A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-17 / 11. szám

Hat héttel ezelőtt történt a dolog. Az üzemi bizottság év­záró gyűlése után. Mint újdon­sült ÜB-tagnak, sokan gratulál­tak kollégái közül Fekete Lász­ló főmérnöknek Gépiesen szo­rongatta kezüket és mor­molt valamit, ahogy az ilyen­kor szokás. Utolsóként perdült eléje egy mézszőke, tuplrozott hajú leány. Agnes Homályosan sejtette, egyike a fehérköpenyes rajzolóknak. Birodalmukba csupán nagynéha látogatott el, és a szőke, bar­na, fekete fejek felett fáradt madárként suhant el tekintete. Ötéves házassága alatt meg­szokta, hogy egyedül felesé­gében, Mártában lássa a nőt. A többit legfeljebb megcsodálta, akár egy művészt kiállítási tárgyat, s ment tovább. Ót év után ekkor érezte elő­ször. hogy idegen hullámhosz­­szon új muzsika sugárzik felé­je. Valahol megpendült egy húr és visszhangja lelkében gyűrűzött tovább. Holott voltaképpen semmi sem történt. Néhány semmit­mondó szót váltottak, az élet folyt tovább. Am rövidesen megtáltosodott, akár az esőzé­sektől megáradt folyam, s tük­re napról napra emelkedett. Mintha láthatatlan diszpécser irányította volna lépteiket; a következő napokban gyakrab­ban összetalálkoztak, mint az elmúlt években összesen. Üdvö­zölték egymást és ment ki-ki a maqa útján. Mégis, Fekete László vérében mind heveseb­ben dalolt egy távoli világ éte­ri zenéje. Lenyűgözte, nem tud­ta miért. Sodródtak a napok, mint őszi falevelek az árban. Felesége egyhetes jutalom-üdülésre a Magas-Tátrába utazott. Egybe­kelésük óta először váltak el egymástól hosszalidőre. A vállalatnál tréfás megjegyzések pergőtüzében állt, de lehullot­tak róla, mint a darahó az ereszről. Elhárította a szalma­özvegynek szóló szívélyes in­vitálásokat, kitért a sokat je­lentő kacsintással tetézett cél­zások elől. Munka után haza­sietett, szakkönyvekbe mélyedt, noha lelke mélyén sejlett a bizonyosság: most történnie kell valaminek Mártától levelezőlapot ka­pott. „Minden jó és szép, csak te hiányzol.“ Máskor talán el­szorult volna a szíve — bár sosem vallotta be, mindig meg­hatották a szentimentális apró­ságok —, most szinte közö­nyösen tette léire. Ül dallam zsongta körül, és a havas or­mok kiábrándító messzeségben törtek az égbe Tegnap ~a folyosón belebot­lott Ágnesbe. A lány sietés­től kipirult arccal torpant meg előtte — Mérnök kartárs, négyszem­közt szeretnék beszélni ma­gával. Mikor szentelhet nekem néhány percet? Természetesen — nem itt az üzemben ... Az Idegen ritmusok vadul dübörögtek, szinte hangját, sem­hallotta. — Ma délután ... igazán saj­nálom .. értekezleten vagyok, holnap ha megfelelne — fejbó­­lintás — találkozhatnánk, mondjuk egy eszpresszóban — a lány ellenkező mozdulatára merészen hozzáfűzte — vagy esetiéi)... ha feljönne a la-A csemegekereskedésben sep­­tében bevásárolt — vegyes fel­vágottat, egy palack habzóbort, miegymást. — s feltolakodott a zsúfolt hármas villamosra. Most otthon rostokol, lesi kar­órajának lomha mutatóját. Hat óra múlt tíz perccel... Harsányan felsüvített a csen­gő. Ösztönösen felkapta a fehér telefonkagylót. A monoton ta­­tá, ta-tá, ta-tá jelzés csúfoló­dásnak tűnt. Lecsapta a tele­font és kirohant a szobából. Agnes. Az ajtóban, két bőrönd kö­zött, Márta szőrmebundában, kucsmával a fején. — Lacikám, csak nem ijedsz meg a saját feleségedtől? — csevegett fesztelenül Márta az elképedt férfihez és csókra JAKSICS FERENC RAJZA kősómra — a lány csillogó szembogarában beleegyezés pa­rázslóit — gondolom, hat óra­kor __ Agnes mosolyt repített felé­je, és fürgén elsiklott mellet­te, akár egy gyík. Azóta a vá­rakozás lázában ég. Ma kibír­hatatlanul hosszúnak tűnt a munkaidő. A sors még meg is ' fricskázta az ÜB elnök sze­mélyében. Öt perccel három előtt letelefonált, a szombati vezetőségi ülést ma tartják meg. mert az éjszakai gyors­sal néhány napra Prágába uta­zik és dönteniük kell a szere­lő műhely úf főnökének szemé­lyéről. Szerencsére az ülésen nem szaporították a szót, rö­vid eszmecsere után egy tehet­séges fiatalembert javasoltak művezetőnek. A vitából, szoká­sa ellenére, kivonta magát, csak a szavazásnál adott élet­jelt magáról. nyújtotta homlokát meg akartalak lepni, s amint lá­tom, sikerült. Holnap járt vol­na le az üdülés, de éjszakára hóviharokat jeleztek a meteo­rológusok. Gondoltam, hát ha egyszer igazuk lesz, zűr támad a közlekedésben, kaptam ma­gam, hipp-hopp jelültem a gyorsvonatra. Ugye örülsz ne­kem? Kibújt a bunda öleléséből, ruganyos léptekkel a konyhá­ba irányított. Fekete László kábán ballagott mögötte a bő­röndökkel, mint egy hordár. — Micsoda rendet terem­tettél — csodálkozott el Már­ta. — Tudod, a társnőim ijeszt­gettek, olyan állapotban talá­lom majd a lakást, mint föld­indulás után. Magyarázkodtam, az én férjem nem olyan, mint a többi, s kinevettek. Kinyitotta az éléskamra ajta­ját. — Nahát — csapta össze ke­zét — te vagy a férjek kirá­lya. Arra is gondoltál, ha meg­jön utazástól elcsigázott asz­­szonykád, legyen mivel meg­vendégelned. De máskor ne vásárolj egy nappal korábban felvágottat — szólalt meg ben­ne a háziasszony — nem hasz­nál neki. Persze, azért ne sér­tődj meg — vigasztalta az el­szontyolodott férfit — a jóaka­rat megvolt benned, ezért sok puszit kapsz. Gyors mozdulattal levetette ruháját és kombinéban állt a konyha közepén. — Lemosom magamról az utazás porát, utána megoacso­­rázunk, és tv helyett beszél­getés lesz műsoron. Rengeteg mondanivalóm van, hiszen olyan régen nem láttuk egy­mást. Márta bélépeit a fürdőszobá­ba, amikor csengetés törte meg a nyugtalanul hulámzó néma­ságot. Laci tétován lépkedett az előszobában. Ágnes. — Hová, hová, Lacikám — kacagott rá Márta — a tele­fon szólt, csacsikám — és be­csapta maga mögött az ajtót. Laci füléhez ragasztotta a hűvös kagylót. — Halló, Fekete mérnök. Ügy tetszett, mérhetetlen tá­volságból érkezik a hang — Mérnök kartárts, itt Ág­nes. Ne haragudjék, nem tud­tam felmenni magához, látoga­tókat kaptam, elfőttek tanuló­társnőim, hogy átvegyük a fövő héti vizsga anyagát. De tele­fonba is elmondhatom nagy kérésemet. Nem zavartam vol­na, ha nem tapasztalom a mér­nök kartárson, hogy jóindulat­tal viseltetik irántam. Arról van -zó, hogy az ŰB holnap dönt az úf művezető személyé­ről. A felöltek között van a bá­tyám is, Székely Vilmos, ren­des srác, és ha ön ... \ Laci hallgatót tartó keze le­hanyatlott. A keraetőző dalla­mokat. mintha áramszünet ring­ta volna el. Először döbbent rá, hogy Ágnesnek vezetékne­ve is van. Székely... hol is hallotta ma ezt a nevet? Meg­van, a gyűlésen, ő veszi át a szerelőműhely vezetését. A telefon mikrofonfából még hangtöredékek szűrődtek. Fino­man, mint aki nem kívánja meqsérteni a túlsó oldalon be­szélőt, a vtttára helyezte a kagylót. — Ki hívott? — kíoáncsosko­­dott a küszöbön a szappanil­latú Márta. Laci erőt vett maaán és szinte vidáman válaszolt. — Téves kapcsolás. — Kapcsold rögtön ki a ké­szüléket. ma este senki se za­varjon bennünket — lépett hozzá Márta és a nyakába csim­paszkodott — rettenesen hiá­­nyoztál. Uaue, én is neked? Laci átölelte a hozzá simuló karcsú testet, és a szenvedély­től elcsuklő hangon sóhajtot­ta: — Kimondhatatlanul! Ps úgy érezte nem hazu­dott ... Marton József: SfcHfcS «MÄ

Next

/
Thumbnails
Contents