A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-24 / 12. szám

60 perc

Hnévkovsky professzort kerestem a Károly téri II. ortopédiai klinikán. Az irodában azt mondták, hogy a professzor úr szabadságon van. A nővér azonban elárulta, hogy vizitel, a folyosón várakozó édesanyának pedig átnyújtotta Péter fiacskája csupa egyesekkel láttamozott feladatait. Kiváncsi voltam, hogyan került Péter ide. Ebéd előtt kiszaladt szánkáznl, és haza bizony már nem tért, a mentőautó összetört fejjel szállította be a klinikára. Egy hétre rá idősebb testvére is sérülést szenvedett szánkázás közben, s őt is beszállították. Meglepett, hogy az édesanya egészen nyugodt. Furcsállottam a dolgot. Mikor azonban a professzor visszatért a vizitről, már tudtam, hogy az édesanyák miért távoznak nyugodtan a II. ortopédiai klinikáról. Az orvosok és ápolók példásan törődnek a gyerekekkel, és nemcsak egészségi szempontból...

Hnévkovsky professzor szereti a gyermekeket. Megfigyelte, hogy a kezelés időszakában sokszor unatkoznak és mérgelődnek. így Jött rá a kórházi iskolázás gondolatára. Áldozatkész tanítókat talált — ezek közé tartozik mindenekelőtt Kábele doktor, aki a professzor Jó, de szokatlan elgondolását segítette megvalósítani. Orvosok és tanítók hamar megértették egymást, kölcsönösen segítették és kiegészítették egymás munkáját. Igazi Iskolai légkör alakult ki a kórház falai között, s a pedagógus kollektíva nagyszerűen ellátja feladatát Hrlbková Igazgatónő vezetésével.

Egyénileg és körökben tanulnak itt, s a kis betegeknek pionlrcsoportjuk, képzőművészeti körük is van. Tehát nemcsak tanulnak, olvasnak, számolnak, Írnak a gyerekek, de szabad idejükben szórakoznak, rajzolnak, modelleket készítenek, műanyagbabákat csinálnak, színházat játszanak, rádiót hallgatnak és sokoldalú levelezést folytatnak. Ezenkívül Soupkovával és Krausovával, az egészségügyi iskola tanulóival is hetenként elbeszélgetnek. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatják a .meghívott elvtársak előadásait, a világ érdekes eseményeiről és azokról az idődről, amikor a mai egészségügyi gondoskodásról csak álmodni mertek az emberek. Ezeket a beszélgetéseket a kórházi iskola tanítói készítik elő. És legjobban azok a kis betegek örülnek ezeknek a találkozásoknak, akik nehéz operáció után heteket, sőt hónapokat kénytelenek itt tölteni.

Éppen az a célja ennek a pedagógiai törekvésnek, hogy életet hozzon a klinika falai közé. A gyerekek ugyanis mindent szorgalmasan figyelnek, ami a kórházon kívül történik, olvasnak, az érdekes kérdésekről hetente beszélgetéseket rendeznek, s az idősebbek már maguk is felkészülnek a vitára. Iskolapadjuk egy sincs. Ezeket háromféle kis szék helyettesíti, —. Hnévkovsky professzor és Kábele doktor elgondolása —, amelyeken esznek, tanulnak, játszanak, olvasnak és Írnak a gyerekek. Azok számára, akiknek vízszintesen kell feküdniük, a klinika különleges szemüveget hozatott az NDK- ból —, melyek segítségével fekve is tudnak olvasni...

A vizit befejeződött. Benyitok Hnévkovsky professzor dolgozószobájába. Valami közelebbit szeretnék tudni a kórházi iskoláról. A professzor azonban csak int a kezével, mint később arra Is, hogy kapott-e valami kitüntetést újítási javaslatáért. Azt mondja:

— De hiszen ez semmi, mindannyiunk kötelessége megvalósítani a jó gondolatot.

Hnévkovsky professzor orvosaink közül elsőnek keresett új gyógyítási módokat az ortopédikus betegségek kezelésére, és jelentősen kivette részét az ortopédia fejlesztéséből. Munkájának erről a részéről már többet beszélt.

Megkérdeztem, milyen eredményeket értek el az ortopéd orvosok a hátgerincferdülés gyógyításában.

— Mint mindenben; ebben is jelentős eredményeket — mondta Hnévkovsky professzor. — De én magánál a gyógykezelésnél és a sebészeti beavatkozásnál még többre tartanám azt a haladást, amelyet a megelőző, illetve a helyesen elhárító kezeléssel értünk el. A cseh iskolaorvosok mér az 1900-as évek elején szerveztek gyógytorna tanfolyamokat, hogy a tanítók helyesen tornáztathassák az iskolájukba kerülő és hátgerincferdülésben szenvedő gyermekeket. De ez legtöbbször nem járt sikerrel, mivel a betegség mér meglehetősen előrehaladott stádiumban volt. Először 1945-ben adtak ki egy törvényt, amely talán máig is egyedülálló a világon. Eszerint minden újszülött kötelező vizsgálat alá esik, s így a veleszületett hibát mindjárt észreveszik, legyen az geríncferdülés, csipőficam, vagy más betegség. De nemcsak észreveszik, hanem ellenőrzik és idejében gyógyítják is a betegséget. És maga a gyógyítás? Kezdetben kizárólag konzervatív volt, gyógytornával és gipszbe tevéssel gyógyítottunk. A gipszet ma is használjuk, de Javított kivitelben, a nehezebb esetekben azonban kiegészítjük rendszeres lélegzéssel, vastüdő felhasználásával. Eleinte megoszlottak a nézetek a vassal történő rögzítésről, amely azt a célt szolgálta, hogy a hátgerinc tovább ne görbüljön. Később be is bizonyosodott, hogy ez a gyógymód nem elég célszerű. A betegséghez funkcionális és fiziológiai oldaláról közeledtek.

Eléggé összetett módszert dolgoztak ki a betegségek fajtája és foka szerint. A kezelésre szorulót behelyezik vastüdőbe és ügyelnek arra, hogy az izmok, amelyek kapcsolatban vannak a lélegzéssel, minél jobban megfeszüljenek.

egy prágai klinikán

A vastüdő elősegíti a lélegzés folyamatosságát, és biztosítja akkor is, ha a beteg nincs a készülékben. Ezt a módszert igen fontosnak tartjuk a gyógyításban. A műtétet mindig egyénenként és mindig tüzetes kivizsgálás alapján végezzük.

Hátgerinc műtét esetén meddig kell kórházban maradni?

— Sajnos, elég sokáig. Ugyanis az operált résznek nyugalomra van szüksége, hogy a csont tökéletesen összeforrjon.

— Sok esetben ez vonatkozik a született csipőficam kezelésére is?

— Igen. Az önkéntes ortopéd orvosok első részletes megfigyelései rendszeres országos megfigyeléshez vezettek. Amit másutt 3—4 éves korban vesznek csak észre, azt nálunk már csecsemőkorban megállapítják. Az utóbbi tíz évben nagy haladást értünk el e betegség okainak felismerésében. Ha ugyan egyes okok még Ismeretlenek is, egyet biztosan megállapíthatunk, hogy. cslpőficamnál nem kis szerepe van az öröklődésnek. 600 anyát vetettek alá tudományos vizsgálatnak, akik vagy maguk estek át ilyen betegségen, vagy ilyen gyermeket szültek. Remélhetőleg a jövőben sikerül az összefüggéseket megállapítanunk s véget vethetünk a gépies kezelésnek... Nagyon korán kezdjük a gyógyítást és sokféle segédeszközt használunk. Klinikánkon ellene vagyunk a dolgok leegyszerűsítésének. Ugyanis már a legkisebb gyermekeknél észrevettük a születési hibák sokféleségét és ezt tekintetbe veszszük a gyógyítási mód kidolgozásában. A legegyszerűbb, a gyermek számára legkényelmesebb segédeszközöket igyekszünk használni. Gipszet már 17 éve nem használunk.

Sokat beszélhetnénk még arról, hogy Hnévkovsky professzor hogyan alakította át az első kórházat a bénulásos megbetegedések gyógyítására Krőiben, hogyan vette át a kiürített német gyermekkórházat 45-ben s építette ebből a mai ortopédiai klinikát... Rengeteget Írhatnánk tudományos munkásságáról, cikkeiről, tankönyveiről, orvosok, orvostanhallgatók és ápolók tanításáról is, de a professzor nagyon szerény és még megharagudna rám. Távozom a klinikáról, ahol nagyon sok képet, rajzot láttam a folyosókon és még több bizakodást a gyógyulást óhajtó gyermekszemekben.

JOSEF KRÍSA A szerző felvételei