A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-17 / 11. szám
A fiatalabb fiú is közbeszólt. — A kenyérért ruhái adnak azok az emberek, édesapám, és ekét meg vetőgépet.,. Ügy, még ez a taknyos is. Mintha csak összeesküdtek volna ellene. Hát nem, ezt nem. Egészen elvesztette egy pillanatra a józanságát. Elvörösödött, a szeme vadul felvillant. Ütésre emelte a vasvillát. — Takarodjatok előlem, takarodjatok ... I Agyoncsaplak ... agyon, mind a kettőtöket... ! Mereven álltak, szinte dermedten, nem mozdultak. Nehezen, zihálva lélekzett, de a vasvillát leeresztette és fokozatosan lecsillapodott. Amióta emlékszik, első eset, hogy ellenkeznek vele a családban. A vasvillát megfontoltan a trágyazsombékba szúrta, de munkához nem fogott. Ohó, vigyázni kell! Ezek már nem félnek tőle ... ezekkel másképp, okosabban kell beszélnie, igen, erősen de okosabban. És egyenként, nem egyszerre mindkettővel, mert így veszélyes, igy még le is győzhetik... Otthagyta villáját a trágyazsombékba szúrva és Janihoz lépett, balkezével erősen megfogta a karját. — El akarsz menni... ? — El... Arculütötte. A szél elkapta a csattanás hangját, de látszott, hogy a legénynek a lelke legmélyéig vésődött a váratlan pofon. Védekezésképpen önkénytelenül megütött arcához kapta a kezét. Török PéÄ mécses lángja hunyorogni kezdett és az árnyak ébresztgették a gazdát. Török Péter a nagyhordónak támaszkodott, mintha csak aludna. Megreszketett kezében a pohár. Tűnj el, Jani, morogta, ne zavarj! ... Ne zavarj már! Kezdem megszokni nélkületek!... Kiitta még a maradék bort és nehézkesen, meggörbülve felállt. Miért görbül meg a háta, az ötvenkét év miatt, amely rája nehezedik, vagy nem tud kiegyenesedni az alacsony helyiségben, szájfatermete elérné a pince gömbölyű, kökockás boltozatát? Bedugta a hordót a fadugóval, s kalapácscsal ráütött a dugóra és csoszogó, nagy csizmáiban felment a lépcsőkön. A mécset maga előtt tartotta. A lángocska vadul lobogni kezdett és ahogy kilépett a garádicsból, egyszerre elfújta a szél. Csillagtálan sötét éjszaka ült a falun, de a szélben tavaszi illatok szálltak. Nagyot lélekzett. Maholnap bizony szántani kell. Ez már a határ illata a levegőben... Fiaim nincsenek, de szántani még tudok ... 1 3. Küzdés Pistával egy évre rá, ősszel, szüret előtt vált szét az utuk. Nem hitte el... az utolsó pillanatig nem hitte, hogy ez a fia is elhagyta. Nem értette, hogyan kerülhet rá sor, megdöbbenve és lelkileg felforgatva állt a probléma előtt. A feter azt hitte, hogy ráemelte a kezét a saját fia és ez egy pillanatra egészen megvadította. Még egyszer megütötte, jobb kézzel és teljes erejéből. A fiú megtántorodott. — Nesze ... megtanulod, hogy az apád vagyokl Nyugodtan hátat fordított neki, kihúzta a villát a zsombékból és erős rázásokkal szórta tovább a trágyát a földre. A barna tavaszi ugarra, amiért verekedett . .. Nyugalom, gondolta, csak nyugalom, nem üthet vissza, nem üthet vissza, mert a fiam ... Ha visszaüt belátom, hogy rosszul neveltem! Kényelmetlen pillanatok voltak ezek. Egészen megdöbbentette, hogy a lelke mélyén parányi félelmet érzett. Hátha ... talán mégsem tudja elviselni a fia a pofont és ráemeli a kezét. Pista szó nélkül dolgozni kezdett. A megütött fiú meg mozdulatlanul állt egy fél percig, nehezen lélegzett, mint aki súlyos lelki váltságon megy keresztül, amelynek értelmét nem bírja felfogni, aztán lehajtott fejjel megindult a falu félé. Bal arcán piros folt égett, mintha tűz perzselte volna sebesre pofacsontján a megfeszülő bőrt. Szálas alakja a távolsággal egyre vékonyodott, egyre anyagtalanabbnak és kisebbnek látszott, aztán eltűnt a pajták között. Török Péler nem látta már, hiába nézett utána háromszor is, csak a piros folt maradt a szeme előtt. Másnap Jani Csehországba szökött. Egyetlen aktatáskával hagyta ott a falut. Messzire ment, Mostra ment dolgozni, talán hogy minél távolabb legyen otthonról. Egy rövid levélben bocsánatot kért apjától, anyjától és ígérte, hogy minden hónapban küld haza pénzt... leségének jutott feladatul, hogy a közvetítő szerepét játssza a férje és a fia között. Két különböző gondolkodásmód, két, egy gyökérből fakadó és mégis egymásnak idegen világ kötött. Asszony, a malomkövek között... Bármilyen erős és dolgos asszony is, nagy feladat ez a számára. Lukács Margit a felesége leánykori neve, bár ez nem sokat jelent. Amióta a felesége és Töröknének hívják, minden kapcsolata megszakadt olyan emberekkel és nézetekkel, amelyek a Törököknek nem tetszettek. Egy a Török nemzetség tagjai közül. Igazi feleség, a gondoknak sokszor nem is a felét vállalta, hanem sokkal nagyobb részét. Olyan asszony, akinek az életben a férjén kívül soha senki és semmi nem számított. Igaz, a Lukácsok is gazdálkodtak —, bár talán nem olyan következetes méltósággal, mint a Törökök —, és Lukács Margit a férie mellett könnyen elfogadta és megértette, hogy az életet a föld és az állat teszi lehetővé, ezért ezeket mindenekfelett becsülni kell. Megtanulta, hogy az emberség szorosan összefügg a becsületes munkával szerzett vagyonnal. És akinek egy életen keresztül nem sikerült szereznie semmit, az vagy gyenge ember, vagy nem szeret dolgozni. Megtanulta és elfogadta, mert Így gondolkozott Török Péter. Benne ha szántásról, vetésről, kaszálásról volt szó, őserők rejtőztek, s egy pillanatig sem gondolt arra, hogyha mindenki úgy dolgozna, is mint ő, a falu határa kicsi, tíz hektár nem jutna belőle mindenkinek. Eszébe sem jutott, hogy a szegénységnek más okai is lehetnek. Céltudatosan és egyenesen előre nézett, mással nem törődött, csak a gazdaság gyarapításával. S az ő faluja, az ő világa kedvezett az erős embereknek ... A fiai ezért döbbentették meg, nem értette, hogy miért kell letérnie valakinek arról az útról, amelyen ő halad. Egyéni tragédia.? Lehet... Nem érzékelte — vagy nem akarta érzékelni a változó falut maga körül. A felesége, bizonyára azért, mert anya — erős férfiegyéniség, bármilyen női jellemet magába olvaszthat, de az anyai érzés figyelmétől, attól a képességétől, hogy a fiai lelkének minden rezdülését felfogja, nem tudja megfosztani — észrevette a változásokat, amelyek a fiúkat formálták. A Török gyerekeket megejtette a kötetlenség, a szabadság varázsa. Tehernek kezdték érezni a birtokot, nyomta őket a tudat, hogy akár délelőtt, akár délután, akár esik, akár a szél, fúj, mindig van munka. Nincs fellélegzés, nincs megállás és menekülés, a föld mint jótevő és egyben mint nehéz kölönc csüngött rajtuk. Az apjuk nem érezte, ezt. mert belészületett a gazdaságba és egyebet nem is akart ismerni. Ck szívesen jártak a közeli városba — kerékpáron vagy autóbusszal '—, és az ilyen fiatalnak már kevés a falu, a kocsma unalmas és a régi legényszórakozások, a duhajkodás, a durva tréfák nyomasztóak. Más életformával ismerkednek és széles horizontot akarnak látni maguk előtt. Az anyjuk érezte, hogy a fiai vágyódnak valami után, valami más, érdekesebb után, valami után. amiről maguk sem tudják-pontosan, hogy mi az, és ez nyugtalansággal tölti el őket. Talán a más munka, más életforma, a háború után váratlanul megnyílt sokféle lehetőség csábítja őket... Aztán Jani elment és Törökné nyugtalanul figyelte Pistát, az itthon maradt fiát. Figyelte és hallgatott. Várt. Várt és közben félt, annyira félt, hogy néha álmában felsikoltott, mert látta, hogy amitől fél, lassan bekövetkezik. Jant szökése után, néha, amikor egyedül volt otthon és senki nem látta, sírt magában, de különben keveset beszélt a dologról, belenyugodott, hogy ennek így kell lennie. Ám most, akár akar, akár nem, beszélnie kell. — Péteri Nemrégen feküdtek le. Ilyenkor elnyújtózva, pihenő testtel mindig megbeszélték a fontosabb napi eseményeket, és a másnapi tennivalót. — Tessék, Margit! Az asszony elhallgatott, nagy csend lett, csak az ingaóra tiktakolt a falon, szívére tette a jobb kezét és hallgatott, hallgatta, hogyan ver, dobol, riadtan, mintha fel akarná ébreszteni a világot. Tudta, az ura még semmit nem sejt, s gyerek csak • neki beszélt, először neki mondta el a tervét, vele valahogy bizalmasabb. Az apjától mintha félne, kissé tartózkodóan viselkedik vele szemben, mintha a feljebbvalója lenne... A csend hosszúra nyúlt. — Tessék, Margit! Mit akarsz mondani? Nyugodt a hangja, elolfja az aznap1 utolsó cigarettát, amelyet minden elalvás előtt elszí és a cigarettavéget a földre dobja. A feleletre vár. — A gyerek ... Pista is el akar menni... Egyszerre egészen rendkívüli, végtelenül nagy lett a csend. Az óra tiktakolása morajjá erősödött. Török Péter heves mozdulatot tett, mintha fel akarna ugrani, aztán elernyedt és megmerevedett. Hosszan nézett ki az ablakon. Odakünn a fogyó hold félhomályában éppen a szomszédék kéményére látott. Nézte a kémény boltozatos tetejét, amelyre honnan, honnan, nem, valami gyomnövény magja került, talán egy madár ejtette rá, vagy a szél! —, a 12
