A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-28 / 4. szám

— A Csemadoknak, vagy az üzemi színjátszóknak? — Hát ezt most hirtelen nem tudnám megmondani. — A kölcsönző számára Is In-Sokszor láttam már szín­­játszócsoportjaink elő­adásai alatt a nézőtéren csillogva jlgyelö szemeket, ön­feledten elnyílt ajkakat, ame­lyek mind arról tanúskodtak: mennyire beleéli magát a néző az előadáson látottakba. Két­­ségtelen, hogy ebben bizonyára nagy érdeme van a szereplők rátermettségének ts, de hogy a Laci gyerekben a kopaszodó tanácselnököt, a Katiban meg a tusfekete hajú kínai diáklányt lássák, s a darab a valóság ere­jével hasson, abban bizony nagy része van a jó maszktrozásnak, amelynek fő kelléke a paróka, a bajusz, szakáll számtalan vál­tozata, s bármennyire ts fur­csán hangzik — a kopasz fej. Néha a kulturális élet egyik Igen szép területének, a szín­játszásnak lehet komoly kerék­nét kerülnek ki a parókák? kötője, ha ezek a kellékek hiá­nyoznak. A jóakaratú ügyeske­dés, festékkel pingált bajusz, vattából csavart ősz fürtök bi­zony sohasem eléggé tllúztókel­­tők. Ma már a falvak népe igé­nyesebb. Sokan láttak nagyvá­rosi színházi előadásokat, s mtndenüvé ellátogatnak hivatá­sos színjátszó együttesek, nem érik hát be a puszta Igyekezet­tel. A hivatásos színház bármeny­nyire fontos eszköze ts kultú­ránk terjesztésének, sohasem pótolhatja a falvak, városok „önellátó”, azaz amatőr gárdá­ját, mert annak ts, ennek Is, megvannak a külön sajátos fel­adatai. A napokban meglátogattam a bratlslaval Nemzeti Színház Le­ningrad utcai kosztüm- és paró­kakölcsönzőjét. Itt aztán hiz­lalhatnák szemüket műkedve­lőink. Alig hinném, hogy akad­na olyan színdarab, amelyhez ne találnának megfelelő ruhát, parókát stb. Egy-egy paróka kölcsönzést díja olyan csekély, hogy előteremtése a legszeré­nyebb anyagi eszközökkel ren­delkező színjátszó csoportnak sem okolhat gondot. A vendég­­hajak kölcsönzést díja általá­ban hat-hét korona körül mo­zog.) Kiváncsi voltam, hol és ho­gyan készítik ezeket a maszkí­­rozásnál nélkülözhetetlen esz­közöket, felkerestem hát Mtchá­­lek Stefant, a parókakészítő műhely vezetőjét. Végigvezet a műhelyen, ahol nők, férfiak, többnyire fiatalok — már csak nem Iparművészt színvonalú munkát végeznek. Különböző formájú fa fejmodellekre szo­rosan rástmítják a speciális tüllt és selymet, amelybe aztán haj­Gonddal, szeretettel Tágult ntoUA limitálok lőtt, horgos tűvel befűzik a haj­— Igen Is meg nem ts. A ml készítményeink ugyan, de nem egyenesen a kölcsönzőbe kerül­nek; oda színházainkból jutnak, mikor egy-egy darab lekerül a műsorról. Három kislány saját fején rendez bemutatót az éppen most elkészült parókákból, egy elő­zékeny Ifatalember pedig kitü­nően szemlélteti, hogy a fells­­merhetetlenségtg képes megvál­toztatni valakit egy Jó maszk. — Milyen Iskola elvégzése szükséges ehhez a szakmához? — érdkelődöm tovább a mű­helyvezetőtől. — Hradec Královéban van szakiskolánk. Három éves, de a növendékek a tanévből csak az elméleti Ismeretek elsajátításá­hoz szükséges néhány hónapot Egjr fiatalember három arcé zést, de azért velük ts vannak kapcsolataink. Komáromba pél­dául nemrégiben készítettünk parókákat műkedvelők részére. Bajuszok, parókák Mtcbálak alrtár* elégedett Sládek mester munkáiéra! szálakat. Ezek a hajszálak né­ha nem is valódi hajszálak, ha­nem némelykor a hajhoz meg­tévesztően hasonló sztlonból ké­szülnek. Egyiknek is, másiknak Is megvan a maga előnye és hátránya. Itt keverik kt szám­talan változatban a ha], bajusz, szakáll színét a rendelésnek megfelelően. A megrendelő nem csupán a kívánt színt tüntett fel, hanem a kort Is, amelyben a darab játszódik s pontosan megrajzolt terveket ad, amelyek alapján a frizurát elkészíttk. Megkérdezem Mtchálek mes­tert, hogy fő megrendelőjükön, a Nemzeti Színházon kívül gyakran kapnak-e rendelést színjátszó csoportoktól. — Több rendelésnek ts ele­get tudnánk tenni — felelt. — Színjátszóink nagy része talán előnyösebbnek tartja a kölcsön­töltik ott, a gyakorlatot kl-ki a saját műhelyében szerzi meg. Sládek elvtárstól tudom meg — akt ugyan még meglehető­sen fiatal ember, de a szakmá­jában már tekintélynek számít, hogy olykor egy paróka elké­szítése huszonnyolc órát, azaz három és fél munkanapot igénybe vesz. Elnézem még egy ideig az érdekes munkát, amint fürge uj­jak nyomán egy korszakán kezd kialakulni, s arra gondo­lok, hogy a hosszú téli esté­ken a művelődésre, szórakozás­ra és mtnden szépre szomjas falusi és várost dolgozók oda­­adóan figyelő szeme előtt hol, merre bukkannak majd fel mű­kedvelőinken az Itt készült ba­juszok, parókák. ORDQDY KATALIN

Next

/
Thumbnails
Contents