A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-09-30 / 39. szám
Em berek az em bertelenségben Fábry Zoltán új könyve TVTagystílű emberség, korá-t-x ért, napjainkért érzett mély felelősség ragyog ki Fábry Zoltán könyvének minden sorából. „Emberek az embertelenségben“ címet viseli új könyve, s mondanivalója, mintegy eleve elrendelésként, a „véres és ostoba feneségek“ küldetéses vétójaként zeng. Mintha csak Goethe Tassójának egyik mondatát „Ismerd meg, mi vagy“ választotta volna a kötetet indító tanulmány mottójául, önmagáról, munkásságáról vall Fábry. Így indokolja írói tisztét: „A korparancs kormfifajt kényszerít az íróra ... Vannak korok, sorsfordulók, amikor maga az írói magatartás lényegül műfajjá ...“ S Fábry az Idő parancsát követi, az Idők ‘kényszerültje lesz, mert felismerte : „Az antifasizmus mint műfaj az irodalom humánum-becsületét jelenthette: valójában, mint még soha máskor, az embert az embertelenségben“. A korembertelenséget vétózó, leleplező, hatálytalanító kollektív tudatnak pedig „Thomas Manntól Brechtig, Henrich Manntól Solohovig, --------------- Feuchtwangertől Seghersig, Lorcától Becherig, Aragontől Éluardig, Erenburgtól Tucholskyig. Chamsontől Vercorsig, Max Frischtől Böllig, Quasimódótól Batesig, Hemingwaytől John Steinbeckig, Capektől Fuőíkig, József Attilától Radnóti Miklósig“ csak egy Indoka és muszája lehet, s ezt mindegyikük számára egyformán Ady nyugtázza: űrök, ősi Idő Hajtotta ki a Térbe, Az Okot keresi ott: Az Isten sem kerülhet Utána, sem előbe. Azóta börtönök, gázkamrák, szögesdrótkerítések, V „csodafegyverek“s a gyilkolás válogatott és tébolyult technikáját volt kénytelen tudomásul venni a világ. Hetvenkét millió emberélet ad Igazolást Fábrynak: „A fasizmus... a kan Báthory .Erzsébet — vérben és véresen, vérrel és vérért öleli magához, ifjító hazugságához, perverzitásához, kárhozatához, gonoszságához a vérkalandokból — háborúkból — kinőni készülő, az önmaga tudatára ébredt emberiséget.“ Nagy volt a lecke, melyet a második világháború vérözöne jelentett, de úgy látszik nem elég. A neofasizmus Bonnban regrutálódó „felkentjeí“-naponta szolgáltatják a meglepetéseket. Fábry a Revue című képeslapot idézi: „Nyugaton állíthatjuk: nem láttunk még SS-embert, aki ne lett volna tisztességes, becsületes fickó. Ezzel szemben sok antifasisztáról elmondhatjuk, aki disznóként született, mindvégig disznó marad.“ íme, a példa: legaüzálődnak a gyilkosok s a vádlottak padjára kerülnek az antifasiszták. S mindez — a nyugati „szövetségesek“ segédletével. Ki hitte volna ezt 1945-ben, amikor öles betűkkel hirdették : 20 év az SS-eknek 1 Hogy mennyire komolyan gondolták ezt, arra sokat hangoztatott „humanizmusuk“ a példa. Csak két esetet említsünk a közelmúltból: Prentice ezredes, az amerikai hadsereg egyik katonai vezetője így nyilatkozott: „Lelkes híve vagyok a mérgesgáz- és bakteriumfegyvereknek. E fegyverek sokkal emberségesebbek, mint bármi más.“ A londoni „art kinő“-ban néhány hónappal ezelőtt nagy sikere volt a „Ballada a katonáról“ és a „Szállnak a darvak“ című szovjet filmeknek. „Veszedelem, ideológiai diverziő“ — kürtölte erre világgá a „Sight and Sound“ című folyóirat. S a roppant veszély okát így látja a bértollnok: „Azt a benyomást keltik, mintha (most érdemes figyelni!) a Szovjetunióban minden rendben volna, az oroszok igen kedves emberek, éppen olyanok, mint mi, sőt talán még jobbak .. „Mélységes mély a múltnak kútja. Vagy talán feneketlennek kellene mondani?“ — kérdi Thomas Mann regénytrilógiája elején az időről. Fábryt olvasva ezeket a mélységeket látjuk, melyeket azóta már történelemmé tett az idő. Ám íródik a mai napok történelme is, melyben kétségtelenné vált a „tegnapi tanú“ okulást és intelmet figyelmeztető szava. A veszély újra leselkedik — üzeni a könyv. A történelem, a tegnapok máig érőén tanúsítják: Európa sorsa kapcsolatban van azzal is, mi lakozik a német fejekben. És ebben a helyzetben a lelkiismeret parancsa csakis az „őrzők voltunk, őrzők vagyunk és őrzők maradunk“ hitvallás mély felelősségét ösztönzöhetl. A fasizmus veszélyének és az antifasizmus szükségességének tudatát a mindennapok követelik. Napjainkban éppúgy, mint közel három évtizeddel ezelőtt. Az akkor megjelent Korparancs tiszta és világos megszövegezésével Fábry Zoltánt azok közé az élvonalbeli európai írók közé sorolta, akik a kommunista pártok riasztó és intő figyelmeztetéseit elsőnek felfogva felismerték a fasizmus világveszedelmét. Akaratlanul Fábry figyelmeztetése jut eszünkbe e sorok láttán: „A humánum : férfimunka... és nem az állathős-igék „Infantilis egyszeregye“. S még egyet óhatatlanul eszünkbe juttat a „Singht and Sound“ — Hitler szavait: „Ha azt a szót, hallom, hogy kultúra, a revolverem után kapok 1“ Persze, az imperializmus valósága nem szűkölködik ilyen meglepetésekben. A kiszínezett erőszakosságoktól undorító filmek és televíziós adások éppúgy, mint a szennyirodalmat duzzasztó „Comic“-ok egy célt, a háború lélektani előkészítését hivatottak szolgálni. A dzsungel-törvény elvét, melyet a tampi (Florida állambeli) egyetem rektora így fogalmazott meg: „Mindenkinek el kellene sajátítani a gyilkolás művészetét és tudományát.“ íme, az „állat-hős-igék“ új dühödtjel, a tekintetnélküliség és barbarizmus „apostolai“ I A diagnózist utánozhatatlan pontossággal Fábry mondja ki: „Ahol a militarizmus a kultúrát. jelentheti, ott csak háború lehet minden erkölcs summája...“ S ebből törvényszerűen következik az a másik: „Az USA és a német militarizmus rokonsága, egymásrautaltsága és egymásratalálása, az atomfasizmusban az imperializmus törvényeinek logikus folyománya.“ Korunk legégetőbb kérdése a béke, s hogy azzá válhatott, az a szocializmus és a béke erői növekedésének köszönhető. A nemzetközi fejlődés irányát ma sokkal inkább ezek az erők határozzák meg, semmint az imperialisták hatalmi érdekei. Az antifasizmus létjogosultsága azonban indokolt. Majdnem negyedszázad telt el a második világháború kirobbanása óta, s ezalatt új nemzedék nőtt fel, melynek nincsenek emlékei a háborúról. A feledés és közöny pedig bűnös volna. Remenyik Zsigmond szövegezése, hogy „a humanizmus nem mindig engedheti meg magának a könyörületesség fényűzését... vállalnia kell a bicskás humanizmus igazát“ — Fábry esetében is igazolódik. Kritikai mércéje maximumától a vox humánétól érkezik el a szocialista humanizmusig, a ma és holnap humanizmusáig. T ényegében missziót teljesít, a béke követe. Solohov Emberi sorsá-t, a békét valló és emberséget vállaló humanizmus Énekek Énekének tekinti: „Csak aki a »hazáért harcolt« támadók, gyilkosok és 'rablók ellen, tudja — a harci hullám, a dühfluidum elülte után — hogy mi a béke.“ Csalhatatlan ez a felismerés is: „... a szovjet emberek a háborúban világot mentettek, a békeakaratot és sugallatot is csak világméretben gyakorolhatják. Ezért van békefront és ezért nem győzhet sem hideg, sem meleg, sem forró háború 1“ „Minden méltóságunk a gondolkodásban van“ — vallja Pascal, s Fábry Zoltán ezért a méltóságért üldöztetést, internálótábort s börtönt egyaránt vállalt. A művészet „az örökkévalóságban“ gyökerezése így válik a művész tisztének meghatározójává is. Tanulmányainak, esszéinek mindegyike megannyi figyelmeztetés „a világot robbantó embertelenséggel, felelőtlenséggel, a fasizmussal, az atomnihilizmussal szemben“, melynek szörnyűségét nem ötven millióban, hanem ötszáz vagy még ennél is rettentőbb nagyságrendekben számolná a történelem. Ezért harcol hát és hadakozik, hirdetve: „a fasizmus háborújának nem szabad megismétlődnie, a harmadik világháborúnak nem szabad kitörni I“ T^dbry voksát az életre, a jólétre adja " le, s ezek együttesen — a békét jelentik. Az Emberek az embertelenségben éppen úgy nem szórakoztató olvasmány, mint az azt megelőzők. De hasznos és nélkülözhetetlen könyv. Elgondolkoztat, vádol és figyelmeztet. Zsoltárszerű zengzet uralja sorait, s vádjai a kőtábla keménységével pattognak. Az a megállapítás pedig, hogy a magyar esszé a legnagyobb művelői kezén mindig lírai hevületű, nála beigazolódik. írói bátorsága, a fasizmus tobzódása idején tanúsított rettenthetetlen magatartása méltán emelik őt Európa legjobbal közé. Könyve a lelkiismeret parancsát hirdeti. Ezért jelentős alkotás. Okulás és intelem. FONOD ZOLTÁN U
