A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-07-08 / 27. szám

zatosan a többit is. Azt hiszem, elérjük a tervezett hak tárhozamokat. A 27,5 mázsás átlag meglesz I Ez hát a csend oka, hogy Idejében fel­készültek a kenyórcsatára, meg az, hogy a gazdaság dolgozöl kint vannak a határ­ban. Mindjárt a tanya szélén megrakott szekerek sorakoznak a szénakazal mellé és szemlátomást nő a széna, magasodik, farmásodflk a kazal. Kijjebb meg a do­hányban és a kukoricában kapálnak az agyagosig. Szép a dohány, tizenhárom mázsát terveztek hektáronként, de az ötta­gú dohányos csoport Heren ka Lajos veze­tésével a kezesség arra, hogy elérik a ti­zenhat mázsát is. És a kukorica? A párt a negyven mázsás szemesjkukortca elérését sürgeti a mezőgazdaságban dolgozóktól, s Itt Agyagoson ezt a kívánt hozamot el­érik. Ögyallán gyorsan érlel a nyár Az ezenhétszáz hektáros szövetkezet agronómusa, Czuczor József akármibe fo­gadna, hogy Péter-Pál napján megkezdIjk az őszi árpa aratását. Alacsony, vékony em­ber az agronómus, szeméből akaraterő sugárzik, mozdulatai katonás pedánsságról tanúskodnak. Harminc évig dolgozott Anya­ion, az urasági birtokon, majd a felsza­badulás után állami gazdaságban. Fla a CSISZ komáromi járási titkárságán dolgo­zik, lánya a kilencéves Iskolába jár. A já­rási nemzeti bizottság állományába tarto­zik, mint klesegftő erő dolgozik az ógyalr lai szövetkezetben. Otthonosan Jár-kel a földeken, mindent Ismer, mindenről tudomása van. Az aratási előkészületekről akarnak tőle hallani egyet ős mást. Nem kell sokáig várni a tájékoztatásra. Hatvan hektár az őszi ár­pa, két menetes módon vágják. Kik? Be­mutatja a kombájnosokat: Re deck? Miklós, Psenák Tibor és a felesége, Varga elvtárs és Kazány Gyula. Három nap szeretnék el­végezni az árpa aratását, ez különben fel­ajánlásuk Is a XII. Pártkongresszus tiszte­letére. Négyszázhét hektáron a többi gabo­naféle aratáséit húsz napra tervezték, és most e határidőt három nappal lerövidí­tik. Nem sokáig marad mellettünk Czuczor József. Munkaidőben az agronómus nem állhat meg. Reggel bejárta már a kerté­szetet — másnap tizennégyezer csomag sárgarépát szállítanak Prágába — és nem mellőzte el a dohányosokat sem, akik huszonegy hektáron másodszor kapálnak. Hol Itt bukkan fel, hol amott, megnézd,. hogyan válljk be a lókapa, hogyan haladnak az asszonyok a kötözéssel, permetezéssel. Motor-biciklin nyargal, ha sürgős, de gya­log Is sokat barangol a földeken. És hiába tűz a nap, hiába lehel rá a for­ró föld, nein lankad, frissen járja a me­zőt, a dlanbes-dombos tájakat, és ha végig­néz a gabonatengeren, ha tenyerébe mor­zsolja az őszi árpa kalászait, azzaii lér vissza rendszerint a szövetkezet udvarára, az emberek közé, hogy: na, fogaljunk akár­mibe, Péter-Pál napján aratunk 1 Mécs József Prendi Sándor felvételei Agyagosról lassan kiszorulnak a szalma­­tetős házak Tuiinőln Vincent Hatalmas szénakazlak sorakoznak Agyagoson Az égyallal Mezőgazdasági Iskola har­madikos tanulói brigádmunkában az EFSZ kukoricájából 8,5 hektárt kapáltak meg Úgyalla: Oravec Imre hegesztő a szárító­gép javítása közben

Next

/
Thumbnails
Contents