A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)

1962-08-05 / 31. szám

Mit csináljon a tanuló nyáron Több szülő fordult a szerkesztőséghez azzal ta kérdéssel, hogy milyen elfoglaltságot adjanak a gyereknek nyáron. Igen sok Iskolás gyermek a nyári Tálcádéban unatkozik, csavarog a kör­nyéken, és Így hozzászokik a lustálkodáshoz. Felvetődik a kér­dés : szükséges-e a tanulók pihenése, • hogyan töltsük ki szabad Idejüket a vékádéban? A kérdéssel Mázai Ferenc pedagógushoz fordultunk, aki az alábbiakban válaszolt. A tanulás komoly, megerőltető szellemi munka, mely alaposan Igényibe veszi a gyermek testi, szellemi erejét. Tanév közben ■a tanulónak aránylag kevés Ideje maradt a játékra, sportra és gondtalan szórakozásra. Ezért a nyári plihenő fontos szakasz az Iskolás gyermek életében. Most kell klpehennle a tíz hosz­rövtd vagy legfeljebb fél­hosszú halat diktál A hosszú haf fokozatosan megy ki a divatból, te­hát le kell nytratnunk hajunkat. Ez azonban még nem minden, mert | a hajviseletek nagyon különbözők. Tartsuk min­dig szem előtt: ne visel­jünk olyan frizurát, amely ugyan máson tet­szik, de nekünk nem il­lik. Íme néhány ,aranysza­bály Gömbölyű arc: rövid haj, homlok fölött maga­san (így hosszabbítja az arcot f, halántékon az arcba fésülve. Ovális arc: az egyetlen, melyhez középválaszték is ílllkl Hosszúkás arc: hom­lokba fésült haf, a fü­leknél kiszélesítve, a tűi rövid hajviselet nem ajánlatos. Szlvalakú arc: rövid, homlokba fésült haf, a füleknél kiszélesítve. Négyszögletes arc: homlokból ktfésült hal, oldalt az arcba fésülve. szú hónap feszültségét. Természetesen ez nem jelentheti, hogy a gyermek céltalanul lustálkodjék, hiszen a lézengés, semmit­tevés nem üdít, nem szórakoztat és éppen nem Is pihentet, Az Iskolás gyermekek pihenését és egészséges kikapcsolódását akkor biztosítjuk, ha lehetőséget teremtünk részükre sportra, játékra, kirándulásra, tehát az ún. aktív pihenésre. Ne enged­jük meg, hogy a gyermek napjai rendszertelenül, belső szerve­zettség nélkül teljenek el. Lehetőleg a nyárt szünetben Is min­dennap reggel ugyanabban ez Időben keljenek fel. Osszuk el egyenletesen a fürdést, kirándulást, .táborozást, az olvasást Mindez nyilvánvalóan nem jelentheti azt, hogy minden fele­lősségteljes elfogiatségtúl mentesítsük a gyereket. Ez nem volna helyes, éppúgy, mintha tanulással terhelnénk A tapaszta­lat ugyanis azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik a vakáció alatt is mindennap tanulnak egész nap húzzák, halogatják a dolgot. S éppen ezért aztán bűntudat, kötelességmulasztás, büntetés, rossz hangulat árnyékolja be ez ilyen nyári pihenést. Ellenben, he például a háztartási munkában kisebb megbíza­tásokét adunk számára, ezzel növeljük felelősségtudatát, s ha helyesen vezetjük a számolás készségét Is gyakorolhatja a gyer­mek a bevásárlás közben. Arra azonban üyyelnünk kell, hogy Is­kolaszerű, lecke jellegű feladatokkal lehetőleg ne terheljük. Mert a cál az, hogy az iskolás gyermek zavartalanul jól érezze ma­gát, élvezze a vakációt. Jó alkalom erre a pionír táborozás, Illetve a CSISZ szervezte nyári brlgádmiunka. A tanulók dol­gozatai, amelyekben a nyári élményeikről számolnak be, bizo­nyítják, hogy milyen nagy élmény a nyári táborozás vagy a brigádban való részvétel. Az iskolai munkával teljesen el­lentétes jellegű foglalkozás pihenteti igazán a gyermeket és jelent eredményes erőgyűjtést. Külön kell megemlíteni: kövessünk el mindent, hogy gyer­mekeink a vakációban minél többet olvassanak. Ne nézzük tétlenül, hogy csak azt olvassák, ami éppen kezűkbe kerül. Ne legyenek alkalmi olvasók, olyanok, akik, ha hetekig nem kerül könyv a szemük elé, ekkor eszükbe sem jut az olvasás. De ha meglátnak pajtásuk kezében vagy asztalán agy könyvet, kölcsönkérik, elavassák. Lehet, hogy jó könyvek akadnak Így kezükbe, ám ez Is meglehet, hogy sok könyvet olvasnak majd el és mégsem gazdagodnak Igazában, nem jutnak el ez Iro­dalom Igazi, nagy nevelöértékű alkotásaihoz. 'Ezért, Jó, ha a gyermekek a könyvtárak dolgozói segítségével — olvasási tervet készítenek maguknak. Ml, felnőttek beszéljük meg ve­lük e tervyket, sőt Jő i arra Is rászoktatni a gyermekeket, hogy vezessenek olvasmányaikról naplót, esetleg rajzolgassanak az olvasott témáról — anélkül, hogy ezt terhes munkának éreznék — ezzel gyakorolják az írást, az olvasást, a fogalmazást, a rajzolást. Segítsük hozzá a gyermeket, hogy legyenek örömteli parcel, vidám élményei, a vakációban. Minden gyermek zavartalanul jól érezze magát, mert ez se­gíti elő a legjobban, hogy a jövő tanévben, amikor már ne­hezebb feladatok megoldása várja őt — Jól megállja a he­lyét.

Next

/
Thumbnails
Contents