A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-09 / 49. szám
lohovec — eleven halott volt 3 TFV. közelmúltig. 1948 februárjának kel- 0 lett elkövetkeznie, hogy Hlohovec is, mint Szlovákia oly sok más városa és községe, új életre ébredjen. Szlovákia iparosításának a párt által kitűzött nagyszabású terve volt az a hajtóerő, mely új fejezetet nyitott ezen a vidéken is az emberek életében. Néhány embert foglalkoztató kis üzemből, inkább csak műhelyből nagykiterjedésű, modern iparvállalattá fejlődött dolgozó népünk februári győzelme óta a hlohoveci Slovakofarma, köztársaságunk egyik legjelentősebb gyógyszervegyészeti vállalata. Oj itt minden: a ragyogó tisztaságú, tágas gyárcsarnokok, a modern automatagépek, s újak az emberek. Fiatalok, akik már nem is emlékezhetnek rá, hogy őseik mily keservesen túrták a földet a környékbeli nagybirtokokon. Csak az öregek elbeszéléseiből tudnak az akkori embertelen munkafeltételekről, a mezőgazdasági munkások sztrájkjairól, a csendőrsortüzekről... Igen, a tablettacsomagolóban dolgozó fehérköpenyes fiatal lányoknak igen-igen távoli a múlt, nincsenek személyes élmélyeik. Gubalová Máriának azonban vannak. Igaz, ő sem öreg még, dehogy, nagyon is fiatalos. Mindössze harmincnyolc, éves, de azért a gyermekkoráról nehéz megfeledkeznie. Nem is szívesen beszél az akkori időkről, inkább a munkájáról, a máról s a jövőről, három gyermekéről, akik közül a legnagyobb már tizenhárom éves. S mint büszkén mondja: mind a három csecsemőotthonban, óvodában, illetvet napköziben nőtt fel. De ez már a következő kérdéssel függ össze. Gubalová Mária nemcsak hogy 1949 óta férjével együtt dolgozik a gyárban, 1945 óta párttag, a „XII. pártkongresszus“ műhelye elmért versengő szocialista munkabrigád tagja, de különféle funkciókat is ellát, tagja például a városi tanács mellett működő nőbizottságnak Is. Hogy hogy bírja mindezt? A gyermeknevelésről nem kell- — r rn • W Göriig magiszter osztálya versenyben áll a 'HmmmmST wuise»: „CSKP XII. kongresszusa műhelye“ cím elnye-A Nuzatická brlgád 22,500 doboz Acylcoflint réséért. Gürflg gyógyszerész osztályvezetfi a csomagol be műszakonként brigád legfiatalabb tagjának, Sebeátová Olgának egy automata gép kezelését magyarázza Szorgos női kezek gondoskodnom, a házimunkában meg a férjem is segít — mondja mosolyogva. Gubalová nem az egyetlen a tablettagyártó részleg 38 dolgozója közül, aki itteni munkáján kívül különféle társadalmi funkciót is betölt: a Görög-brigádból kikerülnek nemzeti bizottsági képviselők, van köztük laikus népbíró, nőbizottsági elnök stb. A Görög-brigád tagjait megbecsülik a városban, mert a Görögbrigád tagjai megbecsülik a munkát, megbecsülik egymást; évek óta mint szocialista munkabrigád dolgoznak, most pedig a CSKP XII. kongresszusa nevét viselő üzemrészleg címének elnyeréséért állnak versenyben, amit bizonyosan oda is ítélnek nekik, mire e sorok megjelennek, A Slovakofarmábói kikerülő minden gyógyszer szériát előbb gondos laboratóriumi vizsgálatnak vetnek alá. — Frfálová Elena laboránsnfl hiszen vállalt kötelezettségüknek egytőlegyig eleget tettek: termelési tervüket rendszeresen túlteljesítik, az év első kilenc hónapjában 143 000 korona értékű nyersanyagot takarítottak meg, komplex újító-brigádot alakítottak, mely három újító javaslatot nyújtott be (egyet már megvalósítottak, kettő most van megvalósítás alatt), a brigád tagjai esti tanfolyamon egytől-egyik megszerezték a szükséges szakképesítést, a helybeli EFSZ-t 1139 brigádóra ledolgozásával segítették meg'. S mikor azt kérdezem, hogyan győzik mindezt, mi űzi, hajtja őket, csodálkozva néznek rám. De hisz ez becsület dolga — mondják egyszerűen Kibővíteni a szakmai és politikai ismereteket, részt venni a fiatalok nevelésében, segíteni a mezőgazdaságnak, részt venni a közéletben, az új lakótelep környékének szépítésében — igen, ez becsület dolga. De becsület dolga az is, hogy a hlohovecl Slovakofarma példásan teljesíti export kötelezettségeit: 4 földrész 23 országába szállítja kitűnő minőségű gyógyszereit, nemcsak értékes devizát, de megbecsülést is szerezve a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak. —ta— Alduna Skirutite: Hálóbevoné* (litográfia) Valds Brunova: Ébredés (samott) Fiatal szovjet grafikusok mutatkoztak be nemrég Brattslavában a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában rendezett intim kts kiállítás keretében. Grafikai müveken kívül Valda Brunova tehetséges fiatal szobrásznö néhány érdekes kisplasztikával Jelentkezett. (Prandl Sándor felv.) (Prandi Sándor (elvételei) 17