A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-10 / 10. szám
Akik nem hajtottak fejet ÉrdeKes és hasznos Könyv jelent meg a Politikai Könyvkiadóban Róják Dezsőtől, Csehszlovákia Kommunista Párt iának régi harcosától, Dél-Szlovákía kommunistáinak illegális harcáról a Horthy-faslzmus ellen, történelmi emlékirat az. antifasiszta mozgalom 1938—1945-ös éveiről. A tanulmánynak hézagpótló jelentősége van: különböző okokból sem a csehszlovákiai, sem a magyarországi párttörténeti tanulmányok- nem foglalkoznak jelentőségéhez mérten a Csehszlovákiától Magyarországhoz csatolt terület kommunistáinak a második világháború idején kifejtett tevékenységével. A témáról vázlatosan Irt már a szerző az Oj Szóban 1961-ben, Szőke Lőrinccel közös név alatt közzétett „Dél-Szlovákia kommunistáinak ellenállási harca a háború alatt“ c. cikksorozatában. Amint már az előszóból is megtudjuk, az illegális tevékenységre vonatkozó anyag még nincs szakszerűen összegyűjtve, ebből származik a mű vázlatossága és az a tény is, hogy az egyes fejezetek néhol hézagosán s ötletszerűen követik egymást. Az első fejezetek a fasizmus előretörésével és a párt népfront-politikájával foglalkoznak. A szerző marxista módon, de igen röviden megemlékezik arról, hogyan került előtérbe a népfront és egységfront irányvonala a CSKP politikájában a harmincas évek közepén. A párt nagyméretű akciókkal mozgósította a tömegeket a fasizmus ellen Dél-Szlovákia területén Is: országos viszonylatban is nagy jelentőségű volt pl. a kassal (1938 júliusában) és a tornőci (1938 szept. 4.) népgyűlés. Az antifasiszta erők azonban 1938. őszén a burzsoá demokráciák megalkuvása és kétkulacsossága s a hitleri fasizmus rendkívüli erőszakossága miatt, átmenetileg súlyos vereséget szenvedtek. Hitlernek sikerült a nagy gazdasági és katonai potenciával rendelkező Csehszlovákiát elfoglalnia, s így hídfőt nyert a további országokba, főként a Szovjetunióba való betöréshez. Á reakciós manőverek közé tartozott a Hlinka-párti szeparatistáknak a csehektől elszakadó törekvése és a bécsi döntés, mely Dél-Szlovákia nagyrészt magyar lakta területeit (jelentős szlovák kisebbséggel) Magyarországhoz csatolta, ezzel is megerősítve a Horthy-rendszert és Magyarországnak a hitleri Németországhoz való alárendeltségi viszonyát. Amint Róják elvtárs adatai is igazolják, bizonyos területek Magyarországhoz való csatolása a két fasiszta nagyhatalom: Németország és Olaszország vetélkedésének és megegyezésének eredménye volt. „Időközben a német sajtó nyílt kampányt indított a közös magyar-lengyel határ ellen, amint a magyar reakciónak is észre kellett vennie. Azt is meg kellett értenie, hogy Hitler nem dobja oda Szlovákiát Magyarországnak.“ (18. o.) Azért tartottuk szükségesnek ezt idézni, mert a felszabadulás óta is előfordult olyan nézet (pl. Milo Urban Zhasnuté svetlá c. történelmi regényében), hogy az önálló szlovák fasiszta állam megalakítását elsősorban a magyar megszállás veszélye kényszerítette ki. Tény ezzel szemben az, hogy Hitler csupán kihasználta a fasiszta csatlósai között dúló nacionalista ellentéteket. A németeknek Lengyelország ellen előkészített agreszsziója számára sokkal inkább megfelelt a szlovák „önálló“ bábkormány, ezzel szemben az olasz fasiszták Horthyékat támogatták, mert Németország hatalmának ellensúlyozáséra egy olasz-jugoszlávmagyar-lengyel tömböt szerettek volna kialakítani. A könyv további fejezetében Róják Dezső elmondja, hogyan csalódtak azok a csehszlovákiai magyar dolgozók, akik az átcsatolással Horthyék Magyarországában roszabb életkörülmények és a kakastollasok ostoba uralma alá kerültek. A húsz év óta ill&gálitásban sínylődő magyarországi kommunistákhoz ekkor kerültek az országba nagyobb számban egy legális kommunista párt tagjai. A Kommunista antifasiszta dolgozókat váratlanul, előkészületlenül érte az átcsatolás. Az egyik nehézség az volt, hogy a CSKP tagjai nem voltak felkészülve az illegális munkára, nem ismerték a titkos szervezkedés, a konspiráció módszereit sem, a másik pedig az, hogy Magyarországon 1936 óta a Komintern feloszlató határozata után rendes illegális szervezet sem volt. A csehszlovákiai magyar kommunisták első nagyobb arányú szervezkedése Kassán indult meg Schönherz Zoltán vezetésével, s nemsokára kapcsolatot találtak a budapesti kommunista mozgalom vezetőivel, Rózsa Ferenccel és Kulich Gyulával. Kassán az illegális szervezet tízes csoportokat létesített, sokszorosító műhelyt rendezett be, mely röplapokat és terjedelmesebb propagandafüzeteket is adott ki; ilyen volt pl. az Orion rádiógyár reklámjával álcázott nyolcvan oldalas: „Minden magyarnak rádiót“ fedőcímen megjelent Kiadvány. A szervezkedés szálai 1939-ben kiterjedtek már Kárpát- Ukrajna területére is, ahol az illegalitásba vonulást a magyar és ukrán kommunisták jobban előkészítették. Részletesebben f „lalkozik a szerző az egyik legjelentősebb ukrán pártfunkcionárius, Oleksza Borkanyuk hősies, önfeláldozó tevékenységével és kivégzésével. A kassaiakénál hézagosabban és vázlatosabban ismerteti a könyv a délnyugaiszlovákiai területek kommunistái: az érsekújváriak, komáromiak, diószegiek, párkányiak, sellyeiek stb. illegális tevékenységét, akik szintén számos sztrájkot, háborúellenes szabotázscselekményt és kommunista szellemű röplapokat adtak ki. 1940-ben Horthyék csendörsége és nyomozói tömegesen tartóztatták le a kommunistákat az egész országban, de főként az átcsatolt területen: Kárpát-Ukrajnában mintegy 400, Kassán 57 s Érsekújvár környékén Is nagy volt az elfogottak száma. A foglyok szinte kivétel nélkül bátor, meg nem alkuvó magatartást tanúsítottak, s tekintettel a mozgalom tömeges jellegére, Horthyék bírósága sejp sújtotta őket olyan szigorú ítéletekkel, mint a korábbi terrorisztikus kommunista perek vádlottjait. De a gerinces kommunistákat a fogságból való szabadulásuk után internálták vagy rendőri megfigyelet alá helyezték. Róják Dezső könyve a további fejezetekben beszámol a párt budapesti illegális központi bizottságának megalakulásáról, tevékenységéről, a központi lap, a Szabad Nép kiadásáról, majd a vezető funkcionáriusok: Rózsa Ferenc, Schönherz Zoltán, Borkanyuk Oleksza megöléséről. Ez utóbbi már a második nagy letartőztatásl hullám, az 1942-es terrorisztikus intézkedések alkalmával történt. A párt a féktelen üldözések ellenére nagyobb arányú, népfront jellegű tömegakciókat is tudott vezetni: ilyen volt pl. a Történelmi Emlékbizottság létrehozása a kisgazda párt baloldalának és a szociáldemokratáknak a közreműködésével, mely 1942. március 15-én nagyarányú tüntetést szervezett a pesti Petőfi szobornál. A Komintern megszűnése után a Kommunisták Magyarországi Pártját is feloszlatta a központi vezetőség, s 1943 júniusától egy szélesebb méretű tömegpártot, a Békepártot szervezték meg. Róják Dezső röviden ismerteti a Békepárt tevékenységét is, s alaposabb feldolgozás igénye nélkül szól a szlovák, magyar és német Gestapo együttműködéséről. Az együttműködést egyetlen példával illusztrálja: hogyan fogtuk el Budapesten egy besúgó és egy szlovák detektív-provokatőr segítségével Pavol Tonhauser elvtársat, a CSKP egyik k.váló vezetőjét. Az utolsó fejezetekben, melyek . nem alkotnak szerves egységet, > szociáldemokraták balszárnyának antifasiszta tevékenységéről, a garanyi internáló táborról és a sátoraljaújhelyi szerb foglyok zendüléséről szól, megörökítve rövid megemlékezésekben néhány kimagasló magyar partizánparancsnok: Nógrádi Sándor, Keleti Ferenc, Fábry József és a Petőfialakulat jelentőségét. A könyv végén a szerző számos érdekes, jelentős pártdokumentumot és illusztrációt is közöl. Róják elvtárs könyve első kísérlet a szlovákiai magyar kommunista mozgalom egy eddig lényegében ismeretlen fejezetének megírására, s ezért értékes adalék a nemzetközi munkásmozgalom történetéhez is. Hiányosságai főként az adatok hézagos voltából adódnak, de úgy véljük, hogy néhány kérdésről így is bővebben, alaposabban írhatott volna. Néha egy-ngy pártmunkás tevékenységéről szinte életrajzszerű részletességgel kezd írni: pl. Fábry Istvánról, Rottman Miklósról, Skolnyík Józsefről stb. de utána más témáról szóló fejezetet kezd, s az előző személyek későbbi tevékenységéről, sorsáról nem értesülünk. Róják koncepciójában két szempont keveredik, kissé a szakszerű alaposság rovására: az emlékiratjelleg (ebben saját viszaemlékezéseire és eddig nem publikált adatokra támaszkodik), ismert, jelentős történelmi események elmondása (az első Csehszlovák Köztársaság bukása, a második - világháború kirobbanása stb.) Ez utóbbi tények közlésében azonban nem következetes: néhány világtörténelmi eseményről meg sem emlékezik, a Ofolgográdi csatának pedig külön (de csak egy oldalnyi) fejezetet szentel. Helyesebb lett volna a könyvet nagyobb, szervesebb öszefüggő fejezetekre osztani, s mindegyiknek az elején tárgyalni a világtörténelmi eseményeket, melyek az illegális kommunisták munkáját is befolyásolták, azután rátérni a dél-szlovákiai kommunisták tevékenységének egy-egy részletére. A magyarországi párt és egyes vezetők (pl. Schönherz Zoltán) működésének ismertetésében alaposabban fel lehetett volna használni a magyar történészek számos ide vonatkozó művét, dokumentumgyűjteményét (pl. Horthyék Csehszlovákiával szemben folytatott külpolitikájáról), a szakfolyóiratokat (csupán a Párttörténeti Közleményekből idéz). Hiányzik a könyv végéről a névmutató, mely erősen megkönnyítené az ilyen történelmi tanulmányban az egyes személyek tevékenységének áttekintését. Előfordul a könyvben néhány kisebb elírás is, de ezek éppúgy mint az említett észrevételek — nem érintik a könyv elvi lényegét, s ezért egyértelműen jő, rendkívül tanulságos olvasmánynak tartjuk az Akik nem hajtottak fejet c. könyvet, s reméljük, hogy a szerző kutatásainak elmélyítésével, kiegészítésével még további tanulmányokkal járul hozzá munkásmozgalmunk történetének gazdagításához. Külön dicséret illeti a Politikai Könyvkiadót azért is, hogy már nem csupán fordítást nyújt a csehszlovákiai magyar olvasóközönségnek, hanem eredeti, magyar nyelvű műnek megjelentetésével is hozzájárul a szlovákiai magyar könyvkiadás szűk kereteinek kiszélesítéséhez. CSANDA SÁNDOR 14
