A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-24 / 12. szám
— Szükségünk van rád Itthon, nekem Is, meg a birtoknak is... Ez a te sorsod, a föld... életet ad és magához láncol, engedned kell... semmit sem tehetsz ellene. — De nekem nincs szükségem a birtokra, és a birtoknak sincs szüksége rám. — Lehajtotta a fejét, a fehér abroszt nézte maga előtt és felvett róla egy száraz diófalevelet. Halkan zörgött kezében a levél, ahogy összegyűrte. — Az én sorsom nem a föld, az én sorsomat magam akarom irányítani. Az erős ember maga irányítja a sorsát, olvastam... És tavaszra szövetkezet lesz, úgy beszélik. Nem halottá, apám? Török Péter felhorkant. — Úgy, a szövetkezet... az tett bogarat a fejedbel Mit félsz, ki alakítana szövetkezetét, mondd kicsoda? Néhány nincstelen? Mert én nem, afelől bizonyos lehetsz, én traktort veszek magamnak, hallottad? És a töbi gazda se lép be a szövetkezetbe ... Gesztikulálva beszélt, kiabált, és a szeme haragos tűzben égett. — Én tudom, hogy lesz szövetkezet, majd meglátja, hogy lesz. Az újságban is olvastam. — Újságban — dühösen legyintett —, annak hiszel? Hazudik, ahogy csak tud .. . az egész világ hazudik. Nézd meg, menynyi hazugság van körülötted. Én nem hazudok neked, mert az apád vagyok . .. Traktort veszünk, és újra jó gazdák leszünk, úgy ám ... I Gyorsan, kapkodva beszélt, erőlködve igyekezett meggyőzni-a fiát, még a karját is megfogta, hogy jobban figyeljen. Hogyan, ennek a traktor is kevés, ennek semmi sem elég? Micsoda ember ez? — Elmegyek ... — Kötözni való bolond vagy... az bizony, őrült. Otthon majd bebizonyítom, hogy olyan vagy mint a dédapád, elméjében háborodott...! Egész délután szó nélkül dolgoztak. Hallgatták, a kapáik száraz suhogását és gondolkodtak. Elmegy? ... gondolta Török Péter. Elmegyek! ... gondolta a fia. Ahogy lement a nap, hazafelé a hoszszú gyalogúton három szó sem esett közöttük. Néha egymásra néztek. Ellenségek vagyunk, gondolták, egymás ellenségei mindketten... Török Péter vacsora után fekete szalaggal átkötött poros papírdobozt hozott le a padlásról. Lefújta róla a port, kibontotta. és keresgélni kezdett a megsárgult papírok között. Szemüvegét feltéve, beléolvasott a régi levelekbe. Ahogy olvasott, alig láthatóan mozgott az ajka, és halkan mormolt valamit magában. Végre megtalálta, amit keresett. — Itt van, olvasd! Szakadozott szélű, sárgafoltos, ócska papírdarabot nyújtott át a fiának. Bizonylat a múlt század második feléből. I867. olvasta raita az elmosódott dátumot. Mintha apró repedésen nézne az idő falán visszafelé... A múltat, a száz év előtti időt hívta Török Péter segítségül a fia ellen. Ez állt a papíron: közösen leélt esztendő során, házaséletük alatt nem hallotta még így kiabálni az urát. Nagyon fel lehet indulva, ha Így kiabál Mi történt hát vele, mi történt ezzel az asszonnyal — talán az anya volt annyira rettenthetetlen és vakmerő, hogy megszólaljon benne? —, hogy a fia mellé állt és ilyen szavakat mert kimondani: — Engedd el, Péter! Török Péter annyira meglepődött, hogy azonnal elhallgatott és lecsendesedett, mintha megdönthetetlen érvet vágtak volna a fejéhez. Nem ismertem a feleségemet, gondolta, ez az asszony nem a feleségem, ez az asszony valaki más. Nem az, akinek gondoltam. Lám, nem ért engem, ellenem beszél. Ki értsen meg, ha ő nem ért meg? Az asztalra könyökölt, és két kezére hajtotta a fejét, mint aki nagyon fáradt. A petróleumlámpa fényében ritkás haja alól előfehérlett a fejbőre. Sokáig igy maradt, úgy látszott, elaludt. Az ingaóra egyhangúan ketyegett, tikk-takk... tikktakk.... Mérte az időt .. egyre az időt mérte és mintha azt mondaná a maga unalmas nyelvén, lám, ilyen dolog ez, az idő nem törődik a Török Péter bajával, folyik tovább, egyre előrehalad, feltartóztathatatlanul. Ha megállítanám az órát, gondolta Török Péter, az idő akkor sem állna meg. Ilyen az idő, kérlelhetetlen és nincs tekintettel az emberre. És ez az asszony mit csinál ez... mit csinált vele az idő? — Engedd el! — mondta mégegyszer halk, kérő hangon a felesége — majd megleszünk ketten is. Hadd tanuljon .. .1 Lassan beszélt, és nem emelte fel a fejét. — Nem engedem. Nem tudom megakadályozni. hogy elmenjen, de el nem engedem. Tudom, hogy elmegy... Ha megunja a nagyvilágot, mindig visszajöhet az apjához, a földhöz. Visszajöhet, ha akar... 4. Árnyak — Hány óra van, Margit? Az asszony leszállt az ágyról, mezítláb gyufát keresett, és meggyújtotta a szoba közepén lógó petróleumlámpát. A felvillanó fény hunyorgó, álmos ébrenlétet varázsolt a szobába, s a hajnal valószínűtlen mozdulatlanságában egyhangúan lengette réztányéros ingáját a varrógép felett, tiktakoló ingaóra. — Fél öt... lehet etetni! ... Odakünn, a falun még éjszakai sötét terpeszkedett, és hallották, ahogy az eresz pléhcsatornáját erős szél nyikorgatja. Török Péter a derekát tapogatva felkelt, halkan nyögött ahogy felhúzta a nadrágját és kiment a konyhába, a csizmájáért. Kapcái a hideg tűzhely vaslapján heverték, egészen megszáradtak az éjszaka. Felcsavarta. Ahogy a csizmáját húzta, még. nagyobbakat nyögött és lábát a konyha cementpadlójához ütögetve fújt egyet, hogy a lábán voltak. Savanykás, hideg illatok ültek a konyhában, és a cseréptűzhely kihűlt, halott állatra emlékeztetett ... Az istállóba ment. Az udvaron friss, hajnali szél csapódott az arcába, szinte szúrta a homlokát. Északi szél, gondolta, egész nap fújni fog ... A Köves-dombon a lelket is kifújja ma belőlem!... A Kövesdomb parcellái nyugati fekvésű domboldalon húzódnak, akadály nélkül süvít át felettük az északi szél, és szinte megborotválja a csupasz akácfákat, embert és állatot, mindent, ami az útjába kerül. Szántani megy ma a Kövesdombra, tavaszi árpa alá szántja fel. Kőt lova lehorgdsztott fővel állt a jászol előtt az istállóban, ahogy belépett, felmelték a fejükét és hátraforditották, nagy szemükkel belehunyorogtak elemlámpája fényébe... Nem dörömböltek még, idejében kelt... Ha nagynéha véletlenül elaludt és nem nyitott be hozzájuk a megszokott időben, hogy megetesse őket, lábukkal a földet kapálták, megrugdosták a közfát és felkeltették a zörgésükkel. Az istálló közvetlenül a hálószoba mellett volt, és ilyenkor tompa moraj futott végig az alvó házon, mintha valami ébredő szörnyeteg döngetné a falakat... Kelj fel, Péter, szólította a felesége, aki nagyon ébren aludt, dörömbölnek a lovak! ... De ma nyugodtan várták. Meggyújtotta a petróleum mécsest és árpaszalmát vetett a lovak elé a saroglyába. Gyenge koszton éltek, gondolta, de mit csináljak? A ducerna nem nő meg a Kövesdombon, gombosheréről meg álmodni sem merek, örüljetek hát az árpaszalmának! Nekem is azt mondták, örüljek, hogy a Kövesdombon a magaméban dolgozhatom ... Nagy öröm ám az! . .. A lovak buzgón rágták az árpaszalmát, erős nagy foguk ropogva őrölte a silány takarmányt. Láthatólag ízlett nekik, és nem lázadoztak ellene, mint a gazdájuk a Kövesdomb ellen. Túlontúl komor és rideg a nagy istálló, különösen télen, üresen, állatok nélkül. Négy lóra és négy-öt tehénre méretezték, most meg a két lovon kívül egyetlen pirostarka tehén, és egy gubancosszőrű üszőborjú feküdt csupán a másik végében. Három tehenet vett a front óta, de tavaly eladott kettőt, mert nem tudta mivel etetni. így a tágas nagy ürességet furcsa, lobogó sötétség uralta, amellyel keményen és fáradhatatlanul birkózott a petróleummécses füstölgő, piros lángja. Ahogy a pislákoló láng táncolt, az istálló sarkaiban úgy lobogott 12 ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁN ') hogy siket Török János polgártársunk, mint elmenyomorék mindekkoráig sem ember, sem Isten, sem jelségsértésben nem tapasztaltatott, hanem mint elméjeben hibás — több embertársával becsületesen elvolt. Bizonyítjuk: Elek Áron bíró Köböl András TB“ Visszaadta a papírt és kérdően nézett az apjára. — Tudod, ki volt az a siket Török János? A dédapád. Bolond, éppen olyan bolond, mint te vagy! Tudod, mit csinált? A kántor bebeszélte neki, hogy tehetséges és úr lehetne, nagy ember lehetne, csak tanulnia kellene. S ő elhitte neki, elszökött az apjától és Pápára ment, a kollégiumba. Tanulni akart... ő is tanulni akart. Mikor aztán évek múlva lerongyolódva, megháborodva hazajött, senki sem vette komolyan... Ez lett belőle, látod, semmi sem lett belőle, semmiféle nagy ember ... siket Török János, a falu bolondja lett, elméjében háborodott siket Török János lett belőle, aki azért senkiben nem tesz kárt, csakhát bolond... Te is így akarsz járni? így jársz, biztosan így jársz, ha elhagyod a földet! Kiabált és azzal sem törődött, hogy a felesége megrettenve figyeli. Huszonhét
