A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-25 / 47. szám
Örömmel hallottam, hogy férjhez mész, s még jobban örültem, tőlem kérsz tanácsot: milyen ruhát varrass az esküvőre? Mint írod, a nemzeti bizottságon tartjátok esküvőtöket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell ünnepélyessé tenni a házasságkötést. Feltétlenül fehér ruhát csináltass, lehet hosszú Is, bár , ez meggyőződésem szerint nem szükséges. Mint fiatalasszony, jobban kihasználhatod a rövid ruhát. Az első képen látsz egy brokátból készült menyaszszonyi ruhát, kis kabátkával, melyet keskeny düsesszpánt és masnt díszít. A szoknya derékben puhán hajtogatott, enyhén bővülő vonalú. A ruhát később ktsestélytnek is tudod használni, kabátka nélkül (2. kép.) Figyeld meg a különleges feldíszt: opálfehér fátyol, széles pántra dolgozott, csavart tülrózsákkal, a rózsák közepében egy-egy gyöngyszem. Zsuzsikám! Remélem, a ruha megnyeri tetszésedet, sok boldogságot kíván szerető barátnőd: ERZSÉBET Drága Zsuzsikám! ... valaki háborút akar! Volt egyszer egy házikó, és abban a házikóban boldogan élt egy férfi meg egy nó. Gyermekük született. Lepergett két esztendő és a gólya Ismét a kéményre telepedett. Ezúttal fiút szült az aszszeny. Most már négyen voltak, négyen éltek át minden jót, de lóként azt a (sok rosszat, ami érte ókét. Nem panaszkodtak. Az apa dolgozott, az anya otthon vigyázott a gyerekekre, mosott, vasalt, és néha, amikor nem volt mit a tányérba tenni, mesét mondott. Olyan Szépen tudott mesélni, hogy a gyerekek szó nélkül mentek elndni. Nem kóvetelództek, látták, hogyha van, akkor a mama előszűr nekik ad. Szerették ezért szüleiket, szerették ókét, mert .nem titkolták elóttflk a gondokat, mert nem hazudtak, mert tudták, hogy szeretik ókét és egymást. Kitört a háború. Az asszony kézen fogta a csemetéket, szó nélkül klklsérték az apát, aki ugyancsak szó nélkül megcsókolta ókét és vissza sem tekintve elment a többiekkel. Megtanulták hogy nem nehezíthetik egymás perceit, és ezért nem sírtak a gyerekek, és ezért nem jajveszékeit a feleség, és ezért nem fordult vissza a frontra Induló. A háború alatt a gyerekek a romok között kóboroltak, az asszony órákig sorban állt egy falat kenyérért, tgy ment ez napról napra. Kemény tél volt. Esténként szorosan magához vonta az anya a két gyermeket, és hárman az apára gondoltak. De csak gondoltak, nem beszéltek róla. Milyen másként lesz, ha majd visszatér! Dolgozni fog a gyárban, és hazahozza a sok pénzt. Munkásra bizonyára szükség lesz. A országot újjá kell építeni. És ó tud dolgozni! Vasárnap majd együtt mennek sétálni, elviszik a gyerekeket moziba — és nagyon fogják egymást szeretni. Milyen másként lesz, ha majd visszatér! Biztosan hoz hintalovat mag ólomkatonát és cukorkát Is hoz majd, és nagyon fogja szeretni anyukát és ókét. És akkor ö nem fog a romok között kóborolni, hanem megy apukával a parkba, és mindent elmond neki, azt, hogy félt, de nem mert szólni, azt, hogyan szaladt, amikor lövöldöztek, és talán azt Is elmondja neki, mennyire várta haza. Milyen másként lesz, ha majd visszatér. Kiszalad elé, és ö fogja bevezetni. Aztán csinál neki kávét, mert azt annyira szereti. Tavasszal virágot fognak együtt ültetni. Egyszer majd megtanul egy szép verset és vasárnap elmondja. Apa magához vonja, és azt mondja: szép. Semmi mást, de ó tudni fogja, hogy nagyon szép és hogy büszke a kislányára. Vége lett a háborúnak. Nem jött haza. Sem akkor, sem később. Elhatározták, hogy most apa nélkül Is dolgozni fognak. Sokat, hogy szépen lakhassanak, hogy anya járhasson a gyárba, a gyerekek az iskolába. Dolgoztak reggeltói napestig. Eltakarították a romokat, új házakat építettek. Sokan voltak, nem csak ók. Amikor minden kész volt, az asszony meghalt. Meghalt — ketten kísérték ki a temetőbe, — ketten álltak némán a sírjánál. Nem zokogtak, tudták az élet megy tovább, és nekik arra kell gondolniuk, mihez kezdenek ezután. Ragaszkodtak egymáshoz, és szerették egymást. A kislány egy építkezésen dolgozott, nehéz munka volt, de kibírta. A fiú iskolába járt, megtanult fózni és este felolvasott testvérének. Nehéz évek voltak ezek, de küzdöttek becsületesen. Ma a kislány tévúton építészeti főiskolát végez, a fiú vegyész szeretne lenni. ... valaki háborút akar! Vigyázzatok! Őrület! Vannak, akik nem hiszik el, hogy élt ez a férfi és élt ez (az anya, és küzdött ez a lány és hitt ez a fiú. Ki nem hiszi el? KI mer kételkedni abban, hogy romokat hagyott maga után a háború, hogy nélkülöztünk és dideregtünk, hogy reménykedtünk a békében. És ki nem lútta, hogy eltakarítottuk a romokat, hogy új házakat, gyárakat, Iskolákat, óvodákat építettünk — mindezt a (békéért. És most valaki azt meri mondani, hogy háborű, hogy a háború megold minden kérdést. Nem volt elég alkalmunk megtanulni, bogy a háború nem old meg problémákat, hogy a háború icsak halmozza a problémákat? Hogy a háborúból mindenki csak veszsxeteseu kerülhet ki? Nem, nem akarunk háborút — ezt kiáltja az a kislány és fiú, aki a máért küzdött és a mában hitt, ezt kiáltja minden egyszerű ember, aki csak dolgozni akar, semmi mást — de békében. 0. K.