A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-24 / 12. szám
•//ss/ss/sss/sss//s/////s/////ssss/s/sssssss/sss/ss//ssss//ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss~ HORVATH ISTVÁN NEM IRIGYELLEK Azt hiszed, modern ember vagy, mert szobádban televízió díszeleg s jeleséged büszkén dicsekszik vele fűnek-jának. Szó ami szó: szép dolog a televízió s jó annak, aki efajta luxust megengedhet magának — de én nem irigyellek! Bár nekem az sincs, akivel olykor esténként egy pohár bor mellett elbeszélgessek — *hem irigyellek, mert velem vannak jó barátaim: a könyvek, s álmatlan éjszakákon — a versek ... S míg te a kocsmában füstfelhőbe burkolódzva, kártyát csapkodva szellemeskedsz, hogy tegnap a TV-ben Rátonyi jó vicceket mondott s Kazal muris slágereket énekelt — én űrbe törő, vagy mélységekbe látó gondolataimnak adok szabad szárnyat... Bár szó ami szó: szép dolog a televízió s jó annak, aki efajta luxust megengedhet magának — én mégsem irigyellek, sőt: sajnállak ... Kontinensek házassága A lány feltűnően szőke volt és mintha festette volna a haját. Viruló arccal, mellét feszítő őrömmel vonult be az esketési terembe egy magas néger fiú karján. A terem megtelt vendégekkel, a lány szüleivel. A vlllanyorgonán mélabús akkordokat játszott valaki, miközben a lány nagy-nagy ragaszkodással nézett leendő férjére, évfolyamtársára, mind a ketten utolsó évesek a műszaki főiskolán. A polgári szertartás színes volt és gyorsan végétért, az anyakönyvvezető, kövér, borrózsás arcú ember, tréfásan szorított kezet az újdonsült házasokkal. — Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy összeházasítom Afrikát Európával — mondta nevetve. Mindenki mosolygott az eskető szellemes megjegyzésén, kivéve a törékeny édesanyát, aki a szívélyes gratulációkat fogadva elsírta magát. Bizonyára az a néhány komoly szó markolta meg a szívét, amely minden esküvő figyelmeztetése: a házasságra lépők kölcsönösen és hűségessen tartsanak ki egymás oldalán. Mert ki is tulajdonképpen az ő veje? Ghánái fiú, accrai születésű, a fiatal állam ösztöndíjjal küldte hozzánk. És olyan furcsa kiejtéssel mondja: Mama! Tavaly ismerkedett meg a lányával. Hányszor elmesélte mác Ilonka, hogy nem a kölcsönös szimpátia hozta össze őket. Amikor először ültek le egymás mellé tanulni az internátusbán, bizony még nem gondolták, hogy naponkénti találkozásukból szerelem lesz, mindennel számoló, minden nehézségét közösen áthidaló szerelem. Matematika és fizika, ez a két bonyolult tantárgy volt az ok ismerkedésre, rendszeres összejövetelekre. A néger fiú segítséget kért és a lány segíteni akart s a közös munka egyre vonzóbbá tette a találkozást. Maguk sem vették észre, hogy tanulásukat sűrűn követi meghitt beszélgetés Kubik Ilonka elmondta, hogy édesapja ostravai bányász és nagy fáradságába került meggyőzni a szüleit, hogy ne erőltessék a bányamérnöki főiskolát, ö gépészmérnök akar lenni. A tanulásból közös ebéd, mozi és színházlátogatás lett, s hiába volt csuromvizes a sétány, soha nem szálltak villamosra, inkább korábban Indultak, hogy tovább lehessenek együtt. Szinte észrevétlenül beleszerettek egymásba. A Moldva partján sétáltak vagy a Ligetben, kéz a kézben bolyongtak tavaszi estéken a régi város macskakövein s a vár kilátójánál örök szerelmet fogadtak egymásnak. — Makacs leszel megint és győ-öl, ha a szüleid elleneznék a házasságunkat? — kérdezte a néger fiú. — Az leszek — felelte szerelemittasan a lány és még pajkosan hozzátette: — Ghánában én is olyan fekete leszek, mint te? — Talán barnább — ölelte magához az afrikai fiú. Hazament az első levél Ostravába és jött a válasz, hogy szó sem lehet róla. Hazament az első levél Ghánába és postafordultával megérkezett: hallani sem akarunk róla. Három hónapig tartott a tiltakozó, majd végül a beleegyező levelezés. Elindult Afrikába az első fényképküldemény az Imádott lányról, szüleiről, középiskolás testvéreiről, s Ostravába is ment a néger fiú és családjának fényképalbuma. A lány apja szikár, csontos, szűkszavú férfi azt Irta beleegyezőn: — Fekete, de ember... Az accrat szülők Is hasonlóképpen válaszoltak: — Fehér, de ember... A tavalyi félévi szünetet már együtt töltötték Ostravában. Egyetértésben, a néger fiút körülvevő tisztelettel és szeretettel kitűzték az esküvő napját... És most itt állnak az eskető teremben, az orgonán még mindig játszanak, a billentyűkön fürgén mozognak az ujjak, s mindenki örül, csak az édesanya nem tud szabadulni a könnyeitől, hiszen a napok gyorsan fogynak, jön a nyár, a búcsúzás, a fiatal házasok repülőre szállnak, és talán örökre eltűnnek a szeme elől Lassan kiürül a terem, a néger fiú és a szőke lány elől haladnak, s kíséretükben a szülők, rokonok, évfolyamtársak. Az odavétedt Idegenek így fogalmazzák ámulatukat: — Szép pár! Az anyakönyvvezető pedig hosszan néz a menet után, aztan előveszi noteszét és bejegyzi a dátumot, a ritka emlékeztetőt. Kontinensek házassága. , - „ MACS JÖZSEI?, 9
