A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-09-02 / 35. szám

ha lesz elég erőd. és bocsáss meg. Soha többé nem megyek haza, ha elveszem, nem tudok a szemed elé kerülni, Kedves, nincs hozzá erőm. Itt maradok, itt vállalok állá:#, ha úgy döntesz, hogy... Gondold meg, Kedves, nagyon gondold meg, hiszen nemcsak Te leszel boldogtalan, hanem én is. De nekem szinte mindegy. Kátyúba kerültem, és azt hiszem, azt sem bírnám ki, ha az én véremet ... azt a kis drágát... szóval írj, Kedves, és nagyon kérlek, ne haragudj, hogy fájdalmat okoztam.

Tudtam, mit kell válaszolnom. Meg is írtam még aznap este. Szüleimnek csak akkor mondtam el, ml történt, amikor Sanyi anyja sírva rohant át hozzánk egy levéllel. Esküvőre hívta őket a fiuk. Nem mentek el. Sanyi azóta nem volt Itthon, ma jött haza először. Négy hónappal az esküvő után. Nem jött el hozzánk, az anyját küldte.

A gyerek tegnap megszületett. Időre lett, tehát Sanyi nem lehet az apja. Első találkozásuk óta mindössze hat és fél hónap telt el. Becsapták, rútul elámították szegényt.

Hajadonfőtt, egy szál vékony blúzban futottam ki a házból és meg sem álltam a negyedik szomszédig. Ügy estem Sanyi mellére, hogy már lélegzetvételnyi erőm

„Sanyi! Anikó megirt mindent, de szeretném ha te ts megmagyaráznád. Ügy érzem, ennyi még jár nekem. Marika.“

Sanyi két hétig váratott a válaszra. Nyolc oldalt írt tele a hűtlen kedves. Elmondott mindent és amikor elolvastam, közel voltam az eszméletlenséghez.

A városban lakó barátai elcsalták egy este. Születésnapja volt valamelyiknek, mulattak egy nagyot. Sanyi — ahogy írta — mintha csak érezte volna, mi vár rá, nem nagy kedvvel indult útnak. Ki tudja honnan, lányok szogődtek melléjük, az egyik különösen nagy figyelemre méltatta Sanyit. Ittak és mennél többet ittak, annál közelebb húzódott hozzá a lány, vagyis Anikó. Aztán hajnal felé már annyira elkábította az ital, hogy azt sem tudta, mi történt vele. Dél felé Anikó ágyában ébredt fel. A lány karja még ölelte a nyakát. Ügy ugrott fel, mint akit kígyó csípett meg és szinte ellökte magától a lányt, de az nevetve megnyugtatta: már úgyis késő ... megtörtént minden. Sanyi elrohant, de á lány nem hagyta békén. Másnap levelet írt, minden kimenőjében az útjába került és addig hízelgett, kedveskedett, követelődzött, amíg rábeszélte egy kis sétára, beszélgetésre, egy csésze kávéra... nála... Kávé helyett italt kapott és Sanyi már a harmadik pohár utári nem bánta, ha Anikó az ölébe ült és csókolja, ahol csak éri. Mert úgy csinált. Aztán a kimenők mindig az Anikó ágyában fejeződtek be. A lány azzal áltatta, hogy nem akar tőle semmit, ne féljen, nem lesz gyereke.

Annál nagyobb volt Sanyi meglepetése, amikor úgy hat heti ismeretség után, Anikó a negyedik pohár után közölte vele, hogy gyermeket vár, mi lesz most már vele? Sanyi mosolyogni próbált és emlékeztette többször elhangzott szavaira, de Anikó sírva fakadt. Hiába vigasztalta, egyre csak azt hajtogatta, hogy vízbe öl! magát, de nem veteti el a magzatot. Szereti Sanyit, mint még soha senkit és a felesége akar lenni. Jussa is van hozzá, hiszen szíve alatt hordja a gyermekét. Sanyi akkor elrohant tőle, de másnap a parancsnoka hívatta. Anikó nála járt és bepanaszolta. Megígérte, hogy mivel egy kis emberke élete függ döntésétől, gondolkozni fog a dolgon és beszél velem. De nem volt ereje hozzá. Ezért írt Anikó.

A levél utolsó sorait, sosem felejtem el, amíg csak élek.

„Nehogy azt hidd, hogy a szívem lett hűtlen hozzád. Most is éppúgy szeretlek, mini szerelmünk első percében és ez a lány olyan idegen nekem, mintha sosem láttam volna. De gondold el, nem egy jó érzés igaz szívű embernek, enni, jönnimenni, kacarászni a szörnyű napon, amelyen megölik a gyermekét. Márpedig Anikónak más választása nem lehet. Nem ismerem az édesanyját, de állítólag nagyon szigorú. Mit tegyek hát? örülésig vagyok,

Kedvesem. Látod, egyetlen elvétett lépés, egy két pohár itóka, ami már teljesen felesleges volt, tönkreteheti nemcsak egy, de két-három ember életét is. Mit tegyünk, Kedves? Mondd, mit tegyünk?

Megírtam neked mindent, olyun őszintén, mintha hangosan gondolkoztam volna. Az is lehet, és sokszor gondolok erre, hogy a leendő gyermeknek nem én vagyok az apja, hiszen nem én voltam az első a lány életében, de ha én vagyok, tűrhetem-e hogy...? Döntsd el te, Kedves! Ha Te azt írod, hogy szorítsam őszsze a fogam, azon a napon, megteszem, ha a szívem hasad is bele és veled maradok, de ha úgy gondolod.., akkor írj, MARTH GYÖRGY rajzai

sem volt a futástól. Az meg csak ölelt, szorított, csókolt, csókolt, ahol csak ért. A könnyünk összefolyt és azt sem bántuk, hogy gyengeségünknek tanúja ts van: Sanyi édesapja.

Élek, újra élek! Van értelme az életemnek. Sanyi az enyém, nem is volt soha másé. Nincs mit megbocsátanom, hiszen azt mondják, a férfiak másként vannak teremtve, mint a nők. Az élet telistele van buktatókkal és Sanyi nem vigyázott, a legelsőnél jó nagyot esett.

Most várnunk kell még. Hosszú időt vesz igénybe a válás Be kell bizonyítani mindent, de vannak tanuk, a bajtársak elmennek, megesküsznek az igazságra. Az orvos is igazolja, hogy a gyermek teljesen érett, időre született. Sikerülnie kell... és én várok... Várok akármeddig, csak Sanyit tudjam itt a közelemben, és remélhessem, hogy egyszer az egész világ előtt az enyém lesz.

Sanyi, amikor összeszedtük magunkat egy kicsit, azt mondta, rajongással tekintve a szemembe:

— Tudod, amikor megkaptam a leveled, a hajam téptem és bőgtem, mint egy kisgyerek. Akkor tudtam csak igazán, mit veszítek el benned, mekkora szeretetett Mert lemondani csak az tud, aki nagyon, nagyon szeret...

11