A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-12-30 / 52. szám

Egy verőfényes októberi napon tör­tént — Írhatnám, ha sematikus akarnék lenni. De az igazság az, hogy azon az októberi napon ép­pen zuhogott az eső. Vincencia Procház­­ková a bolerázi szövetkezet fejőnőjs fá­radtan tért haza este a napi munkából. Ellátta a családját, maga is megvacsorá­zott, aztán elővette az újságot. Átfutot­ta a külpolitikai híreket, majd egy érde­kes cikken akadt meg a szeme. Na­­gyezsda Grigorjevna Zagladova, a szocia­lista munka bőse, az egyik Zsitomir kör­zeti kolhoz dolgozója, felhívással for­dult a mezőgazdasági dolgozókhoz és mozgalmat indított a földműves becsüle­téért. Igen, gondolta Vincencia, Procház­­ková, ez szép dolog: nálunk- is meg kel­lene próbálkozni vele. Napokig gondol­kozott, tervezgetett, míg aztán október végén meghívást kapott a járási párt­­konferenciára. Nagy elhatározás' érett meg benne: itt az alkalom, hogy na­gyobb fórum előtt előadja, nálunk is meg kell indítani a mozgalmat, mert csak igazán szocialista módon gazdálko­dó és e szerint élő omberok vihetik előbbre a szocialista mezőgazdaság ügyét. Az emberek kölcsönös érintkező sében, mynkához való viszonyában sok minden becsület dolga kellene, hogy le­gyen — és bizony kezet a szívre — nem mindig az. Ilyen gondolatokkal eltelve jelent meg a konferencián. Egy kicsit meghökkentette, hogy ennyi ember alőtt kell beszélnie. Igaz, hozzá van ő szokva, hogy emberekkel beszéljen, volt ő már falujában a helyi nemzeti bizottság el­nöke s akkor nemegyszer beszélt so­kak előtt, de hát az más, akkor csupa ismerős volt előtte — most pedig sok­sok omber, a járás minden községéből. De aztán leküzdötte félelmét, s amikor szólásra jelentkezett, nem remegett a hangja. Tudja, hogy itt most többről van szó, mint a bolerázi szövetkezet dolgá­ról, az egész ország közvéleményét keD­Két »Htotty — két Áttörő: Natyoaido brlgOrjevaa Zagladova Zsltomirból és Vincencia ProcbizkovA SolarilrAl megmozgatni. S az ‘ország közvéleménye nem maradt közömbös. Másnap már ott a lapokon Procházková neve s a felhí­vás a földműves becsületéről. November elején szovjet küldöttség érkezett hazánkba a Barátsági Hónap megnyitására. Köztük volt Nagyezsdá Zagladová Is. Amikor meghallotta, hogy milyen visszhangot keltett felhívása ná­lunk, rögtön kifejezte kívánságát, szeret­ne megismerkedni Vincencia Procházko­­vával és a bolerázi szövetkezettel. _A szót tett követte, s november 10-én a zsúfolt program közben is sikerült időt A sziv&ket, • «leretotükat hímezték tela a bolerázi uszonyok elekbe e kézimunkákba CTK felvételek Falu férfiak nélküli ítéltében, ez olasz csizma talpénak vé­gében van egy nevezetsz fala, Craooll a neve. Esen e vidéken tündökölt valamikor a klasszikát Ókor Sybarlz nevű városa, amelynek pazar és pompás életét az egész akkori világ csodálta. De bizony a sziba­­riték világa eltűnt orrét a tájról, s az olasz „Dolce vita“, az édes élet Íz ismeret­len fogalom Crocollban. Az ntak gyötrel­­mosen porosak, az olajfák lengédnek, a ko­tokban alig van víz. Ennek a fainnak az a szomorú nevezetes­sége, hogy a közelmúltban elhagyta ntolzó fértllaköja Is. a 18 éves Giovanni. A falu­ban csak nők laknak a felnőtt koroestélyok­­ből, A férfiak, mihelyt munkaképessé vál­nak, elmennek messze idegenbe, ktlorzzé­­gokba és — amint a kegyetlen valóság mu­tatja — nem lt térnek viasza. Statisztika bizonyltja, hogy például a Nyngat-Németor­szágban foglalkoztatott olasz munkások 83 százaléka Dél-OUszorsségbúl származik. Crucoli utcái néptelenek. Csak a nagyon öregek Aldögélnok naphosszat a házak ár­nyékéban. Ülnek és vérnek. Mire 7 Az étel­re, az estére, az éjszakára, a halálra. Ok magák mondják ezt. Elismerik, hogy az Idegenbe kérőit férfiak gondoskodnak ró­luk. Küldenek valamicske pénzt akkor Is, ha nem térnek vissza. „De — mondja az egyik fiatalabb asszony — nekem a férjem kellene! 0 azonban nőm ]ön!u Megdöbbentően elklniott arcú asazonyok, de azért büszkék. „A pénz jő dolog — mondja Corinna, két gyermek anyja — a megélhetést Jalsntl. De el tndja-e kép­zelni valaki, mit jelent az: telnak-mélnak az évek, z a tér], az apa nincs velünk. Miként élnek vajon ők a messze Idegenben?“ A kérdésben henna von a kimondatlan gon­dolat Is: „Hiszen 0k sincsenek fébél... * Az ntolsé kivándorló, a 18 éves Giovan­ni az anyjával érkezett Nápolyba, a Centro dl Emmlgroslene épületébe. Itt gyűjti Össze az olasz központi kivéndorlézl hivatal a távozókat. Giovanni la bekerült az egyik csapatba. Elmegy. A Dél-Olozzorszégbél ki­vándorlók IS százaléka analfabéta. Hazájuk, ahonnan távoznék, az óllevőlen kívül nem ad nekik semmit. Illetve ... A papok min­déin Mvéndorlécsoport lelkiüdvéért — mi­sét mondanak. Amidőn Giovanni tslszéllt volna téraalval a teherautóra, édasaayja görcsösen belé­­kapaszkodott. Átölelte, jajongva, zokogva kérlelta: „Fiam, édes Giovannim — caro min —, térj vissza, jöjj haza, ne hagyj el...* A szegény asszony jajveszékeléséből az „asszony-fala“ minden bánata kiáltott, fiz a fiú könnyes száraméi csak annyit mon­dott: — Mamma mla, oly borzalmas Crncallban az «lat... .......... ■ >.....-■ isi) szakítani egy néhány órás bolerázi lá­togatásra. A szó szoros értelmében ott szoron­gott a falu apraja nagyja szombat dél­után a HNB épülete előtt, hogy illen­dően fogadja a messze földről érkezett vendégeket, akik elhozták nekik sokéves tapasztlataikat. S az eső ezúttal Is zu­hogott, mintha dézsából öntötték vol­na... Aztán kiszálltak a vendégek és kísérőik a kocsikból. Vincencia Procház­ková néhány lépést tett élőre, a felé az idősebb, sovány, fejkendős asszony felé, aki őt látszott keresni a szemével — és már egymás karjában is volt a két asz­­szony, baráti, nem, testvéri csókkal üd­vözölték egymást. Nem akarom leírni a meleg, bensősé­ges kis ünnepség minden részletét. Egy biztos, Zagladovát szívébe zárta a köz­ség szövetkezeti parasztsága és Zaglado­va szívébe zárta Bolerázt. V. I. Kocse­­masov, az OSZSZK miniszterelnökhelyet­­tese magával vitte a bolerázi szövetke­zet gazdálkodásáról, eredményeiről ké­szült jegyzéket, amit majd összehason­lítanak a szovjet kolhozok eredményei­vel. Testvérbaráti kapcsolatok, hivatalos kapcsolatok... De hát ennyi volna az egész? Nem hagyott volna mélyebb nyomot Zaglado­va látogatása Bolerázon? De hagyott. Egy hónap után az emberek nem tértek napirendre á dolog fölött. Nap mint nap hallani a szövetkezeti tagoktól, ha vala­ki egy kicsit elkésve jelenik meg az Istállóban, a baromfifarmon vagy a me­­chanlzáclós műhelyben: „Hát ez a be­csület! Erre serkent minket Zagladova elvtásnő?“ —ta—

Next

/
Thumbnails
Contents