A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-30 / 52. szám
Egy verőfényes októberi napon történt — Írhatnám, ha sematikus akarnék lenni. De az igazság az, hogy azon az októberi napon éppen zuhogott az eső. Vincencia Procházková a bolerázi szövetkezet fejőnőjs fáradtan tért haza este a napi munkából. Ellátta a családját, maga is megvacsorázott, aztán elővette az újságot. Átfutotta a külpolitikai híreket, majd egy érdekes cikken akadt meg a szeme. Nagyezsda Grigorjevna Zagladova, a szocialista munka bőse, az egyik Zsitomir körzeti kolhoz dolgozója, felhívással fordult a mezőgazdasági dolgozókhoz és mozgalmat indított a földműves becsületéért. Igen, gondolta Vincencia, Procházková, ez szép dolog: nálunk- is meg kellene próbálkozni vele. Napokig gondolkozott, tervezgetett, míg aztán október végén meghívást kapott a járási pártkonferenciára. Nagy elhatározás' érett meg benne: itt az alkalom, hogy nagyobb fórum előtt előadja, nálunk is meg kell indítani a mozgalmat, mert csak igazán szocialista módon gazdálkodó és e szerint élő omberok vihetik előbbre a szocialista mezőgazdaság ügyét. Az emberek kölcsönös érintkező sében, mynkához való viszonyában sok minden becsület dolga kellene, hogy legyen — és bizony kezet a szívre — nem mindig az. Ilyen gondolatokkal eltelve jelent meg a konferencián. Egy kicsit meghökkentette, hogy ennyi ember alőtt kell beszélnie. Igaz, hozzá van ő szokva, hogy emberekkel beszéljen, volt ő már falujában a helyi nemzeti bizottság elnöke s akkor nemegyszer beszélt sokak előtt, de hát az más, akkor csupa ismerős volt előtte — most pedig soksok omber, a járás minden községéből. De aztán leküzdötte félelmét, s amikor szólásra jelentkezett, nem remegett a hangja. Tudja, hogy itt most többről van szó, mint a bolerázi szövetkezet dolgáról, az egész ország közvéleményét keDKét »Htotty — két Áttörő: Natyoaido brlgOrjevaa Zagladova Zsltomirból és Vincencia ProcbizkovA SolarilrAl megmozgatni. S az ‘ország közvéleménye nem maradt közömbös. Másnap már ott a lapokon Procházková neve s a felhívás a földműves becsületéről. November elején szovjet küldöttség érkezett hazánkba a Barátsági Hónap megnyitására. Köztük volt Nagyezsdá Zagladová Is. Amikor meghallotta, hogy milyen visszhangot keltett felhívása nálunk, rögtön kifejezte kívánságát, szeretne megismerkedni Vincencia Procházkovával és a bolerázi szövetkezettel. _A szót tett követte, s november 10-én a zsúfolt program közben is sikerült időt A sziv&ket, • «leretotükat hímezték tela a bolerázi uszonyok elekbe e kézimunkákba CTK felvételek Falu férfiak nélküli ítéltében, ez olasz csizma talpénak végében van egy nevezetsz fala, Craooll a neve. Esen e vidéken tündökölt valamikor a klasszikát Ókor Sybarlz nevű városa, amelynek pazar és pompás életét az egész akkori világ csodálta. De bizony a szibariték világa eltűnt orrét a tájról, s az olasz „Dolce vita“, az édes élet Íz ismeretlen fogalom Crocollban. Az ntak gyötrelmosen porosak, az olajfák lengédnek, a kotokban alig van víz. Ennek a fainnak az a szomorú nevezetessége, hogy a közelmúltban elhagyta ntolzó fértllaköja Is. a 18 éves Giovanni. A faluban csak nők laknak a felnőtt koroestélyokből, A férfiak, mihelyt munkaképessé válnak, elmennek messze idegenbe, ktlorzzégokba és — amint a kegyetlen valóság mutatja — nem lt térnek viasza. Statisztika bizonyltja, hogy például a Nyngat-Németországban foglalkoztatott olasz munkások 83 százaléka Dél-OUszorsségbúl származik. Crucoli utcái néptelenek. Csak a nagyon öregek Aldögélnok naphosszat a házak árnyékéban. Ülnek és vérnek. Mire 7 Az ételre, az estére, az éjszakára, a halálra. Ok magák mondják ezt. Elismerik, hogy az Idegenbe kérőit férfiak gondoskodnak róluk. Küldenek valamicske pénzt akkor Is, ha nem térnek vissza. „De — mondja az egyik fiatalabb asszony — nekem a férjem kellene! 0 azonban nőm ]ön!u Megdöbbentően elklniott arcú asazonyok, de azért büszkék. „A pénz jő dolog — mondja Corinna, két gyermek anyja — a megélhetést Jalsntl. De el tndja-e képzelni valaki, mit jelent az: telnak-mélnak az évek, z a tér], az apa nincs velünk. Miként élnek vajon ők a messze Idegenben?“ A kérdésben henna von a kimondatlan gondolat Is: „Hiszen 0k sincsenek fébél... * Az ntolsé kivándorló, a 18 éves Giovanni az anyjával érkezett Nápolyba, a Centro dl Emmlgroslene épületébe. Itt gyűjti Össze az olasz központi kivéndorlézl hivatal a távozókat. Giovanni la bekerült az egyik csapatba. Elmegy. A Dél-Olozzorszégbél kivándorlók IS százaléka analfabéta. Hazájuk, ahonnan távoznék, az óllevőlen kívül nem ad nekik semmit. Illetve ... A papok mindéin Mvéndorlécsoport lelkiüdvéért — misét mondanak. Amidőn Giovanni tslszéllt volna téraalval a teherautóra, édasaayja görcsösen belékapaszkodott. Átölelte, jajongva, zokogva kérlelta: „Fiam, édes Giovannim — caro min —, térj vissza, jöjj haza, ne hagyj el...* A szegény asszony jajveszékeléséből az „asszony-fala“ minden bánata kiáltott, fiz a fiú könnyes száraméi csak annyit mondott: — Mamma mla, oly borzalmas Crncallban az «lat... .......... ■ >.....-■ isi) szakítani egy néhány órás bolerázi látogatásra. A szó szoros értelmében ott szorongott a falu apraja nagyja szombat délután a HNB épülete előtt, hogy illendően fogadja a messze földről érkezett vendégeket, akik elhozták nekik sokéves tapasztlataikat. S az eső ezúttal Is zuhogott, mintha dézsából öntötték volna... Aztán kiszálltak a vendégek és kísérőik a kocsikból. Vincencia Procházková néhány lépést tett élőre, a felé az idősebb, sovány, fejkendős asszony felé, aki őt látszott keresni a szemével — és már egymás karjában is volt a két aszszony, baráti, nem, testvéri csókkal üdvözölték egymást. Nem akarom leírni a meleg, bensőséges kis ünnepség minden részletét. Egy biztos, Zagladovát szívébe zárta a község szövetkezeti parasztsága és Zagladova szívébe zárta Bolerázt. V. I. Kocsemasov, az OSZSZK miniszterelnökhelyettese magával vitte a bolerázi szövetkezet gazdálkodásáról, eredményeiről készült jegyzéket, amit majd összehasonlítanak a szovjet kolhozok eredményeivel. Testvérbaráti kapcsolatok, hivatalos kapcsolatok... De hát ennyi volna az egész? Nem hagyott volna mélyebb nyomot Zagladova látogatása Bolerázon? De hagyott. Egy hónap után az emberek nem tértek napirendre á dolog fölött. Nap mint nap hallani a szövetkezeti tagoktól, ha valaki egy kicsit elkésve jelenik meg az Istállóban, a baromfifarmon vagy a mechanlzáclós műhelyben: „Hát ez a becsület! Erre serkent minket Zagladova elvtásnő?“ —ta—