A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-04 / 44. szám
K öznapi gondok Az előző számban megkezdett gondolatot szeretném tovább fűzni. Ott hagytam abba, hogy a „hűs ital“ és a „kártyapörgetés“ helyett nemesebb szórakozás után kellene néznünk, hogy az italszomjat és a kártya-éhséget a „Szónak“ és a „Szépnek“ szomjúhozása: a kulturális szom] váltsa fel. A mottóként feltüntetett idézet éppen erre céloz, s az irodalomról és a művészetről úgy szól, mint nélkülözhetetlen életszükségletről, mint embervoltunk múlhatatlan tartozékáról. Ebben az igazságban Fábry Zoltán is megerősít bennünket, amikor ezt mondja: „Az ember nagyságát és törpeségét, bátorságát és gyávaságát a kultúrához való viszonyában mérhetjük le a legpontosabban.“ A kultúra terjesztőinek, az Irodalom és a művészet továbbvivőinek eszközei közül most csak egyetlen egyre vessünk néhány pillantást: a könyvre, amelyről Gorkij így vallott: „Minden jót, ami bennem van, a könyvnek köszönhetek.“ Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy ez így igaz. Más is így van ezzel. Azt a kis versikét, - amelyet még kisiskolás ko„Szocialista kulturális forradalmunk során az irodalom és a művészet a széles néprétegek életének múlhatatlan tartozéka lett.“ (A „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól“ c. pártdokumentumból) runkban tanultunk a virágról, s amely arra oktatott bennünket, hogy szeressük a virágot „mert ki azt szereti, rossz ember nem lehet“,- ma nyugodt szívvel vonatkoztathatjuk a könyvre. Mennyi haszontalan időfecsérléstől elvonhat a jó könyv! Hát nem okosabb dolog volna otthon szakkönyvet forgatni, mint a kávéházban rumos pohár fölött ásítozni! Vagy talán csak magunk vennénk hasznát, ha az üres, tartalmatlan időtöltés helyett jőszándékkal, figyelmesen elolvasnánk például Kozsevnyikov Bemutatom Balujevet című regényét, hogy okuljunk belőle: milyen legyen a ma vezető embere? Népünk, egész társadalmunk látná ennek hasznát. Hány ember arcáról elűzné a nyomasztó unalmat mondjuk Duba Gyula Nevető embere! Hány, járdaszélen ácsorgó, nadrágzsebet düllesztő, céltalanul ődöngő fiatal (de nemcsak fiatal!) magatartása válna kulturáltabbá, élete céltudatosabbá, hánynak a lelkivilága telne meg tartalommal, nemes törekvéssel, igaz emberséggel, ha olvasni szeretne! Ha szeretné a könyvet! Ezért hangsúlyozza a pártdokumentum az olyan irodalom és művészet létrehozásának és terjesztésének szükségességét, amely „az embernek segítséget nyújt választ találni az élet komoly kérdéseire, gondolatgazdagságukat gyarapítja, elmély'ti érzésvilágukat, s arra neveli őket. hogy bátran, haladó szemszögből tekintsenek az életre, a társadalomra“. Az a hetedikes tanulólány, aki a minap ezt írta a házi feladatában: „Ha dolgozni fogok, keresetem három százalékát minden fizetéskor könyvvásárlásra fordítom, többet nem tervezhetek, mert sok egyébre is kell majd a pénz ...“, bizonyára ilyen felnőtt lesz majd. De vajon szaporodik-e a társadalmunk fejlődéséhez illő ütemben azoknak a felnőtteknek a száma, akik keresetük bizonyos százalékát rendszeresen könyvre fordítják? Vajon azok, akik havonta százasokat raknak a takarékpénztárba anyagi javak biztosítására, ugyanazok tesznek-e félre tízeseket vagy legalább koronákat szellemi táplálékra: könyvre is? Nemrég egy kedves esetet olvastam. Egy egyébként könyvszerető házaspár elhatározta, hogy amíg a motor árához még hiányzó pénzt össze nem gyűjtik, bevezetik a legszigorúbb takarékossági intézkedéseket, még könyvet sem vásárolnak. A könyvnapon mégis titokban külön-külön megvették egymásnak ugyanazt a könyvet ajándékba! Ö, vajha gombamódra sokasodnának az ilyen emberek! Végezetül — részben az eddig elmondottak igazolására is — hadd közöljek még egy bölcs megállapítást a nagy francia gondolkodótól, Montesquieutől: „Aki olvasni szeret, az az unalom óráit, amelyek elkerülhetetlenek életünkben, gyönyörűséges órákra cseréli fel.“ A következő számban egy ilyen munkásembert fogok bemutatni. TOLVAJ BERTALAN lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!!!lllllllllll!ll!l!lllllllllll!lll!ll|l!l|l|ll|l||||!lllllllllllll Kultúra és szocializmus vüli figyelmet fordítsunk a kultúrmunka legfontosabb kérdéseire. Folytatás a 9. oldalról zetei okozzák. Ezért elkerülhetetlen, hogy hozzálássunk azon terjedelmes tudományos és elméleti munkához, amely mélyen analizálja mai művészetünk hagyományait — főképp azokat, amelyek a két háború közöth keletkeztek és így alapot teremtsen a szilárdan értékelő szempontok számára. Az ideológia] mozgalmasság hiánya nem használ sem művészetünk fejlődésének, sem pedig elméletének és bírálatának. A szempontok megvitatása, amennyiben erre sor kerül lapjainkban, jobbára lényegtelen kérdésekkel foglalkozik, vagy pedig egyéni nézeteltérés jellegű. Sokan helyesen ismerték fel, hogy a kapitalizmus visszaél a tudományos tehetséggel, s az alkotó tudományos tevékenységet az emberek érdekei ellen használja fel, ugyanakkor azonban megfeledkeznek arról, hogy ugyanilyen célokat követ a burzsoázia a művészet terén is. Itt mindenekelőtt a mai szubjektivista esztétikai elméletek hullámára gondolunk, mint például az egzisztencionalizmus, neopozitívizmus, freudizmus stb., amelyek néha tehetséges művészi alkotónak is kárára vannak. A burzsoázia ez igyekezetének célja, hogy megfossza a művészetet emberségesítő szociális funkciójától. Innen erednek az ismert jelenségek, mint a formális abszolutizáció, a művészet morfológiai oldalai, a kísérletek programszerű abszolutizáciőja, „a tévedés joga“, az önmagunk kifejezésének elmélete“ stb. Ezekről a dolgokról már sok szó esett, legutoljára a kritikáról tartott értekezleten is Azért foglalkoztunk velük ismét, mivel művészetünk nem immunis ezekkel az irányzatokkal szemben, s mivel szükséges, hogy a tudomány és az esztétika sokkal alaposabb, mélyebb és érzékenyebb figyelmet szenteljen ezeknek a kérdéseknek. Napjainkban egész társadalmunk a szocializmus építésének bonyolult kérdéseit igyekszik megoldani Keressük a társadalom további fejlődésének útjait, új, minőségileg magasabb feladatokat tárunk fel mind a nemzetgazdaságban, mind az ideológiai munkában. Ezért fontos, hogy mai ülésünkön rendki-Tarsadalmunk fejlődése főképp az új társadalmi kapcsolatok, valamint a dolgozók életszínvonalának és műveltségének emelése az emberek nagyobb részének gondolkodását és életét pozitív irányban befolyásolja. Ott azonban, ahol a színvonal ezen emelkedését nem kíséri a politikai öntudat emelkedése, lehetetlen nem látnunk meg bizonyos negatív jelenségeket is, amelyek ellentétben állnak társadalmunk jellegével, s nem csupán a mai helyzetre gyakorolnak kedvezőtlen hatást, de károsan befolyásolhatják társadalmunk további fejlődését is. Ilyen megnyilatkozások, mint már mondottuk, a kispolgári gondolkodás csökevényei, amelyek viszatükröződnek populációs fejlődésünk problémáiban is, valamint a családdal és a szülőkkel szemben elfoglalt álláspontban. Itt távolról sem csupán etikai kérdésről van szó; gyökerei és következményei gyarapodván befolyásolják társadalmunk fejlődését, politikai és gazdasági életünket. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság azon államok közé tartozik, amelyekben a legalacsonyabb a születések száma. Ez a tény szöges ellentétben áll szociális színvonalunkkal, amely viszont a legmagasabbak közé tartozik. Ily módon komoly társadalmi probléma merül fel, amely társadalmi fejlődésünket alapjaiban fenyegeti s fegyvert ad ellenségeink kezébe is a rendszerünk elleni propagandájában. Feltehetnénk a kérdést, miért állunk a kultur-front elé olyan kérdései, mint a politikai és kulturális nevelő munka problémája, mikor úgy vélhetjük, hogy a döntő az ökonómiai szempont? Az a véleményünk ugyanis, hogy rossz vért szült azon nézet, hogy a populáció és a magzatvesztés kérdése csupán egészségügyi esetleg törvényhozási probléma. Nem engedhetjük meg, hogy e problematika politikai, kulturális és társadalmi oldalát elhanyagoljuk Ladislav Stollnak a Szocialista Kultúra Bizottsága ülésén elhangzott beszámolójából. 14
