A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-11-11 / 45. szám

Emberek és nézetek Vonaton, eszpresszóban, színházi előcsarnokban hányszor üli meg fülünket egy-egy beaaálgetía foaxlányn: 1. — Nem tadom, ml Qtütt az emberekbe, az la divat lezz már sálnak? Aml6ta amlákzzem, nem tordalt Old válás a falunkban, most meg már a második. A szövetkezetünkben éppen az egyik brigádvezető ... 2. — Senki se beszéljen nekem — emlékszem egy tellndolt férfi hangra —, azelőtt keményebben, több tisztességre, szerénységre nevelték a fiatalságot. Most meg esak cikkeznek rélnk, mintha bizony azzal segítenének ... 3. — Amondd vagyok — a hízelgő kijelentést egy férfi tette — igenis, az asszonyokon sok mttllk. Nemcsak a házasságban, de sokkal nagyobb közösségek sorsában is döntő erőt jelenthetnek. 4. — Aztán ne csodáld, hogy már másodszor jártam igyl Az emberek legtöbbször csak a látszat után Ítélnek. Elhatároztam, hogy ailndalok néhány Ilyen szdfoszlány nyomán, hiszen az álét néha még frappánsabban fejezi be a megkezdett mondatot. ORDÓDY KATALIN: Két virágoskert Valahol a Garam alsó folyásénak vidékén, ahol a sebes sodrású víz megszelídülve nyal­dossa a széles síkságokba veszd partokat, a nyári munkák dandárjának idején a szö­vetkezeti elnökkel beszélgetek. Estébe haj­tik, az Idő, rdtes fény tünékeny aranymáza ragyog a tájon. Csend van, az elplhenés ideje. Arra gondolok, amit nemrégiben egy esős délelőttön a kapualjba húzódva hallot­tam. Raksányl elnök napbarnltotta arcán, kék szemében megútödés látszik, mikor minden átmenet nélkül annyira váratlan kérdést szegezek neki. Egy pillanatig elgondolkodik, aztán beszél. Mert mindenről megvan a vé­leménye, s azt nem is rejti véka alá. — Való igaz, ezelőtt a földművesek, pa­rasztemberek között szinte Ismeretlen volt a válás. Orl módi volt az, a parasztokat erősen összekötötte a mindennél szentebb kapocs, a föld. A töldnélküllek előtt pedig ott állt a vallás tilalma, meg a félelem a szégyenbélyégtől, amit örökre rájuk sütött volna a könyörtelen közvélemény. Az pe­dig nagy úr volt. A béklyók pattogni kezdtek. Akadnak az Idősebbek közt Is, akiknek eszükbe jut, hogy talán másként Is lehetne. Nagyot változott a világ a parasztság körül, s a sok jó mellett lehetőséget adott olyasmire Is, amit sok esetben helytelenül is felhasználhatnak. — Azt beszélik, hogy maguknál nemré­giben ... Hogy konkrét esetre terelődik a szó, a beszédes férfi egyszerre szűkszavúvá válik. Mások otthonának küszöbénél az ö hatás­köre véget ér. De hát ki Is lenne illetéke­sebb a nyilatkozatra, mint az, aki életét más vágányon, ú] irányban folytatja. R. Lajosnét szép,módos portán találom. A nyár virágai tarkállanak az udvaron, a fedett gangon öreg bácsi élvezi az alkony simogató langyosságát. Minden rendről, szor­galomról beszél. A negyvenöt körüli nő ép­pen a baromfival foglalatoskodik. Zömök termetű, csaknem teljesen ősz, de arca meg­hazudtolja a korát. Sima, ránctalán, barna­­piros. Lányos mosolya, nyílt tekintetű ne­felejcskék szeme kivívják számára a Jelzőt: csinos asszony. És boldog. Ez sugárzik ró­la. De hát ürömtelen-e a. boldogság, ame­lyért oly későn nyújtotta ki a kezét. Sike­­rült-e az elmúlt évekhez kötöző sok-sok szálát valóban mind elszakítania? Nem vág-e húsába, lelkiismeretébe valamelyik? Fiatal korától cselédeskedett. A pénzt ha­za adta, alig Ismert mást az életből, mint a feltétlen engedelmességet, anyjával és munkaadóival szemben. Az ellen sem volt szava, mikor anyja hazavltte, és a szom­szédos fiatal özvegyemberhez férjhezadta. A törekvő, dolgos menyecske úgy érezte, hogy a házasélet sokkal slvárabb, mint ami­lyennek vágyaiban sejtette, de nem elége­detlenkedett, hiszen nem Ismert mást, azt hitte, úgy kell lennie mindennek, amint van. Ha néha anyja előtt panaszkodott, az ka­pásból három-négy bibliai Idézettel felelt, ami előtt el kellett némulnia. Később kisfia született, s ekkor feltámadt amúgy Is meg­lévő szerző ösztöne, volt kiért dolgozni, ku­­porgatnl. Bántotta, hogy ebből a férj keve­sebb iparkodással veszi ki a részét. 8 A házastársak között mélyülő szakadékot betemette a háború vihara. A férfi hosszú hadifogság után legyengülve, egészségileg rossz állapotban tért haza, gyermeküket pe­dig közben dlftérla vitte el. A gyász eny­hültével ismét jelentkeztek a régi problé­mák. A két egymáshoz nem illő embert már a gyermek sem kapcsolta össze, s a men­ni készülő asszony útját nem állhatta többé sem az anyai sopánkodás, sem az < mberek fullánkos nyelve. Elment, hogy rövid egy héten belül visszajöjjön, mert megtudta, hogy ismét gyermeket vár. Klsláyuk szü­letett. Beköltöztek a városba. Nőtt a gyerek, s lassan nőttek a kis családi ház falai is Dolgozott s látszatja Is volt á munkának. Az asszony nem Ismert fáradságot, míg a férj szakmát tanult. Kőműves lett. Mégsem jövedelmezett olyan jól az új mesterség, mint az asszony várta volna, mert a férj sokat betegeskedett. A csupatűz egészséges asszony nehezen értette, alig hihette, hogy a férj beteg. Tyutymák, lagymatag, nem fű­lik a foga a munkához, mindig is olyan volt. A régi sérelmek is újból felsajograk. És olyan sok vágya volt mégl Hozzáépíteni a házhoz, bútor, mosógép, gyümölcsös ... A szövetkezetben jól kereshet, aki.. . No­sza rajta. Dolgozik látástól vakul ásig, há­romszáz munkaegysége is van. A legnagyobb dologidőben az asszonyoknak a férjek Is segítenek. Csak 6 marad mindig egyedül. A brigádvezető megszánja, segít neki. Olyan jól esik ez az emberség. Maga sem tudja, hogyan, összemelegednek, úgy érzi egyszer­re, hogy ez az Igazi neki való pár. Ez az ő embere. E mellett nem küszködés a mun­ka, hanem öröm. S már nem választja el őket egymástól semmi hatalom. A brigád­­vezető gangos-rangos portája új asszonyt kap, akinek éppen elég tennivalója akad a ház körül, már csak ritkán látják a szö­vetkezet földjein. ■ Az asszony nélküli ház kertjében Is pom­páznak a virágok. Szinük, Illatuk sem ma­rad el a másik kert virágai mögött. Csak a ház más. Kisebb, szerényebb, az jtóbbi évek divatja, gyakorlatiassága látszik meg rajta. Téglájának kötőanyaga az emberi ve­ríték. A kis udvaron mozgás van. Törékeny, tlzen­­hatéves kislány szalad a konyhába, ebéd után néz, aztán ki a kertben álló kádhoz, ahol a mosásra váró ruha ázik. Az apa rl­­blzlit szemezget. Szörpöt készítenek, úgy mint más években. Nem szabad érződnie, hogy valaki hiányzik az otthonukból. Kü­lönben is ráér az ilyen aprólékos munkára, rokkantságban van. A gyomrát operálták, s az utóbbi években hol lábon van, hol fekszik. A beteg ember mindenkinek csak teher. A finom arcú, őzike tekintetű Marika apjára vetett meleg pillantása ezt gyöke­resen megcáfolja. Sápadt a kislány, nem­rég ő is kórházban volt, a vakbele rendet­lenkedett, de az operációt sikerült elkerül­nie. Talán egyszer Marika Is operálni fog. Nagyon, nagyon szeretne orvos l9nnt. ö még apának is vissza tudná adni az egész­ségét, talán. Csak jól kell tanulnia, a költ­ségekkel nem lesz gond, a mama mindent megtesz érte. Igen, a mama mostanában gyakrabban jön. A mosógépet Is visszahozta valamelyik nap, hogy a kórházat járt kis­lánynak ne kelljen magát megerőltetnie a kézi mosással. De valamit elvitt a mama, amit már nem lehet visszahozni. Erről Ma­rika színtelen mosolya beszél csak. Külön­ben egy szóval sem bántották, azt, aki el­ment tőlük. A kevé3beszédü férfi szaval nyomán más színben tűnik fel a házasságuk. Jegyassé­­gűk napfényes, játékos napjairól beszél, melyben nyoma sincs csak az anyai pa­rancsra engedelmeskedő lánynak. Nem em­lékszik rá, hogy valaha Is komolyabb baj adódott volna elő együttélésük alatt. Igaz, egyszer az asszony megmakacsolta magát valami miatt, talán néha túl kemény veit hozzá — és elment, de vissza is jött. Úgy fogadta, mintha ml sem történt volna. Más­hol Is előfordul ilyesmi. A baj csak akkor kezdődött, mikor olyan nagyon belevetette magát a szövetkezeti munkába. Otthon már alig látták, s ha látták is, más asszony, más mama volt, mint akit ők addig Ismer­tek. Az apa úgy érzi, a kislány őt Illeti. Az anyával ebben a tekintetben megegyeztek, mégis nyugtalanítja ez a növekvő gondos­kodás, amiben volt felesége a gyereket mostanában részesíti. Megtalálják-e majd a végleges és meg­nyugtató megoldást mindenben? Kit kell valójában a vádlottak padjára helyezni, a gyerekkortól Idegekbe rögződött vak enge­delmességet s az ájtatos Idézetek béklyózó tiszteletét, vagy a késői, minden meggon­dolást felperzselő érzelmeket? Van-e Joga a legjogosabbnak érzett boldogságnak, hogy árnyékot vessen másokra. Erre mindenki­nek csak a saját lelkiismerete adhatja meg a feleletet. (Prandl Sándor felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents