A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-10-14 / 41. szám

Illik — nem illik Amint megkezdődött a tanév, bezzeg han­gosak lettek a folyosók! Persze csak a szünetekben, óra alatt csend van. Nem vesszük rossz néven, hogy a szünetekben nagy a zsibongás, hiszen ahol annyi gye­rek tódul ki a folyosókra, mint (meny­nyi az, iskolákban van, nem ts lehet más­képp. Az osztályokban, folyosókon való kergetődzés azonban tmár illetlenség, a fegyelmezett d!ák tudja, hogy az iskolák­ban a rendetlenkedésnek nincsen helye. Csak a huligánok verekednek, civakodnak, lármáznak, szemtelehkednek, kötnek bele mindenkibe. Vége a tanításnak. Tódulnak ki a kapun a diákok, közöttük néhány tanár. Egyikük szájában égő cigaretta. A tanár nem gyújt rá az osztályban, alig várja, hogy az utcán szippanthasson a cigarettájából. Fárasztó az egész napi tanítás, jólesik egy kis cigarettafüst. Az iskolától néhány lépésnyire odalép az egyik diákja és tüzet kér tőle. Az utca túlsó oldalán figyel a .galeri", miképpen alakul a hely­zet. — Ez a Btkircs bátor fickó, odasüs­setek, srácok, valóban tüzet kért a ta­nárjától! Bútor? Illetlen fráter! Ugyan már micso­da bátorság kell ahhoz, hogy tüzet kérjen ? Egész- esztendőben bal van vele, éppen csak kegyelemből maradt meg tavaly isi az Iskolában. Nem bátor, szemtelen. Mert a tanítójától, tanárjától még a főiskolás diák sem kér tüzet. Tanítója, tanárja iránt a jól nevelt ifjú mindenkor a legnagyobb tisztelettel viselkedik. Hálával tartozik, neki, hiszen oktatja, tanítja, azon fárado­zik, hogy elősegítse tudásának a gyara­podását. A tanulóif júság életének jelentős hánya­dát az iskolában töltt. Ezért a diákok igye­kezzenek olyan környezetet teremteni az Iskolában, hogy ott ők is, az oktatók is úgyszólván otthon érezhessék magukat, kölcsönös bizaloménál lehessenek egymás tránt. Az oktatóval, tanítóval, tanárral szemben Szemtelenül, 'kihívóan viselkedő tanulót intsék le osztálytársai Ne bátor, vakmerő tettet lássanak ostoba viselkedé­sében, hanem neveletlenséget. A jól nevelt tanuló kellő illendőséggel köszönti taní­tóját, nemcsak az Iskolában, hanem min­denütt, ahol találkozik vele. A korszerű oktatás ma már kellő figyel - met szentel a testnevelésnek, sportolásnak. Ma már nem kell az Iskola folyosóin, tan­termeiben hancúroznla, kergetődznie a fiatalságnak. Az iskolákban bevezetik a „mindennap legalább egy órát tornázz" jelszó megvalósítását. Az életerőtől duz zadő fiataloknak tehát módluk van kifut­­nlok magukat, hiszen a tanítás közben is tornáznak, gyakorlatoznak. Ezzel is jelen­tős lépést tettünk az illedelmes vlselke dés érdekében. A jól nevelt fiatalok a tornában, sportjátékokban mutatják meg ügyességüket, erejüket, és nem huligán viselkedéssel igyekeznek észrevétetni ma­gukat.------ Ezúttal a férfiaknak ------­Ezúttal a férfiak számúra közlünk di- gombolása egysoros, övvel és öv nélkül vatos ruhákat, mivel köztudomású, hogy egyaránt viselhető- 2. Észté rhá z y - kockás ök Is legalább annyira (vagy tán még Job- társasági ruha. Amint látják, a kétsoros ban) szeretik a szép ruhát, mint a nők. gombolás még mindig divatos- 3- Ismét Nos, nem szeretnénk, ha azzal vádol- egy eszterházy-kockáa öltöny, de ez már nának bennünket, hogy nőpártiak va- sportos Jellegű. A zakó érdekessége a gyünk, éppen ezért kedves FÉRFIAK, fi- raglún-szabású ujj. S egy apró figyelmez­­gyelem, kezdődjék a divatbemutató! tetős: ehhez a ruhához kizárólag agyszi-1. Praktikus, cl bellimből készült felöltő, nű nyakkendőt hordjanak! ÜL

Next

/
Thumbnails
Contents