A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-10 / 6. szám
' •• •' • :--:v ■.. ■ ->■ Éíí “ dombon csillogd porhavat kerget a csípős téli szél. A hosszú lapályban, ameddig a szem ellát, sőt még azon is túl, végtelen nádtenger hullámzik. A nádas közepén, valahol, a Jég alatt, szunynyad a Párizs patak. Ha egyáltalán pataknak lehet nevezni a nagy kiterjedésű, tavakkal tarkított, nyáron pedig majdnem kiszáradt erecskét. Talán maga sem tudja már, hogy merre a medre. Nem a világváros volt a keresztanyja — mint ahogy gondoltam —, hanem egy major, melyet szintén Párizsnak hívnak, s itt van nem messze a té partjától. A nád és a patak ma már elválaszthatatlan egymástól. Pedig többször esett szó róla, hogy a Párizst szabályozzák, a tavakat lecsapolják, de végül is megmaradt rezervátumnak. Ennek legjobban a kisújfalusi szövetkezeti tagok örülnek. Mert amint mondják, évente kétszer aratnak: nyáron az árpát meg búzát, télen a nádat. A szövetkezetnek több mint félmillió korona haszna van a nádból. Télen a tagoknak munkaalkalmat biztosít. Fent a dombon nádszövő üzemet létesítettek, ahol lánypk, asszonyok éjjelnappal, három műszakban szövik a „nádlepedőt“, az erdőgazdálkodási, kertészeti ás építészeti vállalatok, üzemek részére. Valamikor a házak tetejét is náddal borították. Ma már csak mutatóban maradt meg egy-egy öreg házon, pajtán, de kint a szőlőhegyen a pincék „kucsmája“ még ma is nádból készül. Nem kell kapálni, vetni, csak aratni — mondják nevetve. Tiszta kincsesbánya, terjed, mint a gyom. Régen csak a patak partján húzódott, ma már a kertek aljáig telvándorol. A nádvágás nem könnyű munka. Csak akkor kezdenek hozzá, ha teljesen beáll a jég. A nagy hidegben, a szélfúvásban is megizzadnak az emberek, ha azt akarják, hogy minél több kévét takarítsanak be, mert nem mindig alkalmas az idő a nádvágásra. A dombon állunk, Alattunk zúg a nádas. Porzós virágát a szél telrepíti és összekeveri a szállingózó hópelyhekkel. OZSVALD ÁRPÁD