A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-24 / 12. szám

első drámái, a „Kispolgárok“ és ^ SB az -„Éjjeli menedékhely“ forradal­­másították az orosz színházat. Még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt irta meg az értelmiségről szőlő színműveit. Ezt a ciklust a „Nyara­lók“, „A nap fial“, a „Barbárok“ és az „El­lenségek“ alkotják (1905). A „Nyaralókéban valóságos emberek sze­repelnek pozitív és negatív tulajdonságok­kal, akik valamikor a haladás eszméjének fáklyavlvőt voltak. A legéltetőbb talajból, a munkásosztályból nőttek fel. Elértek az ér­telmiségi társadalom bizonyos fokáig, orvo­sok, ügyvédek, írók, költők lettek belőlük, és egyszerre megálltak. Nem tudják, hogyan tovább. Lassanként lemondanak eszméikről, elárulják az egész társadalmat, saját magu­kat Is. Veszedelmesen közelednek ahhoz a pillanathoz, amikor fölösleges emberekké, a társadalom megrontólvá, szükségtelen egois­tákká válnak. Vannak köztük olyanok Is, akik azt állít­ják, hogy az élet borzasztó teher csupán. Ezzel akarják Igazolni magukat, á ezzel in­dokolják tétlenségüket, henye életüket. S ta­lálkozunk azokkal Is, akik — habár eléggé komplikáltan, de mégis — a tiszta eszmék hordozói. A bratlslaval Hvlezdoslav Színház tehát nem ok nélkül mutatta be Gorkijnak éppen pzt a színmüvét. ( A kitűnő rendezés Jozef Budsky munkáját dicséri, akinek számos sikeres rendezése már nemegyszer nemcsak a bratlslaval, ha­nem az egész csehszlovák színjátszást lelke­sítette. A közönségen Jóleső érzés vesz erőt, amikor Viasz és később Szemjon Szemjono­­vlcs és Dudakov rájönnek az élet Igazi ér­telmére. Gyűlöljük Baszovot, az ügyvédet és Sallmovot, akik az egész életet csupán üdü­lésnek, nyaralásnak tartják. És mennyire szeretnénk, hogy a mű minden alakja rá­jöjjön arra, hogy az élet nem csupán nya­ralás. Megküzdeni Gorkij filozófiájával, pszicho­lógiájával és drámai konfliktusainak kibon­takozásával — nem könnyű feladat. S eb­ben a harcban Is, mint már oly sokszor, Budsky kerekedik felül. Salnos, színházainkban még mindig szo­kás egyes művészeket túl sokat foglalkoz­tatni. A „befutott“ színészre annyi feladat hárul, hogy azokat szinte képtelen hibák nélkül megoldani. Ez áll fenn Mária Králo­­vlőová esetében Is (Varvara Mlchajlovna). Nem eléggé természetes, és például a „néző­közeiben“ elhangzó mondatai, valahogy eltűn­nek, nem maradnak meg az ember emléke­zetében, pedig éppen ezek a mondatok Jelen­tik a mű eszmei mondanivalóját. Nagyon va­lószínűnek tartom, hogy néhány előadás után szerepe megérlelődik és alakítása kitűnővé válik. A befutott színészek mellett azonban többet kéne foglalkoztatni a Színművészeti Főiskola hallgatóit. A Nyaralókban Is na­gyon Jól oldotta meg feladatát Vlerka PavlI- ková, a Színművészeti Főiskola harmadéves hallgatója. Szerintem ez elég blzontték arra, hogy a fiatalokra is bízhatnak komolyabb szerepeket. Frantláek Dibarbora Baszov ügyvéd szere- Dében nagyon jó alakítást nyújtott, ö az, aki Mária Kráfovléová és FrantiSek Dibarbora • • • • Gorkij- bemutató a Hviozdotlav Színházban Peter Mikullk és Viera Pavlíková A Nyaralók. Előtérben: Karol Machata, Julius Hantik és Frautiiek Dibarbura Salimovval együtt (Villám Záborsky) a sem­mittevés megtestesítője. Rlumln (Ctlbor Fll­­éfk) — az öngyilkosságban keres menedéket, de mé|f ez sem sikerül neki. Pedig milyen kárl Egy semmittevő egoistával kevesebb lett volna. Mária Lvovna (Olga Budská) nyitja fel néhány ember szemét; ő az, aki bátran, mindenkinek a szemébe mondja: — Manap­ság szégyen így élnll Egyszerűségével azon­nal megnyeri a közönség tetszését, minden lépéséért szurkolunk, s valóban elhisszük neki, hogy meg tudja győzni a körülálliók­­nak legalább egy részét. A fiatal Viasz (Ka­rol Machata) még korán észbekap, tudja, hogy ő még sokat tehet a társadalom érde­kében. Humoros verseket költ, és bizony so­kan magukra ismernek benne. Természetes, vannak, akik megsértődnek és meg akarják mutatni,'hogy ők Igenis, továbbra Is ezt a lusta életet folytatják (habár magukban be­ismerik, hogy rosszul cselekszenek). Szuszlov (Július Pántlk) és felesége Júlia Flllpovna (Éva Krlífková) beletörődnek ed­digi életükbe, s habár az asszony jobban ér­zi magát a könnyelmű Zamisztdv (Marián Gallo) társaságában, mégis marad és tovább éli egyhangú és, unalmas házaséletét. Az Idő­sebb Dudakov és a már öreg Szemjon Szem­­jonovlés (Jozef Króner és Martin Gregor) pedig a jobb, a boldogabb élet útjára lép­nek. Ezen az előadáson tehát sokan, nagyon sokan magunkra ismerhetünk. Gorkij azonban szerette az embert. Hitt benne, hitt a jövőjében. Támadta a társadal­mat, de a társadalom érdekében. Filozófiá­ja, életfelfogása, vallomása mérhetetlenül ro­konszenves. DRÄFI MÁTYÁS 17

Next

/
Thumbnails
Contents