A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-10-07 / 40. szám
sértők esküdt ellensége. A purtyézó járőr úgy olvas benne, mint egy nyitott köpyvben. Altkor is pillanatok alatt felismerte a helyzetet. — Vendéget kaptunk, Rexi. A nyomok befelé vezetnek. Egy emberként utána eredtek. Felkapaszkodtak a síkos domboldalon és egy sötét szileuttet pillantottak meg. ö az. Rexi hangtalanul, mint a fergeteg tőrt előre. Mikar sipolő tüdővel utolérte, mér leterítette az idegent, akinek mély basszus hangja agy idegen világ mélyéből tőrt elő. — Vezényelje le rőlam ezt az átkozott kutyát. Megadom magam. Azóta sem fordult elő az d szakaszán határsértés. Második éve őrzi a hatért és már nagyon otthonosan érzi magát ezen a vidéken. Ügy ismer minden talpalatnyi földet, hogy néha szinte kedve szottyanna felcsapni idegenvezetőnek. Persze csak akkor, ha ..a látogatók övében nem rejtőzködne hangtompító pisztoly és méregfiola... Minden csapás ismerős számára, pedig több tucatra rúg számuk. Mindegyiknek neve van és nincsen olyan koromsötét éjszaka, amikor eltévedne rajtok. Bekötött szemmel is feljut a kapaszkodókra, az ingoványos, sziklás vagy lágy talajon éppen olyan magabiztosan jár, mint otthon, a kassai utcákon. Még álmában is... Igen, még akkor is, amikor szolgálata letelte után álomra hajtja fejét, akkor is itt jár ezeken, az ösvényeken. Megy, mendegél, azután egyszerre, mintha mérfölden bakancsot húzott volna, egyszerre Kasse forgalmas utcáin találja magát. Es szembe jön vele édesanyja, aki szokása szerint siet e piacra, hogy bevásárolja mindazt, ami azokhoz az Ízletes ebédekhez szükséges, amelyekre hg csak rájuk is gondol, öszszafut a nyál a szájában. Elszalad mellette kishuga, aki — noha a mama mindig idejében elküldi az iskolába — az utcasarkon a többi kislánnyal eltrécseli az időt és többnyire pont a csengetésre toppan be az iskolába. És, meglátogatja édesapját, aki a vasmüvet építi. Az ősz haléntékú férfi kedvtelve méregeti fiát, akin úgy feszül az egyenruha, mintha réöntötték volna. Érzi, édesapja nagyon büszke rá. Látja rajta, mondani készül valamit, még a kalapácsot is félretette és szólásra nyílik a szája: — Ébresztői Körőskörül az erdő. Megszámlálhatatlan fenyőfa áll vlgyázzban. Lombja rejtekhelyét nyújt a feszülten figyelő szempárnak, a mozdulatlanul őrködő géppisztolyon katonának. v ■ ’ , összeolvad ember és fa. Ogy tűnik, a fenyők koronái éppen olyan ébren fürkészik a vadregényes tájat, mint a harcos, aki a fa tövében szocialista köztársaságnak határát vigyázza. -Kőhajitásnyira húzódik a határ. A némaságba burkolődzé völgyek, az ember nem látta utak fölött szokatlan és mégis ismerős feszültség vibrál. A levegőben megült a várakozás villamossággal telített csendje. Lábánál lomhán elpihent leghűségesebb barátja — a Rexi. Egy idegen talán azt gondolná, alszik, de ő, aki még a kutya farkcsóválásának is ismeri a jelentőségét, tudja, ébren van. Lesi azt a pillanatot, amikor az avar raegzizzen, vagy a lombok halk suttogása nem kívánatos személy érkeztéről ad bírt. És Rexi szimatja még sosem vallott kudarcot. Legutoljára, márciusban sem ... Kovács István szolgálata lejért. Rendkívüli esemény nem történt. Várja a laktanya. Leszállt az éjszaka és a homályban álom hullt a vidékre. Oe a határőrök, nem alszanak. » , ^ * ... A távolban dobtár kattan — portyául tOpáTJ0ldBl \akar6,’ b6pe!ybak' TM a szolgálatba lépett új járből összeállt pehelypaplan a határ- ör Marton József Katona a vártán • -^§11
