A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-07 / 14. szám
ki tudja, hány nap még a világ Végigfut az ital ereitekben, akár a fény a neoncsövekben, a kávéházban mint egy akváriumban, csak melyben víz helyett rum van, lengtek a semmiben, célotok nincs is, vágyatok nincs is, legfeljebb hogyha egy újabb féldeci vodka, és ha kitekintetek az üvegfalakon, röhögtök egy jót a „hülye alakon”, ki arra jár éppen, s micsoda a fantáziátok! „Hehe — ahogy megy, csilingel az aranyere.” Ha vágyatok nincs is, ha könyvetek nincs is, rikolttok: Pincér! Egy újabb kör ginfist! Majd elfelejtettem: jelszó az van. Mind aki lát, s kérdez, zengitek neki: Ki tudja hány nap még a világ! Lányok, fiatok két izzó comb közül jött világra; itt fekszik fehérbe bugyolálva, mint egy óriási hópihe, csak valahogy úgy igazában nem szereti őt senki se. Nyűg csak, s mert itt van, úgy nézed, mint egy parányi bömbölő gépet; „Zúg mint egy vekker, az ember nem bírja idegekkel.” Ki tudja, hány nap még a világ. Volt nekem egy barátom. Nem tudott győzni a rákon. Huszonkét évet élt, s az utolsó párszáz napon tudta már: ma még a fehér ágyon fekszik, holnap a fekete ravatalon. És nem őrjöngött, és nem nyakalta az italt, dolgozott szépen, élt szerényen, mert aki igaz ember, forogjon bár visszafelé a föld — kitart. Mit csinálna most e század, ha nem lett volna évezredekig bölcs alázat az emberekben a dolgok iránt, hogy ha csak kicsit is, de lendüljön előbbre a világ. És ha nem mi, ki szerkeszti meg a harmóniát itt e földön, ki bogozza ki a titkok, pörlekedések fonalát?! Mit szólnátok, amíg kis Etnákként a virágok a földből kitörnek, ha szólna kertész: ki tudja, hány nap még a világ, s otthagyná a kertet, cserepet, a fát?! Vagy a kőműves is odavágná malteroskanalát: Nem érdemes! Ki tudja hány nap még a világ! Megtorpanna a salakon a futó, utolsót pislantana a lámpa, végsőt kettyenne az óra, a kék, a piros s a sárga színek elillannának egy másik bolygóra, mert ki tudja, hány nap még a világ! Meg kell szerkesztenünk a harmóniát! Szeretném, ha versem, akár a fények, felétek foszforeszkálna, s lenne bennetek ott bent, valami tábla, s írhatnám oda: mindig tanít, erőt sugároz az éjszaka, ahogy ősidők óta — legyen bármilyen sötét — papírsárkány-alakzatokba rendezi csillagrendszerét, s vígan lengnek, akár a kisfiú kezében a zsinegek, s papírlapok, a bonyolult és mégis milyen egyszerű csillag-alakzatok! batta györgy versei olvadás Mintha néhány kisgyerek csintalankodna a tetőn, csorog le a hóié. Néhány hónapnyi „jégkorszak” után egy meleg ív az égből, s az első jégcsap forradalmaként itt van egy csepp, s utána a többi is e°vre melegebb, fényesebb, s gyűlik tüstént vékony erekbe, rendeződik, szerveződik, hogy a csatornába folyjon, akár egy pléh-folyómederbe, mert törvény ez már, ott a tetőn is, ősi cél: eljutni hatalmas tengerekbe. Az első pár csepp? Semmiség! — vélnéd — pedig ez a fagytörő, a hősi. Ahogy zenél az ereszen, kiérezni belőle már március-április kékjét, mint nyáron villamosvezetékek vakító porcelánszigetelőiből a tél szép-fehérét. Armando Posse: Öregasszony, fametszet
