A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-22 / 29. szám
A költő és a nyár Nyár. Egy rögön állandóan mag át-lile get ő barázdabillegető. (Elegáns madár, szürke, és a nyakán fekete csík: valami divatos nyári sál.) Kiáltja felém: versbe már! a virágot, füvet, nyarat, versbe már! Én belül égek egy lány után, itt kint meg ég a nyár (S közben: versbe már, sőt szinte fenyegetően: versbe már!) Egy pillanat és kész a vers; a fű, a virág, a nyár, és látom, ahogy évek múlva kötetbe kerül e költemény, poros polcon félrelökve hever majd szegény, de éppen benéz, arrajár egy hozzám hasonló bús legény s egyszerre csenden, poron falakon át száll a „versbe már“, a „versbe már“, mert a kismadár, a nyár örök, és nem számít a por, mi száll a polcokon, a könyveken, örök és szép és víg, a nyár, örüljön hát mindenki már, nem számít tér és dróthatár, virággal, fűvel és velem. Batta György Szirotyák Dezső: Szerelem, linómetszet 'SSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSSy/SSS/SSfSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSS/-SSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSffSSSffSSSSfSS/SSSSS ember, mert hirtelen összeszorul a torka, elhomályosodik a szeme. Már a barázdán szuszogtak felfelé. Pista nem győzött, eleget csodálkozni, soha életében szebben, jobban beállt szőlőt nem látott még.' Nagy elragadtatással dicsérte és elismerte apja szorgalmát, szaktudását. — Ha festő lennék, gyönyörű képet alkotnák — mondta. — Lefényképezni éppen le lehetné — jegyezte meg Bognár és a fiára nézett. Éppen a hajlok előtti pázsitra értek. — Az csak fénykép volna, édesapám. .. de ha egy művész megfestené magát munka közben itt a szőlő közepén, mindenki, aki látná, nézné a képet, azt érezne, amit most én.... Azt kellene érezni mindenkinek, hogy . . hogy_ az ember, aki szereti a munkáját, csodákra képes. .. Csodálatos dolgokat képes teremteni, eglyszóval megalkotni .. . Nem tudom, megérti e, amit mondani akarok? — feleli és egyben kérdi Pista, s várakozóan néz az apjára. Bognár elgondolkozva néz maga elé: — Értem én, fiam, hogyne érteném!.. Én tudom legjobban, hogy mi mindenem van nekem ebben a szőlőben. .. Meg azt is tudom, ahogy én szeretem ezt a darabka földet, úgy senki se tudhatja szeretni... nemi... Csak az értheti meg, aki mindazt végigcsinálja, amit én megcsináltam . . . Bognár József kissé remegő kézzel gyújtott cigarettára. A faluból felhallatszott a muzsikaszó: végzési mulatságot rendezett a szövetkezet az iskola udvarán. A búzamezők felől frissen csépelt szalmaillatot hozott a langyos szél. A hosszan tartó szárazság megcsipkedte a hajlok előtti zöld pázsitot. A diófa lombját is barna festékkel fröcskölte teli. A nyárutó lila homályba borította a távoli messzeséget. Igen elcsodálkozott a fiú, amikor belépett a hajlókba: — Hát itt meg mi történt? — Semmi' — vonta meg a vállát Bognár. — Semmi különös, fiam. .. Egy kicsit berendeztem, hogy jobban érezzem magam benne. Vagy nekem már semmi se jár!? — Igaza van, édesapám! — bizonyított Pista. — Ügy néz itt ki, mintha gondos asszonykéz tartaná rendben... A téli estéket is itt akarja tölteni? — Miért —, kérdezte Bognár elkomorodva. Vajon mit szólna a fia, ha tudná, hogy milyen viszonyban van Jakab Margittal? Megvetné? Előbb-utőbb úgyis megtudja, hiszen a falu világában nincs hosszán tartó titok! Pista semmit sem vett észre apja elboruló tekintetéből, mosolyogva mutatott a sarokba: — Látom, kályhát is bekészített — Hát, mikor itt, mikor máshol... Bognár a pincéből hozott fel egy kancsó bort, aztán kiültek a cseresznyefa derekára. Csobogott a bor, füstölt a cigaretta. Pista a szőlőn legeltette a szemét. — Az éjjel azt mondja, hogy sokan irigylik a szőlejét. Hát... van mit irigyelniük!... Mindez azt bizonyítja, hogy Aranyhegy talaját igen s?ereti a szőlő... Majd viszek magammal pár zacskó földet — kivizsgáljuk... — Mire jó az? — Sok mindenre, édesapám — mondta Pista .és vagy jó félórát beszélt egyfolytában a mupkájárói. Mikor elhallgatott, Bognár megjegyezte: — Hát az eszedet kicsiszolták fiam, de a véred parasztvér marad*.... — Miből gondolja, édesapám? — Csak olyan ember beszélhet úgy a földről, mint te, aki szereti is a földet. Pista arról beszélt, hogy ők hány ezren tépelődnek, gondolkoznak, dolgoznak, kísérle‘eznek, hogy a szövetkezetek és állami gazdaságok hol, milyen növénytermesztéssel foglalkozhatnak eredményesen. Oj növényfajták kitenyésztése, a minél könnyebb és hatásosabb növényvédelem megvalósítása a cél, hogy a földön dolgozó ember munkáját megkönynyítsék és eredményesebbé tegyék. A föld szeretete nélkül ott is nehezen menne a munka. Majd így folytatta: — Csakhogy mi másképpen szeretjük a földet, mint maga, édesapám. Hogyan másképpen? — Az éjjel azt mondta édesanya, hogy mikor belépett a szövetkezetbe, éjszakákat nem aludt és... és sírt... Tudom, fájt, siratta a maga tíz holdját, amit tényleg a véres verejtékével gürcölt össze ... (Folytatjuk) 13
