A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-23 / 51. szám
H. Daumier: Mosönú Impresszionisták (Manet, Renoir, Degas) majd az utánuk következük Gaugtn, Matisse, Rodin, Maillol, Picasso, Chagall, Archipenko ezer és ezer festménnyel, rajzzal, szoborral áldoztak az örök témának, éppenúgy, mint az orosz Kramszkoj, a cseh Mánes, a magyar Szlnyet-Merse, avagy akár a szovjet Konyenkov. Igaz, voltak olyan korok Is, amikor az egyház az embert test és a szerelem ábrázolására kimondta az ,,anatémát“. De a művészek még ezekben a balga időkben is ledöntötték a tilalomfákat. Ismeretlen barátok, népből jött nagy mesterek, szoborfaragók és festők a „szeplőtlen Szűzben" Is a termékeny asszonyt látták, és szobraikat, képeiket Ilyen elgondolás értelmében alkották meg. Ha A. Renoir: Mi akt. valaki megtekinti a prágai Nemzet Galéria külön osztályát vagy a hlubokat AleS Galéria állandó tárlatát, a gótikus délcseh madonnák gömbölyded alakjain és bájos, aszkézls nélküli arcukon ezt a humanista eretnekséget, amely már a reneszánsznak volt az előfutára, nagyon könnyen fellelheti. Az Élet él és élni akart Mégpedig gazdagon és mindegyre szebben, teli örömmel, ahogyan ez a kommunizmusba néző, lépdelő emberhez Illik. És a művészetnek pedig az a feladata, hogy ezt az életet még szebbé és jobbá tegye, Vénusz vagy Éva, a Természet ékességének segítségével. Ezért aktuális minden Időkben Vénusz köszöntése. —si— 40 óllehet a művészet eredetét a mung kával, harccal és vadászattal összem kötött varázslatban kell keresnünk, M mégsem feledkezhetünk meg arról, Whogy ezen ténykedések ősünk életének csupán egyik részét töltötték be, míg a nem kevésbé fontosat, a szerelem, a nő, a család foglalta le. Ezzel magyarázható, hogy a művészetben a munka, harc és vadászat megörökítése mellett, már évezredek óta találkozunk a növel, mint inspirációval és mint objektummal egyaránt. Hol az anya és a hitves, hol pedig a hű szerető vagy a hetéra szerepében alkotnak róluk maradandó képet, a kő és bronz, a festék és ecset, valamint a csengő-bongó rímek mágusai. Ezt bizonyítja a Vestonlcében fellelt paleolit korszakbeit termékeny asszony szobrocskája is, amelyet a világ a „vestontcel Vénusz“ név alatt ismert meg. Érdekes, hogy a régészek ezt az afrikai néger plasztikára emlékeztető apró nőszobrot nem Éváról, a Biblia első asszonyáról, hanem Vénuszról, a szerelem istennőjéről nevezték el. A művészettörténészek pedig csak igenelhetnek. Hiszen névtelen és világhírű művészek, szobrászok, festők, zeneszerzők és verselök a természet királynőjében találták meg az Ihletet. És Praxttelész knidoszt Aphroditéje mellett ott zeng az ógörög bárdnak, Homérosznak lantjén a dal Szép Helénáról, Penelopéröl, a hű hitvesről, Kirkéről... A távoli Tomiban Ovtdius pedig fóliája után siránkozik. KI ne ismerné Villonnak a Kövér Margot-ról és az egykoron szép fegyverkovácsáéról írt balladáit, vagy a múlt idők hajdani szép dámáinak tnvokálását: „Mondjátok, milyen véget ért A szép római dáma, Flóra? Archlppát, s a rokpni vért Thalst mily ország rejti, óvja?“ Azt hiszem, mindnyájan szavaltuk — legalább életünkben egyszer, Petrarca, Pierre Ronsard, Shakespeare szünetjelt, Csokonai, Petőfi,. Ady és Apollinaire, vagy juhász Gyula szerelmes verselt... A nő apoteózisát azonban mégiscsak a képzőművészetben találjuk meg Igazában. Már a quattrocentóban gyönyörködhettek Botticelli Vénuszában. Leonardo de Vinci Mona Lisájában, a cinquecentóban Tintoretto Zsuzsannája hódította a nézőt és Rembrandt Danaé-ját, valamint Rubens és Goya vér-hús asszonyait ma is megcsodáljuk. A múlt század művészei a nő kultuszát a képzőművészetben még jobban elmélyítették. Millet, Courbet, Daumier, az A mllóf Vénu» D. Vaiasqnex: Vénusz Vénusz köszöntése 17
