A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-02 / 48. szám
tffo ú't& t pÓ&ZÓ»LÍtfL A jelenlegi bratlslaval tárlaton a Pártot köszöntik alkotásaikkal Szlovákia képzőművészei. Három kiállítási teremben kétszázhetvenhat mű fejezi ki a festők, grafikusok és szobrászok Pártunk iránti szeretetét. A nagy kiállítás anyagából száznyolcvanegy festmény, rajz és plasztika az „A CSKF harcban a kommunizmusért” jelige alatt meghirdetett pályázatra beérkezett alkotások közé tartozik, és a tárlatlátogató egyúttal megismerkedhet a pályadíjnyertes alkotásokkal isi És mindjárt az elején örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezúttal jónéhány képzőművészünk sikerrel teremtette meg a forma és a tartalom egységét, megtalálván a hazánkban győzedelmes szocializmus eszméit kifejező modern formákat, Rudolf KrivoS: Sztrájkörsög Weiner Krél Imre: Hitek ívin, a kysucai (legények orvosa Kompinek: Brlgidos nö Milan Laluhn: Este II mégpedig minden bántó mellékhatás nélkül. Amellett megmaradtak a realizmus plattformján! Jóllehet találkozhatunk a kiállításon olyan festőkkel is, akik tovább festik lélektelen leíró tájképeiket, paraszti idilletket és virágcsokraikat, amelyek ugyanúgy lehetnének labdarózsák, mint krizantémok vagy margaréták, és nem egy esetben a szobrászoknál is csupán az eszmei elgondolás lett díjazva, mégis örvendetes jelenség, hogy mind a festészetben, mind a plasztikában igyekszünk képzőművészetünk élcsapatát, az európai élvonalban járó grafikát utólérnl, hogy képző művészeink kezdik magukról lerázni az akademízmus és a naturalizmus elavult köntösét. Ezt a minőségi ugrást főleg fiatal, eddig úgyszólván ismeretlen képzőművészeinknek: festőknek, és szobrászoknak köszönhetjük, akik ezen alkalommal műveikkel nagy számban jelentkeztek. És tegyük hozzá, hogy ez a jelenség a mostani kiállítás második nagy pozitívuma. Milan Laluha, KrivoS, Kolóak és Jakabovlő, hogy csak néhányukat említsem, új színt hoztak, új formákkal törtek be a modorosság falai közé. Az sem baj, hogyha a nagyon tehetséges Krivoä „Sztrájkőrsége” a szcénikus festészetet juttatja eszünkbe, meg az sem, ha Laluha Estéi a régi európai kubista-expresszionista proletárfestészetre emlékeztet felüdítve azt a folklór színeivel. Igen érdekes Laluha képeinek konfrontálása J. Szabónak egy régi, expresszionista festményével, a „Proletárlánnyal”. És azt is megbocsáthatjuk Cuteknek, Kaveckynek és a többi fiatalnak, hogy modem és máskülönben sikerült szobraik és plasztikáik még nem teltek meg annyi emberi melegséggel, mint a fegyelmezett Kullch és Kompánek alkotásai a „Miliciáta” és a „Szövetkezeti asszony”, mivel ők már többek, mint az új hírnökei, ők már a megkezdett utat jelentik. Ám hálátlanok lennénk, ha meg nem emlékeznénk, az „öregekről”, a pályadíjnyertes Ján 2elibskyről, Weíner-Kráí Imréről, a losonci Szabó Gyuláról, akinek a „Forradalom, forradalom” című grafikai ciklusa minden dicséretet megérdemel, ne szólnánk Richter A. plakátjairól, s ha elfeledkeznénk a szobrászokról: R. PrlbíSről, Bártíay Tiborról, A. Trizuljakról, no meg Pataki Kláráról. Kár azonban, hogy a jelenlegi tárlat szép és gazdag anyagát nem lehetett egy helyen installálni, hogy nincsen városunkban megfelelő kiállítási terem, amelybe elhelyezhetnénk festőink, grafikusaink és szobrászaink művészi alkotásait, amelyekkel Pártunk XII. kongresszusát köszöntik. — si — 17
