A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-19 / 33. szám

det de már sok rossz -pillanat volt mögötted.

Ezek többnyire nyaralókban vagy autóban játszódtak le. Hanem egyszer megutáltad a kocsonyás alakok sikamlós beszédjét és érintését. Feltél a tükörbe nézni.

Akkor ismerted meg Jánost.

Fiatal volt és szép. A csoportban mindenki csodálta. Saját lakása volt. A szobának fekete falai voltak, bíborszínű sarkakkal, bíborszínű mennyezettel. A homályos helyiségben a rendőrséggel vívott párbajairól mesélt neked. Csöndes szavakkal itt varázsolta eléd azt a világot, amelyben nincsenek szülők és tanítók, senkit nem fenyegetnek szövetkezettel, a lányok bikini dresszben fürödnek a hajukat zöldre festik ... Hát ott élnélek ti ketten... ügy, mint a mesében ... az emigráns szervezetek védelme alatt. Az ő beszéde más volt, teljesen különbözött a feleségeiket szapuló nősemberek meséitől. Es nem is félt kimenni veled az utcára, másképpen szeretett,,mint az előbbiek — lehetetlen volt nem szeretni!

Szülők, szegény szülők.

Juditkát a húsvéti szünet előtt kizárták az iskolából. Húsvét hétfőjén bemutatta szüleinek udvarlőját.

Ügy mutatta be, hogy autószerelő. A szülőkre nem tett rossz benyomást. Háromszor jött még azután. És bejelentette, hogy el akarja jegyezni Juditkát.

— Mind a ketten nagyon fiatalok vagytok — ellenkeztek tapintatosan a szülők. <- Gondoljátok meg jól, az életbe nem szabad könnyelműen fejest ugornil

A fiatalok nem tágítottak. Az eljegyzésnek május 17-én kellett volna megtörténnie, Judit tizenhetedik születésnapján.

Már a tortákat is megrendelték, a fiúról azonban elfelejtkeztek érdeklődni. Még a szüleit sem ismerték. Csupán annyit tudtak a leendő vőről, amennyit ő maga elmesélt.

Maráky János nem volt autószerelő. Nem dolgozott sehol. De tizenkilenc éves fejjel jól ismerte a büntető szenátust. Egyszer egy lánynak — öngyilkos akart lenni — mérget adott el, máskor a barátjától lop-' pott ötszáz koronát. Tizenhét éves korában szökést kísérelt meg nyugatra. Márciusban egy társa segítségével betört a bratislavai Természettudomány Fakultás páncélszekré íyébe, ahonnan több mint tízezer korona értékű aranytárgyakat tulajdonított el és egy negyed kiló ciánkálit.

A Judit szülei becsületes fiúhoz akarták adni a lányukat. Maráky néhány nappal az eljegyzés előtt megtudta, hogy a rendőrség felderítette a márciusi rablást, börtön vár rá.

Juditkával elutaztak Bratislavába, ahonnan két nap múlva távirat érkezett:

ANYÄM SÚLYOS BETEG, CSEHORSZÁGBA UTAZUNK, EGY HÉTTEL ELHALASZTJUK AZ ELJEGYZÉST.

Juditka, nem volt az Igazi szerelemi János nagyon jól tudta, hogy a néhányéves börtönbüntetést nem ússza meg. Ezért találta ki a fantasztikus tervet; elhódítani a taxisofőrt, néhány zlotival és egypár szilonharisnyávál autóstól elszökni Lengyelországba, onnan az NDK-ba, aztán Nyugat-Németországba. Ha pedig nem sikerül a szökés', akkor együtt halni meg.

Es te mindenbe beleegyeztél, számodra szentírás volt minden szava. Amikor elkövetkezett a sorsdöntő pillanat, születésnapod előestéjén, elígérkeztél a halálnak.

Eltávozni — mi az? Az acilpirines dobozból egy kis port kell a szájba szórni. Két három perc — aztán vége. Megszöktél a felelősség elől, a szülők kisírják,

a szemüket. Hősiesség ez? Valami úl dolog ez?

A János életében egy voltál a sok-sok lány között. Túl sok nyom maradt utánuk a lakásán... ö mindenáron szabadulni

akart a büntetéstől, te nem. Ö a halál karjába kergetett téged is, hogy könnyebben és romántikusabban halhasson meg . ■.

Vak volt a te szerelmed, Juditka. Nem szeretett téged tiszta szívvel nem szerette az embereket sem.

Hogy miért, ez egészen más történet.

Az orvosok Jánosnak is felbontották a mellkasát, de a szívet nem kényszerítették működésre. A fiú végérvényesen eltávozott a Capek-elbeszélés, az Utolsó ítélet mitológiai környezetébe. Az elé a szenátus elé állt, amelyik tizenkilencben Kugler Ferdinándot ítélte Minden, minden ahhoz a bírósági tárgyaláshoz hasonlított: a terem, a bírák és az a hatalmas öreg is kék palástján az arany csillagokkal, aki bizonyított:

— Igen, Maráky János teljes joggal áll itt, men a többi tettét tetézve rablógyilkosságot kísérelt meg. Azonkívül néhányszor vasrúddal megütött egy embert, aki őt nem bántotta. A mennyei büntető törvénykönyv tizenkettedik paragrafusa értelmében ez nehezítő körülményi

— Nem ismerhetem el a gyilkosság! kísérletet — védekezett komolyan és tárgyilagosan a vádlott. — Gondolják, gondolja, hogy egy embert nem tudok agyonütni egyetlen ütéssel, ha akarom?

— Semmit nem gondolok. Elfelejtetted, hogy mindentudó vagyok — szólt békésen az öreg. A taxisofőrt csupán el akartad hódítani, de ezt biztosan csak mi ketten tudjuk.

— A vádlott már egész fiatal korában haramia volt — nevetett a tanú a vádlottra. — Már mint nyolc éves fiú a bratislavai utcákon kóborolt kávéházakba járt, az asztalok alatt bűjkált... Érdemes megjegyezni, hogy János házasságon kívüli gyermek volt. Szülei elváltak és ő egyiknek sem kellett, a földi bíróság azonban az apának ítélte oda. Ez az apa három hónappal azelőtt itt volt. ö volt az a szakállas, visszaeső bűnöző, aki életfogytiglani börtönt kapott. Ez a bratislavai férfi régiségkereskedő volt valamikor, jól pénzelő üzletet vezetett, s amint kiderült, szadista is volt. Nem csoda ha a fiúcska terhére volt és minden kicsiségért elverte ...

— Kutyakorbáccsal, amelybe még acéldrótot is font — emlékezik a vádlott.

— Aztán vigyázzban is kellet* állnod. Ezért menekültél el otthonról s háltál a Luxorban az asztalok alatt.

— Ezt nem kell jegyzőkönyvein! 1 — szólt szárazon az elnök a mindenhatóhoz. — És figyelmeztetem magát, hogy ön nem védő, hanem csupán a bűn tanúja.

A rendőrök néhányszor csavargáson fogták a fiüt s az apa ezt kihasználva, bedugta a javítóba. — Lent úgy mondják, hogy gyermekotthon.

Az egyik bíró kacsintott a szemével.

— No kérem! Ott sem javult meg!

Nem bizony. A kitanultabb barátoktól

most tanult meg istenigazában hazudni, alakoskodni, csalni és lopni! —■ folytatta az öreg. S amikor végül visszatért az apjához, akkor kapta meg a legnagyobb leckét. A régiségkereskedő boltocskájában volt egy szoba, amelyben a hölgyismerőseit fogadta. János tizenkétéves fiúként lakott ebben a szobában ... Tizenhat éves volt, amikor az anyja a harmadik barátjával elment Csehországba, fiának hagyva az egész lakást. Lehetséges, hogy ilyen esetben a fiú mást tett volna, mint amit az apjától látott?

— Azt hiszem, hogy az apróságok nem fontosak — szakította félbe a bíró nyugtalanul a tanút.

— Rövid leszek... Amikor a vádlott még dolgozott, az anyjának havonként 300 koronát küldött. Az anyja viszont drágának taláita arra a helyre hazahozatni a fia holttestét, amelyen legalább egy gyertyát gyújthatna a sírján.

— Ezt az anya mondja? .. . Az egyik bíró nem tudja szónélkül megállni s az elnök szigorúan megbünteti a tekintetével.

— Az öreg Marákyval csak hónapokig élt- _ Az öreg Maráky házasságok feldúlására specializálta magát, ezért gyakran kellett érintkezésbe lépnie a földi büntető szenátusokkal.

Hol kapartak be engem? — kérdezte a fiú csendesen.

— Ott ahol meghaltál, Poprádon ... Tudod, fiam, *alán éppen itt, ezt nem kellene mondani, de te egyáltalán nem lettél volna rossz, ha a szüleid még sokkal rosszabbak nem lettek volna... Az élet játszott veled s te a vele való harcban túltettél magadon... De egy tettedre nem tudunk magyarázatot találni. Hogyan lehettél annyira önző, hogy nem sajnáltad az egyetlent, aki téged mindenkinél jobban szeretett?

A fiú lehajtotta a fejét.

— Ml történt vele? — kérdezte egy ’dő múlva.

— Juditkával? — szólt az öreg. — Él, a különböző agyközpontokba. Lelki megnyilvánulásai egyéves gyermekre emlékeztetnek. Beszélni nem tud, és ami ennél Is rosszabb, hogy nincs étvágya.

— S ha elkezdene enni, felépülhetne egészen?

— Soha — Intett fejével az öreg.

És most az következett, ami a földön soha nem történt meg. Ugyanis, amikor márciusban az öreg Maráky meghalt, János hidegvérrel filmszalagra vette az apja temetését. Most azonban kabátujjával törölte le a könnyét.

— Tulajdonképpen miért nem maga .. ä miért nem te ítélsz egyedül? — hadarta ugyanazokat a szavakat, amelyeket Kugler tíz évnek előtte.

— Azért, mert én mindent tudok —< felelte az öreg úr, éppen úgy, mint akkor. — Ha a bírák mindent, de mindent igazán' tudnának, nem is volnának képesek ítéletet hozni. Értenének mindent és fájna a szívük.

JÚLIUS

Nyugodtan fekszel, Juditka. Végre nyugalom vesz körül. Tizenhét éved oda.

A rádió hallgat, a távoli nóta is elszállt.

A földön nyugodtan járnak az olyan szülők, kiknek a gyermekük teher Es a Bonvivánok a kormány mögül profeszszionális könnyedséggel szédítik el a tizenhat éves lánykákat. Örülnek az életnek mindazok, akik segítenek megírni nagykönyvébe ezt a szomorú fejezetet.

Azt mondják, hogy egyetlen szerelmes fiú sem ad ezért pamut kismacskát, vagy pamut kismedvét.

Eltelik még néhány perc és apád elvisz haza. Fehér ruhába öltöztetnek, sírt ásnak neked s a régi osztálytársaid kivisznek majd a temetőbe. Kis emléket is állítanak.

Neked jobb lesz, mint Jánosnak. A kakukkfű kivirágzik fölötted, s olykorolykor leszivárog hozzád anyád könnye is.

S valaki talán megjegyzi:

— Tettek, amit tettek, én már csak együtt temetném el őket.

Egyesek megint előhozakodnak a felelőtlen fiatalsággal. Mások viszont azt a tanulságot vonják le az egészből:

— Hogy ne legyenek rosszak — nekünk kell jobbaknak lennünk.

Hát ez minden. Pontot teszünk Juditka és János tragikus története után. Legyen ez az írás az utolsó odadobott rög a koporsóra.

Fordította: MÁCS JÓZSEF,

11