A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-28 / 4. szám
Az elmúlt évben két figyelemre méltó meséskönyvvel gazdagodott irodalmunk. Rényi Magda, az 1957-ben megjelent Egyszer volt, hol nem volt, nagy elismerést aratott könyv szerzője Jelentkezett új művével: A telhetetlen tarisznyával, és Vigh Rózsa mutatkozott be első kötetével: A póruljárt gazdag emberrel. Mindkettőt a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg. Szülő és pedagógus egyaránt nagy érdeklődéssel veszi kézbe e könyveket, hiszen ritkán van módunkban hazai magyar gyermekirodalmi alkotással találkozni. Mese nélkül a legifjabbak nevelése szinte elképzelhetetlen. A Jó mese nélkülözhetetlen kulturális és pedagógiaii szükséglet: vele lopjuk be gyermekeink szivébe az igazságot, s bár ellentmondásnak tűnik, de éppen a mese irrealitásával nyüjtjuk a gyermeknek a realitást: az életet. Vigh Rózsa meséinek többsége a hagyományos kezdőformákkal indul: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas, gazdag ország ... Volt egyszer egy ember, aki olyan gazdag volt, hogy azt se tudta, mennyi a vagyona... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király... egy boszorkány... egy kovácsmester ... egy kisfiú ... Mi tagadás, könyvben összegyűjtve eléggé egyhangú az ilyen sok egyforma vagy hasonló mesekezdés. A fiam, amikor az első négy öt mesét elolvasta, így szólt: Apu, ebben a könyvben minden mese egyformán kezdődik! Ogy látszik, ezt az írónő is észrevette, mert az utolsó előtti mesét már szokatlan kezdőformával indítja: „Nem úgy kezdem, hogy egyszer volt, hol nem volt, hiszen amit most elmondok, nem is olyan régen, talán éppen a napokban és talán éppen a ti kis falutokban történt.” Egy-két mese indítása pedig egyenesen hibás, és meglepetésünkre éppen ott, ahol a bevett kezdőformától az írónő eltért. A Miért fut kt a tej című mese kezdősora így szól a gyerekekhez: „Nehogy azt higgyétek, hogy a tej, mióta világ a világ, mindig kifutott.” A fiam mindjárt azt kérdezte: — Apu, ez Igaz? Azt válaszoltam, hogy amióta világ a világ, ha éppenséggel nem is futott ki, de én úgy, tudom, hogy mióta a tejet forralják, azóta bizony kifut. Talán csak azóta nem, amióta könnyűiparunk már gyártja a felforraló fütyülősfazekat.” Egy másik mese — Miótan van kakas — határozottan tudományellenes szemléletet terjeszt már a bevezető sorokban: „Tudjátok-e, hogy mikor még csak madarak, állatok' éltek' a földön, a kakasnak híre-hamva sem volt? Bizony, akkor még csak tyúkok éltek.“ (?i) Az alsóbb osztályos gyerek, akit az iskola már kezd megismertetni a természettudományos világszemlélet alapjaival, erre rögtön azt mondja: Nem igaz! Annál Is Inkább, mivel A páva regéjében, amely ugyanabban a „korban” játszódik, amelyben az előbbi, vagyis amikor „az álla*ok uralkodtak”, már kakas is szerepel. Az Ilyen következetlenségre a gyermekolvasó is mihamar rájön, s a mese hitelét veszti. _R é n y I Magda kezdőformái újszerűbbek, merészebbek, változatosabbak, sokszínűbbek, s éppen ezért vonzóbbak, alkalmasabbak az érdeklődés felkeltésére: „Üvegszemfl kisajtőn innen, s fehérre meszelt falon túl, Katiék konyhája sokpolcú szekrénykéjének éppen a legfelső polcán, volt egyszer egy lábaska.” „Egyszer volt, hol nem volt, a visszhangzengő bércen innen és a toboztermő erdőn tűi, volt egyszer egy ezüstvizű patak.” „Ezüstvizű csermelyen innen, erdőbőbitás dombon túl, ahol dúslombű mogyoróbokrok bólogatnak zöldellő káposztafőldek felé, nyusziszállás bújt meg egy öreg juharfa gyökerei között.” „Volt egyszer egy kerek erdő, a kerek erdőben vastag derekú, ágas bogas tölgyfa, és a tölgyfa odvába behúzódva három kisfiával együtt egész álló télen egy barna bundás mókusmama lakott.“ Már a bevezető sorok olvasása Is élvezet Megéri a csiszolgatást, a nagyobb műgondot Elismerést érdemlő művészi elgondolás, hogy a kezdőformák mindig a témához simulnak, a témához igazodnak, s így a mese mondanivalójához a megfelelő hangulatot is megteremtik. Ez így helyes, így igazán művészi. Mire tanítanak, milyen igazságokat sűrítenek Rényi és Vigh meséi? Általában mindketten olyan erkölcsi tulajdonságok, jellemvonások megmutatására, olyan okulások, tanulságok levonására törekszenek'* amelyek kialakítása éppen a gyermekkorban rendkívül fontos. Rényi Magda meséiből rendszerint természetesen, meggyőzően folyik a tani-: lás: ne légy válogatós: szeresd az otthont, a hazát; első a kötelességteljesítés; az önfeláldozás, áldozathozatal, a veszélyen át is segíteni akarás, nemes tett; becsüld meg embertársaidat; a hazugság, rágalom, káröröm csúnya dolog; ne légy öntelt, nagyravágyó; a lustaság szégyen, akinek nem tiszta a lelkiismerete, előbbutóbb elárulja magát; becsüld meg az idősebbek élettapasztalatait; összetartásban az erő stb. A tanítás a legtöbb' meséből olyan természetességgel következik, hogy maguk' a gyermekek vonják le. Még ott sem erőltetett, ahol a mondanivalót maga az írónő fogalmazza meg." Különösen mély hatásúak azok a Rényimesék, amelyek elsősorban az érzelemhez szólnak, a szívet mozgatják meg. Ilyen kedves, megható mese az Ezüsthang visszatér, a Röpke hídja, Gergő, A varázsrépa. Még az olyan „modern” téma feldolgázása is, mint a Szikracsillag segített, vagy a fiúknak tetsző Földcsillag is kerek, sikerült. Néhány alkotás azonban e színvonal alatt marad. Gyenge, mert erőltetett összefüggésekre épített mese. A pitypang és a kisleány. A Napsugarak diadala magva piciny, nem volt elég a cselekmény kibontakozásához, tehát az okulás egyértelmű, tiszta levonásához sem, ezért volt kénytelen a szerző még egy utolsó sort a végére kanyarítani: „Győztek a napsugarak! Győzött a fény, a meleg és az egység!” A lusta mőkusflakről szőlő történet pedig nem hiteles, mert rossz az alaptétele. Á mókus serény, ügyes állat, ilyennek tanítjuk az iskolában, s ilyennek tudja minden óvodás, hiszen szinte naponta így szavalják: „Mókus, mókus, fürge mókus, ugorj le a fá>'61...” ezért nem volt szabad a mesében a mókus* lomhasággal vádolni A jégvirág nem más, mint természettudományos oktatás arról, hogyan keletkezik az ablakon a jégvirág. A telhetetlen tarisznya, kisgömböc utánzat, a gyermek már akkor tudja a végét, amikor a mese első felében ezt olvassa: „Csak meg ne iárd a nagy telhetetlenséggel I” Rényi meséinek erőssége, hogy meseszövése egyenesvonalú, bonyodalmai áttekinthetők, nem fárasztják az olvasót vagy a hallgatót. Mondanivalóik a gyermek világnézetét erősítik. Vigh Rózsa mese elmélete és gyakorlata észrevehetően különbözik a Rényi Magdáétól. Meséi nemcsak novellisztikusak vagy állatokról szólók, hanem egy sor tündérmesével is találkozunk, köztük a megszokott menyegző témákkal. A mese rejtette igazságot kevésbé tudja úgy süríteni, mint Rényi. Mondanivalója nem mindig tiszta, s gyakran nem elég meggyőző, rendszerint ott, ahol a tanítás nem természetesen buggyan ki a meseszövésből. Rényivel ellentétben rendszerint maga fogalmazza meg a tanulságot, vagy valamelyik szereplővel mondatja ki: Aki ha-, zudik, az lop is. Aki enni akar, annak dolgoznia Is kell. Aki megszokta a munkát, megszépíti arcod. Légy becsületes! Tartsatok ősszel Aki maga sem tartja be a jőtanácsot, az ne ajánlja másnak! Egymagában még az erős is gyenge. A világon az a munka a legnehezebbb, amit kedvetlenül végez az ember. Soha többé nem leszek önfejű. Ámint látjuk, a két könyv tematikában és mondanivalóban szerencsésen kiegészít ti egymást. Kár, hogy Vigh Rózsa több' meséjében nem elégedett meg egyetlen világos igazság megfogalmazásával, hanem egy-egy mese keretébe több mondanivalót akart belegyömöszölni. Nagyot akart markolni, ezért fogott nem egyszer keveset. (Az elégedetlen leány, A győztes királyfi, A vén fa, Az öreg diófa). Az így felépített mese a gyermek számára áttekinthetetlenné válik, követése a meséelemek torlódása miatt fárasztó, így nevelőhatása csökken. Vigh Rózsának azok a meséi a legjobbak, amelyek meg tudják rezegletni a gyermekiélek húrjait, megdobbantani a kicsiny szíveket. Ilyen A kutya regéje (a három „rege” közül a legelfogadhatóbb!, 'A párját kereső királyfi, Hajnalka, különösen pedig A féllábú veréb, amely talán az egész könyv legszebb története, bár a hatást lerontja, hogy az író a mese végére teliesen szükségtelenül odavarr egy magyarázó mondatot: „A szószegő fiút megbüntették, és valljuk be, meg is érdemelte, mert nem tarto*ta be adott szavát.” Elismerés illeti mindkét meseíró nyelvezetét. Stílusuk közel áll a gyermekhez. Különösen Rényi nyelve színes, ízes, gazdag Gyakran azonban nagyon hosszúra engedi, túldíszíti, túljelzősítt a monda^ tokát, ami megnehezíti a gyermek számára a cselekmény követését Á mesének árt, ha a stílust a cselekménvesség fölé emeljük, öncélúvá tesszük. Azt hiszem, Móra meseírói elve! nagyrészt ebben a vonatkozásban is érvényesek: „Ne cifrázd, ne szépítsd: mondj el bennünket olyanoknak, amilyenek vagyunk.” A könyv kivitelével, valamint Schramm Iván és Eckerdt Sándor Illusztrációival nagyon elégedettek vagyunk Csak helyeselhető, hogy minden egyes meséhez színes illusztrációk vannak. Jóleső érzéssel tesszük könyvespolcunkra Rényi és Vigh könyveit, amelyek azt igazolják', hogy meseirodalmunk előre tör, jő irányban halad, s hogy az elmúlf években szegényes eredeti gyermekirodalmunk egyre gazdagabbá, színesebbé, tartalmasabbá válik. TOLVAJ BERTALAN 14
