A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-01 / 26. szám
HAJDÚ ANDRÁS Mara néne egyedül élt házában, és ez az élet bizony elég szomorú volt. Férjével együtt, aki esztendeje, hogy meghalt, boldogok voltak itt. Igen, ebben a házban boldogok voltak. Akkor mindig hajnalban ébredt, amikor az első zólyomi vonat induláskor eljüttyenti magát; ilyenkor lement a kiskonyhába, vizet készített, reggelirevalót; mindig készen állt, hogy teljesítse, ha férjének valami kívánsága akadt, hisz embere oly kedvesen szólt hozzá, mindig, mint s zerelmük első hónapjaiban: „kis vizet, lelkem". „Lelkem, a füstölt szalonnából csomagolj!” Szép egyetértésben éltek mindig. Ha valami felhőcske átfutott életük egén, néhány óra múlva bizonyosan tisztázódott a félreértés. Ha egy fél napig nem szóltak egymáshoz, férje volt az, aki először törte meg a hallgatást: „Lelkem, lelkem." Olyan szemrehányóan mondta: „Lelkem, lelkem.” De ezzel helyreállt a nyugalom és a boldogság, amely újból megédesítette a napok iramlását. Férje elment a határba, a házkörüli gazdaság minden dolga őreá, Mara nánére maradt. Sokat dolgozott, de arra mindig ráért, hogy jó ételeket készítsen az estebéd idejére. Ismerte az ura ízlését, meg azt az íratlan szabályt is, hogy egy héten belül egy étel se ismétlődjön az étlapon. Nem is volt náluk hiány semmiben. Férje nagyon szerette az újdonságokat. Az első zöldborsó, az első zöldbableves, gyenge tökfőzelék — ezek voltak kedvenc ételei. Gyermekük nem volt. Sokáig várták pedig, de csak teltek az évek. Aztán megbarátkoztak a gondolattal, hogy maguk maradnak. A szeretetet, amelyet egyébként a gyermekekre pazaroltak volna — megosztották egymás között. Csak amikor örökre elment a férje és Mara néne egyedül maradt a házban, igen ... akkor érezte, mit vesztettek azzal, hogy nem volt gyermekük. Persze hogy segítene anyjának, talán tanítónőt nevelt volna belőle, vagy traktoristát, mindenesetre volna valakije, akihez szólhatna. Csakhogy férje meghalt, és ő itt maradt egyedül. Nem . . . nem lehet mondani, hogy rossz helyen van a háza, hisz a községházától a negyedik . vanu hogy nnauon öreg, rozzant lenne... nem! Mara néne mindig lelkiismeretesen beköltözött a nagy szobába, gondozta a házat. Ünnepekre, A postás nem volt olyan mint búcsúra átmeszelte kívülről- a többi vendég, aki alig tudta belülről. Nemrégiben festette elnyomni az ásítást. A többi át az ajtókat, az ablakokat, A mind alig várta már, hogy leszép nagy szobát, amelyben fekhessék. A postás az első hosszú-hosszú éveken át együtt napon délután tért haza, még aludt férjével, egyáltalán nem nem volt késő... elbeszélgetlakta, a konyhával szomszédos kL szobában húzódott meg. A nemzeti bizottság rendszerint nála szállásolta el a faluba érkező küldötteket. A szövetkezetből is hozzá küldték éjjeli szállásra a helyszínre kiszállt mérnököket, szerelőket, tek. Később is, otthon volt már délután... s minthogy nem volt ismerős a faluban, Mara nénénél maradt a konyhában egy kis beszélgetésre. Beszámolt a munkájáról, a faluról, tapasztalatairól. Elmondta, hogy kedvesnek találja az em-Mara néne minden vendégével bere]<:ejt kellemesnek az idő iá küLön-külön törődött. Elké- rást merí nem ^ zord> szítette az ágyat, levéve róla a mjnt a hegyek között. Megelészép, hímzett ágytentöt, friss aedéssel beszéIt kancsó vizet tett éjszakára, jól ° kiszellőztette a szobát, és vi- folytatódtak ezek az esti gyázott, hogy reggelre friss beszélgetések Leginkább a postás beszélt. Mara néne sugárzó örömmel hallgatta. Végre! Valaki, akivel beszélgethet A postás hosszan beszélt a háborús évek zűrzavaráról, azokról az időkről, amikor elszakadt feleségétől és örökre rászakadt a magárty. . beszélt édesanyjáról, aki meghalt, de akiről az utolsó pillanatig ő gondoskodott .... Mara néne meghatottságában nem is tudott ezekre válaszólni. Csak elgondolkozott és egy este bátortalanul megkérdezte: — Mondja kérem, ha nem sértem meg, szereti-e például ... a zöldborsót? — Hogyan ... már van zöldborsó? — kérdezte a postás lelkesedéssel. tej várja a vendéget, mihelyt az kinyitja a szemét. Várta őket, ha azok több napra is a faluban maradtak. Néha, különösen, ha valamilyen gyűlésre jöttek, késő éjszakáig is várt reájuk, csakhogy jó éjszakát köszönhessen nekik. Mindig abban reménykedett, hogy egy kicsit még elidőznek, elbeszélgetnek vele a vendégek. Ha így volt, elmondta nekik az életét, hogy milyen boldogan élt a férjével és milyen szomorú, hogy nincs lánya, vagy fia, aki segítene neki. A vendégek meghallgatták, egyik-másik bizony ásítást nyomott el, már alig várta, hogy ágyba kerülhessen. A legtöbbször azonban meg kellett elégednie annyival hogy figyelemmel kísérhette horkolásukat. Dehát mégis csak volt kívüle is valaki a házban. Mara néne így élt egyedül a házában, és ez az élet bizony elég szomorú volt. Február végén egy szép napon meglett korú férfi dörömbölt háza kapuján. Mara néne valahogy különös örömmel fogadta az érkezőt. — A bizottság küldte ...? A szoba ? ... Hát, persze... tessék beljebb kerülni.... Meglátja, milyen jól fogja magát érezni benne. A postást ide helyezték, két falu számára fog kézbesíteni. Elmondott magáról Mara nőnének mindent. Megmagyarázta, hogy áthelyezése még nem egészen biztos, átmeneti__ egy két hónap. Mondotta, hogyan érzi itt magát, mert el. is kérezkedhet a faluból, magányos ember, nincs családja. Mara nőnének megremegett a hangja. — Lehet, kérem ... lakónak fogadom ... nem fog hiányozni semmi sem ... ami engem masnapra meg-Mara néne hívta ebédre. Reggel, a szokottnál korábban kelt fel. Oly türelmetlen volt, hogy amikor lehántotta a borsó héját, egy-egy borsószem úgy penderedett ki keze alól, mintha célozgatna vele. Elővette a nagy fazekat, ezt sem használta mióla a férie meghalt. Majd megterítette az asztalt.. . azt az asztalt, amely mellett már igen régóta egyedül, egészen egyedül ült. Eljött az ebédidő. Hallotta a lépéseket, amint jött haza a postás. Kinyitotta az ajtót és a férfi ott állt mosolyogva ... Majdnem hogy úgy mondta neki, mint... de persze . .. nem mondott semmit, csak a tekintete kóválygott nyugtalanul. — Nagyszerű — mondta a postás ... már érzem is az illatát. Igen, ugyanazt a szagot ... édesanyám nagyon értett ám a konyhához. Mara néne az asztalfőn mutatott neki helyet. Kínálta erőillet ... mindenki meg volt itt sen, de a postás nem akart elnálam elégedve. sőnek merni. Mara néne mo-Meaeqyeztek. A postás lakó lett solygott. magyarázta. hogy Mara nénénél. Még aznap este most nem is olyan vendég ... 10 vÉWSHÉáfAX 1*?? SZABÓ ERZSÉBET RAJ: Jjl ISOllSö)
