A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-11-18 / 46. szám

S£SK&á® Ä I.U nuf/wiM/wvui /“rr***“ *“” ueíiír színes fénycsóváikat a manézs mágikus körébe. A közönség önfe­ledten tapsol az artisták lélegzetelállító mutatványainak. Pillekönnyedséggel szánt­ják az akrobaták a levegőt, egyensúlyoz­nak a magasban, végeznek kettős szálló­kat a trambolinon. Az előadás után szo­katlan dolog történik: senki sem hagyja el helyét a nézőtéren és a páholyokban, mert csak most éri el az est tetőpontját. Most dől el művészi léte vagy nemléte mindazoknak, akik ma itt felléphettek: a moszkvai Állami Cirkuszmüvészeti Szakis­kola utolsóéves növendékeinek. Igazgató­juk, Alekszandr Volosin kezéből most ve­szik át az engedélyt, a deszkákhoz, amik a világot jelentik majd számukra. Okle­véllel a zsebükben most már követhetik azt a több mint ezer diákot, akik ebben a 34 éves szakiskolában nyertek kiképzést, s akiknek az életútja alátámasztja annak az angol kritikusnak a véleményét, aki szovjet cirkuszművészek egy csoportjának londoni szereplése alkalmából így ír: „Az oroszok egyenesen fantasztikus teljesít­ményt nyújtottak az arénában. Nem cso­dálkoznék, ha megtudnám, hogy a szovjet cirkusznak a balett és az opera mellett speciális tanintézetei vannak, ahol pro­fesszorok zsonglőröket, bohócokat, akroba­tákat, műlovarokat és állatídomítókat ké­peznek ki..." S ez valóban így is van. Kiváló artisták, rendezők és balettmeste­rek gondoskodnak a növendékek alapos kiképzéséről, akik hét éves szakképzésük mellett a normális középiskola felsőbb tagozatát is elvégzik. Hogy a diákok jö­vendő hivatásukkal mielőbb megismerked­hessenek és megbarátkozzanak, a gyakor­lati kiképzés a „tancirkusz" manézsában történik, (Freie Welt) ^ 4Z'ÍMh *55 Xézenállás az „Untermann'' fején. Csak a szakértő tudja, mennyi szorgalmas munkára volt szük­ség, míg sikerült hibátlanul megtanulni ezt a nehéz gyakor­latot A tükör előtt produkálja magát ex a fiatal artistanövendék, aki szeretne rövidesen Oleg Popov nyomdokaiba lépni. Szigorú kritikusok szeme előtt adják elő államvizsgaként gondo­sain megtanult műsorukat a végzős növendékek. A nézők kö zül természetesen az első évfolyam növendékei sem hiányozhatnak. Kemény tárgyakon keli gya korolni a fejenállást, amit majd később az artista az egyemsú­­lyozé partner lábán mutat be a kritikus közönségnek. Kis hírek a nagyvilágból ■ A „Kljev“ számológéppel si­került távirányítóin! az Ukrajna fővárosától 630 km távolságra le­vő szlavjanszki sződakombinátot 48 órán át. Eközben a számoló­gép több mint egyroílliárd műve­letet végzett. ■ A moszkvai 1. számú éra­­gyár új fajta modern vonalú vil­lamos karórát hoz forgalomba. Tokja por- és vízálló. Ezt a kar­órát nem kell felhúzni: műkö­déséhez az energiát miniatűr 1,5 V feszültségű apró elem szol­gáltatja, amelyet évente csupán egyszer kell cserélni. Minden karórához egy-egy tartalék ele­met is adnak. Nemsokára két évig tartó parányi elemek készül­nek. A szokásos helyen talál­ható kis felhúzó csavarral nem a Tégi értelemben vett rúgót húzók fel. E villamos karóra szerkezetében ugyanis nincsen rúgó. A csavarral csupán a mu­tatókat szabályozzák. ■ 150 éves ember él a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. Dao Mat-csunak hívják és Truk Szón falucskában lakik. Az idén töltötte be 150. életévét és Viet­nam legöregebb polgára. Mindig falun élt, foglalkozása földmű­ves. „Rekord“ kora ellenén friss és egészséges, naponta el­dolgozgat kis családi házához tartozó kertjében. S ami a legér­dekesebb: a 150 éves Dao Mat­­csunak még mind a 32 foga megvan s egyetlen ősz hajszála sincs I Együtt lakik egyik, 90 éves unokájával. Hogy mennyi unokája, dédunokája és ükunokája van, maga sem tudja. I Hogy élnek a szicíliai parasz­tok 1982-ben? Maxwell Taylor skót egyetemi tanár Szicília szigetén töltötte a szabadságát. Hazatérte után élményeiről be­számolt az egyik újságban. Cik­kében a szicíliai kisparasztokról és földmunkásokról ír, akklkel találkozott. Cikke szerint so­kan közülük még ma is azt hi­szik, hogy „Olaszország király­ság, hogy a háborút a németek nyerték meg, hogy Amerika va­lami sziget Anglia partjainál, hogy Churchill valami paradl­­csomfajta, ami szerintük jobb. mint ami Szicíliában terem.“ Taylor professzor még hozzáte­szi: „Ez az állapot nem is na­gyon meglepő a Szicíliába láto­gató idegenek számára; a szicí­liai klsrparasztok és földmunká­sok nagy része mám tud íroi­­olvasni, nem olvas újságot és nem hallgat rádiót.“ 1 21

Next

/
Thumbnails
Contents