A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-09-30 / 39. szám
Csillag-szerenád Mint a gépek az azúr égen lökhajtással futnak a napok repülök tettben gondolatban az élettől el nem maradok zümmögve zúg a villamos forgalmat izzad az utca' megállók átölelem a teret (szívemből erre is futja] megsimítom szemem fényével e földgolyó urát az Embert kit a jövőbe űz a vágy munkában dalban szerelemben átölelem a városok falvak, tanyák vívódó népét valaki elvetett szavából egy pici morzsa nekem nagy érték dédelgetem dadogva sírva egyedül milliók között így bolyonghat az űrhajó a hidegen fénylő csillagok fölött, VSSSS/SJSSSSSS/SSSSSfSSSSSSSSS/fSSSfS/SfSSSSS/SSSSSS/SSSS/SS/S/SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSS/JSf/SfSSSSSSSSSSSSS SZIROTYÄK DEZSŐ RAJZA Szerelem Mézem a vállad, s a hajad szemem fényével megsimogatom, szeretem szoknyád ráncát s a napfényt az arcodon. Végig surran a vágy nyakad bronzzá szépült ívén táncot rop a pillantásod arcomon, s a szivem mélyén fülkacagnak a csillagok s a fa madárdalt terem, mint langyos eső a rózsabokrot megsimogat a szerelem. Fecsó Pál versei Milliók között Gondjaimból jövőt formálok, a terveimből gondot, ez a szép élet akaratos küzdővé rontott. Az éjszakát hajnalig űzöm, a napfényt szívembenérzem, tudom, hogy mi lesz utána, ha egyszer halálra égtem, tudom, hogy szép lesz a Nap, tudom, hogy jó lesz az Ember, tudom, hggy maró kín vegyül a boldogító szerelemmel, s érzem, hogy meghal a halál, ha születik egy újszülött s kétség helyett a pacsirta kering majd szívünk fölött. jött megkóstolni — mentegetődzött Bognár ártatlanságot színlelve. Az öreg Bállá nem válaszol mindjárt, kis ideig gondolkozik: — Várj csak, Józsi, majd mindjárt... Ott volt a... ott volt... ki is volt ott?... istenit a deres fejemnek! Hát Krnos... Krnosík a járásból... meg a pártelnök... oszt a titkár... hát még ki?... No... no... persze, hát az a száraz Valkó, a szövetkezet ispánja ... No, meg jómagam isi... Mert úgy tudd meg, Józsi, hogy én is hivatalos ember vagyok! Ez a nóta mindig nagyon megfájiítja a szívem, Józsi ... Már többször össze akartain törni a lemezt, mondom, nem ríkatsz meg többé, az apád istenit!... de sajnálom, mert olyan nagyon szép, meg igaz ... Pillanatnyi csend után a borosgazda szól: — Iszik még, Bállá bácsi? — Várj, Józsi, majd mindjárt megmondom!... Alaposan megnyomkodja az orrát, aztán a fejét ingatva megszólal. — Elég volt, Józsi, egy kortyot se iszok többet! — Miért? — Az ember csak addig ihat, hallod, amíg érzi az orrát... Én már nem érzem, istenit a borodba... Elég volt!... Nagyhangon ordítani kezd. — Vigyázz!... Hátra arc!... Menet, irány a falu, indulj! — Jó erős hangja van még mindig, Balia bácsi. — Meghiszem azt!... Cukszfírer koromban, ha elordítottam magam a kaszárnya udvarán, hát még a város túlsó szélén is vigyázba kapta magát 6 baka! A rácsos ablak már vékonyan szűri be a külső világosságot. November végén korán ereszkedik az est, és már Jó estefelébe hajlott az idő. Az öreg Bállá észreveszi és a fejéhez kap: — Hjnye, a teremtésit neki! Beesteledik oszt még mindig itt vagyok... Hát köszönöm a bort, Józsi, isten áldjon!... — Elköszön az öreg, de még mindig a széken ül. Aztán lassan, nagy óvatosan megpróbálja a felállást: sikertelenül. Bognár József tovább már nem bírja magában takargatni a kíváncsiságát: — Hanem még mindig nem mondta mag, Bállá bácsi, hogy milyen ügyben keresett fel. Eiárnul az öreg: — Nem!?... Dehiszen mondtam, hogy hivatalos ügyben! — Hát mondta, de csak annyit! Az öreg megvakarja a feje búbját: — Hát azt nem mondtam, hogy a községházára hívatnak? — Nem hát! — Hű, Józsi, ebből még baj is lehet, azt a kirjelejszunlos atya .. .1 — Váratlanul Bognárra támad. — Te vagy a hibás, bitang, mért nem kérdezted meg!? Én azt hittem, hogy csak a boromat, — Tudom, hogy maga is hivatalos ember, csak azt nem tudom, hogy miért hívattak? Az öreg zavaros, keresztbe hordó szemmel nézi Bognárt, aztán ellenségesen rádörren: — Hát hogy sok van a rovásodon, gyerek! Bizony! Vagy visszaagitálnak, vagy kirúgnak! Vagy visszahozod a fiadat, a hírest, vagy utána mész te is! Tudom is én, mi mindent beszéltek még ott összevissza egész délelőtt? Hát hogy no, így a szőlő, úgy ia szőlő... az atyaisten tudja, no... Hanem gyerünk, hallod, majd ők jobban elmondják neked! Az én nyelvem már csak félig hivatalos Józsi, mert. . . mert nem érzem az orrom! — Jobbra-balra csavargatja az orrát, aztán hirtelen elhatározással feláll. Meginog, mint a Járni tanuló gyerek, de nem esik el. — No, gyerünk Józsi! — Ismét dalolni kezd: „Ja], de magos, jaj de magos...” — Mondja meg nekik, hogy nem megyek! „Ez a vendégfogadó...” — Hallotta, mit mondtam? Értetlenül néz az öreg: — Mi ti 12
