A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-10 / 6. szám

UNALMS ITyAKI KAP Erdőkoszorúzta, hegynek is beillő dom­bok övezik a völgyet, amelyben fakó öreg házaival lustán terpeszkedik a kis falu. Az országút, amely egészen eddig vezet, a főutcával megszakad, a templom mel­lett durván kövezett út ágazik ki belőle, e~ a folytatása. A templom mögötti parto­kon túl meg már csak mint mezei földút folytatódik, hogy a szántóföldek között po­rosán kanyarogva felkapaszkodjon a dombtetőn meghúzódó tűzelőállásba. Talán egy kilométerre az ágyúktól, az út mellett, egy zöld rétecske közepén apró forrás bugyogott. A fű néhány mé­teres körzetben le van taposva körülötte, és a csupasz földön, az agyagban nehéz csizmák nyomai látszanak. Rátjrő, ügyes kéz hüvelyknyi fűzfavesszőkből apró ví­­zikereket eszkábáít össze és beépítette a forrásból tovacsorgő vízsugár útjába. A viz halk sustorgással csörgött, mintha beszélgetne. Nekilódult a vizikerék apró lapátkáinak, s a kis kerék frissen, vidá­man forgott, egy pillaaatra sem állt le, villás facsapágyai egérhangon nyikorog­tak. Meg kellene olajozni, töprengett a fők­­rás mellett üldögélő fiatal katona, biz­tosan használna nekil Közel a mezei úthoz, a rét közepén viasszosvászon ponyvával letakarva óriási tank állt. Széles lánctalpa könyörtelenül két párhuzamos, mély árkot vájt az üde gyepszőnyegbe. — Hallod, Feri, meg kellene olajozni a kereket, mert nyikorog — kiáltotta a katona a tank felé. Huszonkét éves legény lehetett, kis ter­metű, gyors mozgású. Sűrű barna haja rövidre nyírva, kefeszerűen meredezett az ég felé arct. bronzbarnára sülve, kis­sé tömpe orráról nevetséges foltokban hámlott a bőr. Mezítláb, ingujjban üldö­gélt a forrás mellett. A tank felől semmi nesz, nem kapott feleletet. Önfeledten mozgatta a nagylábujját, és tűnődve nézegette. Egyelőre az ötlet mérlegelése mellett döntött; meg kellene olajozni a fűzfakereket! Korareggel volt, július közepe. A nap már erősen tűzött a völgyre. A kék ma­gasságban, mint a végtelen tenger hul­lámain úszó apró csónak, egerésző ölyv keringett szárnycsapás nélkül, lustán és kényelmesen. Pon.tosan a tank és a kato­na fölött repült, fejét a föld felé fordít­va, vizslán kutatva vigyázatlan egerek után — Csak nem engem lesel, komám — morogta a legény —, túl nagy falat len­nék a számodra, nem -gondolod? Egy ötlete támadt. Nem sajnálta a fá­radtságot, felkelt,, óvatos léptekkel, gőr­­nyedezve — mert az első kaszálás tar­lója szúrta a lábat —, a tankhoz ment és bemászottá géppisztolyáért. Aztán visz­­szament az ilőbbt helyére, hanyattfeküdt a forrás mellett és célbavette a keringő madarat. — öregem — jelentette ki —, a kezem­ben vagy Mutató ujjam egyetlen, parányi mozdulatától füg# az életed. Kicsit be­hajlítom, valahogy így, látod, enyhén be­görbítem, aztán alig észrevehetőn magam felp húzom, és pang... I Te pedig leesel a kék magasságból, ahol olyan biztonság­ban érzed magad, leesel, mint egy darab vakolat valami ócska ház mennyezetéről. Elmélkedésében egy pillanatra sem za­varta az a tény, hogy a géppisztolyban egyetlen tölténye sem volt. S különben sem találta volna el a nagy magasságban köröző ölyvet. Nagylelkű volt, és gyakorolta magát a jószívűségben. — Na, ne félj, nem bántalak, megha­gyom az életedet, vén egérölő! Talán csa­ládos vagy *és nem akarom, hogy bána­tos özvegyet meg síró gyerekeket hagyj magad után. Nem — bizonygatta —, ezt aiem bírná el a lelki ismeretem. Békés időket élünk, s ezt neked is jogod van él­vezni, vén betyár... Géppisztolyt tartó keze elfáradt, maga mellé tette a fegyvert a fűbe, és más kö­tötte le a figyelmét. Motorzúgás hang­zott fel a falu felől és a szürke fapajták között fehér porfelhő emelkedett a ma­gasba. Szabad szemmel is kivette a jár­művek alakját, két száztizeneggyes Tatra kapaszkodott fel a domboldalon. Karcsi lassan, ráérősen felállt, ujjaival néhányszor sűrű szöghajába túrt, a tank­hoz ballagott és felmászott a mozdulat­lan óriás lapos tetejére. A tanknak nem volt fegyvertornya. Kiselejtezett háborús példány volt, a lövésztojony helyét vas­lemezzel fedték be és erős motorja miatt vontatásra használták. A katona leült a vaslemezre, jobbkezével ellenzőt formált a szeme elé, úgy várta az autókat. Lassan gomolygó sötétkék füstfelhő jelezte közeledtüket A száznyolcvan ló­erős motorok süvítő, vékony hangon szi­­rénáztak, kipufogójuk füstös lehelete ledöntötte az útszéli gabonát, vadul meg­­cibálta a bokrok leveleit, a pitypangok puha fehér pamacsait meg mintha felrob­bantotta volna, a kis fehér ejtőernyős magvakat vadul szétszórta, világgá űzte. Széles tömpe orrukkal tigrisekre emlé­keztettek. Puhán elterpeszkedve de bizto­san jöttek az úton. A közeledő motorzúgásra felemelkedett a tank csapóajtaja. Álmosan hunyorgó fej bukkant elő mögüle. Bozontos, sűrű fekete haj, keskeny, markáns arcéi, kissé görbe, erős orr, keskeny száj, fölötte apró barna bajusz. Borotvál,at lansága ne­­'vetségesen hatott, mert ritkás szakálla tekintélyes hosszúságúra nőtt, de erőtlen, pehelyszerű benyomást keltett az ember­ben és a vége mulatságosan kifakult, Mitha az ifjú harcos őszülne, bár a hety­keség, amellyel szőrös arcát és bajuszká­­ját simogatta, ellentétben állt minden öregséggel. — Jönnek? — kérdezte szemét dör­zsölve, mert elvakította az éles reggeli fény. A leégett orrú lábát felemelve, csupasz nagylábujjával szótlanul mutatott a köze­ledő motorzügás Irányába. öt percbe telhetett, amíg az autók mel­léjük értek. Ismerős arcok ültek ä száz­­tizeneggyeseken, a hatos és a nyolcas üteg legénysége. Lelkes rivalgással kö­szöntötték a két tanklakót. — Ahoj, remeték, éltek még? Az éj­szaka nem látogattak meg .. falubéli szü­zek? Teliszájjal nevet rájuk a hatos üteg. — Szüzek — morogta a bajuszos-, el­átkozott hely ez, fiúk! Ide aztán nőnemű lény nem teszi a lábát, lassan azt is el­felejtem, hogyan fest a szoknya ... Az ör­dögbe is, megvénülök itt a pacsirták meg a bibicek között Eszébe jutott, hogy három napja két eprésző lányka 'évedt a közelükbe, de alig indultak feléjük, a balgák fejvesztetten menekülni kezdtek. Botladozva siettek keresztül a szántóföldeken. S amikor kia­bálva kérték őket, hogy ne me­neküljenek, ne féljenek tőlük, mert sem­mi rosszat nem akarnak, csak beszélget­ni szeretnének egy kicsit, biz isten csak beszélgetni, különben ujjal sem érintik őket, futásnak eredtek. Buta libák, morog­ta Karcsi, talán azt hiszik, hogy ver­senyfutást rendezünk utánuk? Micso­da elbizakodott népség!... Pedig mennyi izgalmat okozott a megpillantásuk. A hir­telenjében előkeresett kézitükrön még össze is, kaptak. Feri, a borotválatlan fakószakállú, fésülködni akart, Karcsi pe­dig hámló orra cafrangjait tépdeste vol­na le hamarjában, azzal az alapjában vé­ve helyes megokolással, hogy normális nőre aránylag csekély vonzóerőt gyakorol­hat egy vedlett kigyóbőrhöz hasonló, tar­ka orr... Két hete rostokolnak itt, a kis rétecske közepén, az erdős dombok koszorújában, a tankban. Magányosan. Eredetileg nekik kellett volna felvontatni az ágyúkat a dombtetőre, de amilyen öntudatosan dü­­börgött végig otromba gépük a falu utcá­ján, olyan tehetetlen lett az út kezde­tén. Mindjárt az első ágyúnál leállt, és megfeneklett a forrás mellett, a zöld rét közepén. TöbSé nem mozdult, a jobboldali lánctalpban elszakadt egy acélcsavar, és a tengelykapcsolójában is megszakadha­tott valami, mert a másik lánctalpa sem mozdult, hiába pörgött a motorja a leg­nagyobb fordulatszámmal. Azóta itt él­nek, békák és sustorgó vízikerekük társa­ságában, mintha megfeledkezett volna ró­luk a világ. Bár ez nem igaz, mert az autók reggel elhozzák nekik az aznapi élelmét, szalámit, sajtot, kenyeret, gyü­mölcsöt és konzerveket. A húskonzerve­ket ugyan megmelegitik, de a leves azért hiányzik,j sőt a feketekávé is, bár a ka­szárnyában szidták eleget. Legjobban mégis a társaságot, pontosab­ban a kimenők női társaságát nélkülöz­ték. A közeli kisváros kaszárnyájából min­dennap kijártak, és sok nőismerőst sze­reztek az egyetlen zenés kávéházban. S most az Isten szabad ege alatt, maguk­­rahagyva, tétlenségre ítélve, pokolian unatkoztak. Várták a szerelőket, akik majd rendbehozzák bedöglött járművüket, de az ágyúk már fenn voltak a tüzelőál­lásban, és velük a kutya sem törődött többé. Nem volt rájuk szükség. Éjszakái szüzek? Ö, ilyen naivságoktól már végtelenül messze vannak. Az ‘ egyre 12

Next

/
Thumbnails
Contents