagából.) De ehhez mindenesetre az kell, hogy az emberek ne féljenek véleményt nyilvánítani. A Csemadoknak a feladata a szocialista erkölcsre való nevelés is. Küzdenie kell hát a „Ne szólj szám, nem fáj fejem“-tlpysú szállóigék ellen, amelyeknek semmi közük a szocialista erkölcshöz. A Csemadoknak kezdeményezőnek kell lennie annak a szellemnek a kialakulásánál is, amelyik nem tűri a tudálékosságot, a hozzá-nemértést, s bátor az igazmondásban. S ehhez feltétlenül kell a kultúra világossága is. S ilyen értelemben a kultúra: tudás. S így felelnek a vitázók Csontos Vilmos kérdésére: Mire is kell nekünk ez a nagy kultúra?

Ezzel függ össze a vita által felvetett másik sarkallatos probléma, amelyet Nagy Olivér, Hajdú András és Kurucz Nándor fogalmaznak meg, s amelynek lényegét egy mondatban így foglalhatnánk össze: Ne szűkítsük le kulturális munkánkat műkedvelő csoportjaink tevékenységére. Komolyabban kell foglalkoznunk a már Dél-Szlovákia-szerte folyó honismereti, irodalmi-, ének- és zenekari körök szervezésével, s nem megállni a kezdeti nehézségeknél; tudatosítanunk kell azt is, hogy pl. a munkakörnyezet vagy a lakásberendezés is hozzá tartozik a kultúrához. Hajdú András ezt egy javaslattal még tovább is viszi: „szakosítsuk“ a tanítókat, ne végezzen mindennemű kultúrmunkát egy, hanem aszerint, hogy mi érdekli, vagy mi a szakja, fejtsen ki kulturális tevékenységet mindegyik.

t Mindehhez azonban elengedhetetlenül szükséges a falusi és kisvárosi értelmiség fokozottabb bevonása a kulturális munkába. Nem elég csak a tanítókra támaszkodni, de azokat is nagyobb mértékben kell aktivizálni. A tanítók problémájához aránylag sokan hozzászóltak. Wurster Ilona Pozsonypüspökiről pl. azt panaszolta, hogy 25 tanítóból csak egy dolgozik a Csemadokban, Rási Árpád, Sipos Jenő, és Adorján Zoltán azt kéri a hivatalos szervektől, ne vonják el a tanítókat a kulturális munkától, mindenféle más feladatokkal megterhelve őket, s Németh Dezső Csernőről a kulturális munkát végző tanítók fokozottabb értékelését kéri.

Ezzel függ össze a már Csontos Vilmos vitaindító cikkében felvetődött probléma: Válogassuk meg a funkcióra kiszemelt jelölteket. A kérdéssel a vita során szintén nagyon sokan foglalkoztak, s fontossága nyilvánvaló. Valóban nagyon meg kell fontolnunk, kit bízunk meg tisztséggel. S akik már funkcióban vannak, ne sajnáljuk őket mulasztásaikért bírálni.

De egy pillanatra sem szabad megfe-Hogy mik vannak?I

Londonban — talán azért, mart az angoloknak már van egy királynőjük — akinek nem akartak konkurenciát csinálni — „szépség királyt“ — választottak. A versenyt ez a kőtólizmü mister nyerte meg. Ez volna a Nyugat snperman ideáljai Enrcsa Ízlés ...

Négyes ikrek Csepelen

Szekfü, a csepeli „Lenin“ termelőszövetkezet hat éves tehene négyes Ikrekkel lepte meg gondozóit. Mind a négy borjú jó egészségnek örvend, születésükkor 22 kilósak voltak.