A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-13 / 2. szám
CSONTOS VILMOS Asztalos Mariska Nincs tűz, mely nem éget. — Engem a te véred perzselt meg először, Asztalos Mariska. Virágzott a kender, s ránk borult; mi ketten míg égtünk — fölöttünk dalolt egy pacsirta Titok maradt máig. — Nem lehet halálig. magamba fojtani: mit éreztem akkor... Tizennyolc évemet, láng-ölelésedet nem lehet kihagyni egy megáldó dalból. Asztalos Mariska, elmentél már, vissza hiába hívnálak — az a tűz elégett... Nem borult még egyszer ránk virágos >kender, s nem teszünk a csókra aranyos pecsétet. c «0 2 < ü. Cd H ifi X u 5 a M CQ Sándékosan nyúltam e két költőóriáshoz, s nem véletlen, hogy éppen kongresszus után. Az itt elhangzott beszámoló mondta ki ugyanis a következő tételt: „Szocialista társadalmunk egységének megszilárdítása és a kommunizmusba való átmenet feltételeinek létrehozása megkívánja Csehszlovákia nemzeteinek és nemzetiségeinek közelebb hozását egymáshoz.“ A népek és nemzetek közeledésének, barátságának Ady és Hviezdoslav egyaránt híve volt. Mindketten közös bánatot fejeztek ki; mindketten arra vártak, hogy az utókorban szellemi örököseik együtt vigadozzanak; mindketten érezték, hogy ugyanaz a bilincs szorítja keblüket, s ugyanazzal az üdvös akarással akartak egy új, egy szebb, egy jobb kort, amelyben magyar és szlovák süvöltve találkozik az eszmebarikádokon. Ez a kor, amelynek előhírnökei ők voltak, immár eljött, benne élünk, s Adyt és Hviezdoslavot tanúként idézzük meg, lássák: hogyan sáfárkodunk szellemi javaikkal, mit valósítunk meg örökükből. Megidézzük őket, hogy jelenlétükkel segítsék mai törekvéseinket. „Kell még Tegnapról hív tanú.“ A népek, nemzetek kölcsönös közeledése ma történelmi szükségszerűség. Világjelenség. Ebből adódik nálunk is a nemzetiségi közeledés politikája, ami egyben társadalmunk további sikeres fejlődésének döntő feltétele. Ez az út kikerülhetetlen. A kultúra munkásai számára különösképpen az. A kultúra a közeledés és a közvetítés nélkülözhetetlen eszköze. Az Ady és irodalom azért nagyok, mert egyetemesek; két, nemzeteket, világot átfogók. Ezért jut ma nagy szerep éppen Adynak ős Hviezdoslavnak. Ezért kerülnek ma egymás mellé, s ezért kell majd jobban hatniuk, mint bármikor a múltban. A kongresszus utáni időszakban ezért növekszik rohamosan költészetük szerepe, életművük aktualitása. Akadnak, akik nemzeti elfogultságból (magyar és szlovák részről egyaránt) viszolyogva fogadják. Ady és Hviezdoslav egymás mellett emlegetését. Megesik, hogy irodalmi est előkészítésekor egyesek ellenzik Adyt, mások Hviezdoslavot, ismét mások hümmögve veszik tudomásul, hogy egy és ugyanazon est műsorában mindketten bemutatásra kerülnek. Ennek a magatartásnak a gyökerei a múltba nyúlnak, amikor a szlovák—magyar közeledésnek sok ellenlábasa volt. Közéjük tartozott Saöo Mach, a Hlingárda főparancsnoka, a Tiso-kormány egykori belügyminisztere, aki a Gárdista c. lap 1943. április 18-i számában cikket írt Adyról. Ebben azt állítja, hogy Ady „sem Irodalmi, sem nemzeti szempontból nem jelent a szlovákok számára semmiféle nyereséget.“ Költészetét másodrendű irodalomnak, beteges jelenségnek gucsmolja, s úgy nyilatkozik, hogy „Ady a szlovákok előtt teljesen idegen szellem.“ Mintha csak a századforduló gőgös magyar miniszterelnökét, az Ady által gyűlölt Tisza István grófot hallanánk, aki ugyancsak ilyen ócsárlásra vetemedett Adyvál szemben: „Ady és a Nyugat (folyóirat] levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.“ Az Ady—Hviezdoslav párhuzam ellenzői ezekből a szellemi emlékből táplálkoznak. Mennyire más, ezerszer más a koreszmét megértő, a korszellemet valló, a nemzetek közeledéséért fáradozó Ctibor Stítnick? Ady-vallomása: „Ady versei — Ján Smrek gyönyörű tolmácsolása jóvoltából — már szerves részeivé váltak a szlovák irodalomnak. Velük egymásnak nyújtunk kezet a rossz múlt felett, mint egykor Hviezdoslav nyújtott kezet Adynak, mikor költeménnyel válaszolt a Magyar jakobinus dalára, így köszöntve a hajnallő idők hírnőkét.“ Ez már más kor: más történelmi körülmények, más politikai és társadalmi viszonyok — más szellem, amelyben már ott vannak Ady és Hviezdoslav eszméi is. Ezeket az eszméket azonban el kell juttatnunk minden emberhez, valóban a legszélesebb néprétegekhez, hogy hassanak, formálják az emberi tudatot, egyengesse^ a további, kölcsönös közeledés útját. Irodalmi estjeinken, irodalmi színpadjainkon ezért fér meg együtt Ady és Hviezdoslav, s azért van szükség együttes szerepeltetésükre, mert szükség van együttes hatásukra. TOLVAJ BERTALAN Hviezdoslav legnagyobbjai pedig éppen népe-9
