A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-24 / 8. szám

«3 <0 > «9 •M > (9 *5 (0 *5 (0 •s C0 i CQ > 09 «** *5 CQ *mé •M > « •JM > « ’S 0) ■*­’S CO > Kedves Vilmos bátyám! Rapszodikus cikkedet olvasva, sok olyan gondolat vetődött fel bennem, ame­lyet már rég el akartam mondani, csak mindig visszatartott bizonyos érzés, amely azt sugallta: inkább ne szólj, hátha nincs igazad; csak te látod így, más nem fogja megérteni gondolatodat, esetleg félre magyarázzák. Ott kezdem, hogy mi nem mérjük le átfogó méreteiben kulturális fejlődésün­ket. A nép műveltségét a műkedvelő szín­játszó csoportok által előadott színdara­bok vagy esztrád jellegű estek színvona­lából és mennyiségéből Ítéljük meg. Pe­dig ez csak egyik megnyilvánulási for­mája a műveltség terjesztésének és ter­jedésének. Sok, fel sem tűnő változást sorolhatnék fel napjainkból, amit mi már megszoktunk s természetesnek veszünk. Hogy csak egyet említsek: ezelőtt néhány évvel a falusi házak úgy épültek, hogy a portán hosszában húzódó ház beosztása a következő volt: első szoba, konyha, hát­só szoba, kamra, istálló. Ma négyzet ala­kú, összkomfortos, fürdőszobás modern villákat építenek. (Nem veszem figyelem­be a túlkapásokat. Ugyanakkor megválto­zott a lakásberendezés is. Eltűnt p csi­kótűzhely, hogy helyét a villany vagy gáztűhely foglalja el; eltűnt az „ómá­­riom“, s beköltözött a „vitrin“ (ebédlő­szekrény), a gaucs (heverő) és néhol még a könyvszekrény is. Emlékszem. Mács Jó­zsef alig néhány évvel azelőtt egyik írásában azt vetette fel: vajon eljön-e az az idő, amikor a parasztlány, ha férjhez megy, tehén helyett könyvszekrényt kap hozo­mányba. Hát itt van, eljött! Mezőgazdaságunk — különösen az or­szág déli részén — óriási átalakuláson megy át. A kis gazdaságok hatalmas üze­mekké — szinte mezőgazdasági gyárakká alakulnak. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a földművelés klasszikus szerszá­mai helyett új, modern gépekkel dolgo­zik az ember, amelyek megkívánják a szaktudást, az általános műveltség foko­zását. Például egy írni — olvasni alig tudó, de amellett jófejű parasztember még lehetett jó gazda, a maga 2—3 hold­ján. Ennek alapján megválasztják szö­vetkezeti elnöknek. Egyszerre nyakába szakad a sok munka, s tanulni, szakköny­veket olvasni nincs ideje. Az 1000—2000 hektáros földterülettel aztán nem tud mihez kezdeni. Irányítja a munkát míg erejéből telik, úgy ahogy azelőtt a ma­gáén tette. így természetes, hogy beta­­karítatlan marad a kukorica, a cukorré­pa, mert nem képes áttekinteni a mun­kát, képtelen azt kellőképen beosztani. Soha nem hallott még üzemszervezésről, akkumulációról stb. Hisz neki mindig elég volt a család munkaereje, földjeire Istállójának trágyája. Műtrágyáról hallott ugyan, de még most se tudná megmon­dani, hogy melyik talajnak milyen mű­trágyára van szüksége. (Ezért történhe­tett meg az az eset, hogy Nagy­­megyeren néhány évvel ezelőtt az építkezéshez küldött keveréket szór­ták el Thomas-salak helyett.) Ha az ilyen elnök nem talál segítőtársakra — természetes, hogy elbukik, esetleg erő­szakkal fenntartja magét, de eredményt felmutatni nem tud. Mindkettő hiba, 20 s beszélni' kell róla. Az átalakulás — akárcsak a szülés — fájdalommal jár. Ezt a fájdalmat azonban a minimálisra lehet csökkenteni, ha élünk az adott lehetősé­gekkel. Pl. a beruházásra szánt állami köl­csönöket ki lehet használni ésszerűen is, a szövetkezeti tagság és vezetőség szak­mai tudását állandóan fejleszteni kell, s a munkaerkölcsöt emelni. Hogy adatok­kal éljek, példaként felhozom a nyáras-> di szövetkezetét: 1951-ben alakult 432 taggal, és 1943 hektár földterülettel. Eb­ben az időben a szövetkezetnek nem volt egyetlenegy szakembere sem. 1953- ban Dömény és Forró elvtárs Komárom­ban elnökképző tanfolyamot végeznek, majd 1961-ben Nagymegyeren szakérett­ségit tesznek. Ma a szövetkezetnek raj­tuk kívül van egy szakképzett mechani­kusa és könyvelője. Ugyanakkor még ez évben két felnőtt tanulójuk végez mező­­gazdasági középiskolát. Az iskoláztatási tervük szerint 1967-re- soraikból képzett mérnökük, 10 szakérettségit végzett dolgozójuk lesz, s a tagság 20 °/o-ra végez mesteriskolát. A fizetésben ez a minőségi változás úgy jut kifejezésre, hogy míg a múltban 26 korona volt egy munkaegy­ség értéke, ma 29-re emelkedett, pedig az ide) év nem volt kedvező. S a kultu­rális igények? Ez évben százötven szö­vetkezeti tag volt három napos országos körúton, 33 tag vett részt egy tíznapos németországi tanulmányúton, ezenkívül 6—7 személy megy téli üdülésre, s végül minden egyes tag a ledolgozott évei szerint fizetéses szabadságot kap. S nem utolsósorban, meg kell említeni, hogy semmi nem maradt betakarítatlan. Mindez miért volt lehetséges? Mert az emberekben van tudásszomj, akarat, köl­csönös bizalom egymás iránt, és munka­erkölcs. Dömény elvtárs az 1953-ban vég­zett elnökképző t«nfolyam után 1960-ban nem szégyellt újból az iskola padjaiba ülni Forró elvtárssal együtt, hogy szak­tudásukat bővítsék. Ugyanakkor a szövet­kezet még két felnőtt és négy középis­kolás tanulót támogat a tanulásban, hogy azok visszatérése után minden egyes ve­zetőhelyen szakképzett ember álljon. Látod, Csontos elvtárs, ez is kultúra. Mondanivalóm második része: a töme­gek kulturális szervezése, s aktív műked­velő tevékenységük elmaradottságáról szól. Tévedés ne essék, én nem a meny­­nyiségi, hanem a minőségi elmaradásban látom az okát annak, hogy sok helyen érdektelenség mutatkozik a gyűlések és előadások iránt. Mert a statisztikai ada­tok nem beszélnek arról, milyen tárgyi felkészültséggel, milyen művészi színvo­nalon adták elő műsorukat az előadók. S itt igazat kell adnom Balázs Bélának abban, hogy egy gyenge színvonalú elő­adástól többet ér a televízió, ill. a rádió meghallgatása. De tegyük fel a kérdést másképp: van-e színvonalbeli különbség ugyanazon mű mai, illetve tíz évvel ez­előtti játszása között? A népies színda­rabok és kétés értékű operettek ellen sikerrel vettük fel a harcot. De a ma színre kerülő drámákat még ugyanúgy játsszák a szereplők és játszatja a ren­dező, mint a népszínműveket. Ezért tör­ténhetik meg, amit Dávid Teréz bírált A pozsonypüspökiek jó hírnevét tánc­­csoportjuk alapozta meg. Lesz-e, aki a népszerű Sztriezsenyec Rudolf helyére AU (akit időközben áthelyeztek), hogy a csoport művészi színvonala Ismét maga­sabbra emelkedjék? az Irodalmi Szemlében, hogy a tragikus jeleneteknél a nézőtéren kitör a kacagás. Sok minden más mellett a téves rendezői beállítás az oka ezeknek a félreértések­nek. Már volt Jónéhány műkedvelő rende­zők, tanfolyam-, tánckör- és énekkar-ve­zetők részére szervezett tanfolyam. Ered­ményüket máig csak a mennyiségi válto­zásban láthatjuk. S emellet meg kell mondanunk, hogy szakszempontokból ezek a tanfolyamok sok esetben rend­­szertelenek, szervezetlenek, s még a mi­nimumot is alig tudják nyújtani a hall­gatóknak. Bizonyára e tanfolyamok veze­tőinek lesz ellenvetése megállapításom ellen, de azért mégis felteszem a kérdést: tudhat-e az olyan tánckör-vezető táncot tanítani, aki nem ismeri a táncírást, olvasást; tudhat-e az olyan karmester énekkart vezetni, aki nem tud Játszani semmilyen hangszeren; vajon tudhat-e rendezni az, akinek nincs irodalmi tájé­kozottsága és nem ismeri a színpadtech­nikát? Tudhat — hisz ezt bizonyítja a Csemadok KB által kimutatott sok száz előadás. De ezeknek a művészi teljesít­ménye sokkal nagyobb lehetne, ha fent nevezett tanfolyamok rendszeresítve vol­nának, és több éven keresztül ugyanazo­kat az egyéneket képeznék színvonala­sabban, szervezettebben. Csak így tudjuk leküzdeni a dilettantizmust a színját­szás, a népi tánc és az esztrádműsor te­rén. Mert nekünk elsősorban az emberek ízlését kell megváltoztatni. Oj látásra, új hallásra kell tanítani nemcsak a ren­dezőket, a szereplőket, hanem a közön­séget is. S ez nem megy végbe egyik napról a másikra. összegezve mondanivalómat, még egy­szer hangsúlyozom: a mennyiségi gyara­podást minőségi változásnak kell követ­nie. Ez a fejlődés törvénye. Gyüre Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents