A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 3. szám

ROSEMARIE SCHUDER: A boszorkány fia Keppler Jánosnak, a császá­ri matematikusnak anyja Kris­tóf fiánál, az őlomöntő mester­nél él a Württemberg! Leon­­bergben. Annak idején korán ment férjhez, férje könnyelmű, ledér természet volt, csadődott Kristóf fiában is és most, het­venedik életéve körül ijesztő életalkony vár reá. Kátherll, aki anyai szívének egész sze­­retetével a Linzben élő bölcs Hänsli (Johann Keppler) felé fordul, kitünően ért a gyógy­­füvekhez és mindenféle, belő­lük készült Italokhoz. Ez ab­ban a korban elég volt ahhoz, hogy boszorkánysággal gyanú­sítsák. Szorongatottságában az anya egyedül János fiánál, Linzben talál menedéket. Amikor azon­ban hazatér, Kristóf fia, aki polgári előmeneteléért aggódik és Eidam Binder, aki lelkészt állását félti, könyörtelenül ki­szolgáltatják az ellenséges ha­tóságnak. Kínos (kihallgatások következnek számára, majd végül elhatározzák kínvallatá­sát Is. Kepplernek, aki haszta­lan igyekszik a császári udvar­nál anyja perének megszünte­tését elérni, személyesen kell Leonbergbe sietnie, hogy őt a legrosszabbtól megóvhassa. Anyja érdekében hatvanoldalás védőiratot szerkeszt és végül a stuttgarti főtanácsnál (Oberrat) eléri anyja felmentését, aki azonban nemsokára ezután meghal. Rosemarie Schuder az érde­kes anyag alapos feldolgozása érdekében csupán a boszor­kány-per éveire korlátozza re­génye anyagát és cselekmé­nyét. Ezek az évek Kepplert egyébként működése tetőfokán mutatják be. De a regény kon­cepciója természetesen így az anyja élete és halála körül kristályosodik ki. Bármennyire átjárja és megrázza is anyjá­nak meggyanúsftása és vád alá helyezése, a különben is elle­nei irigységétől és türelmetlen­ségétől gyötört fia, Keppler János életét, mégis elsősorban az anya sorsa, szenvedése és állhatatots kitartása az, ami az olvasó érdeklődését elsősorban leköti. Az írónő az anya alakját, akiben természetes jámborság bátor életrevalósággal párosul, kitűnően rajzolta meg. Kepp­ler tudományos működése és pályája csak annyiban nyer művészi ábrázolást, amennyi­ben segít kialakítani a fiú ké­pét, anyja jóságos és szerető fiáét, a hivő-toleráns kutatóét, aki a babona és kegyetlenség világával bátran, bár nem bel­ső kétely nélkül, száll szem­be. A szerző rendkívül gazdag, történeti anyagot használt fel regénye megírása közben s nem is tudott minden fölösle­ges elemről lemondani. Szá­mos mellékcselekmény csak arra szolgál, hogy történeti il­lusztráló figurákat, amilyenek Clésel bíboros alakja, vagy a cseh felkelés folytán ismertté vált dr. Jessenius figurája, mu­tathasson be. A regény azon­ban ennek ellenére sem zuhan sehol se a csupán történeti anyagot referáló művek nívó­jára és a némileg magukban álló, a főcselekménytől izolált részletekben is érezteti az egész mű alapvető alakító koncepcióját. .Rosemarie Schu­­dernak van érzéke a szceníro­­zásban, élénk dialógusokban beszélteti szereplőit és tud tör­téneti és helyi koloritot te­remteni fölösleges nyelvi ar­­chaizálás nélkül is. A magyar olvasó számára nem érdekte­len, hogy Keppler János életé­nek ezt az epizódját a mi Ma­dách Imrénk is feldolgozta Az ember tragédiája első kepple­­ri színében, amikoris Rudolf császár horoszkópot készíttet­ve a nagy csillagásszal, annak szemére hányja, hogy boszor­kány anyját védelmébe veszi. De hiszen anyám ő, fölségem uram — feleli Keppler a csá­szárnak, aki azzal zárja le a beszélgetést, hogy „A szent­­egyház fiam, igazabb anyád.. A mozgalmas történeti hát­tér rajzában sikerrel érzékelte­ti az írónő a személyes sorsnak a kor társadalmi viszonyaival való bonthatatlan összefüggé­sét. Megjelenik előttünk a csá­szári udvar diplomáciai művé­szete épp úgy, mint a Kelet- Indiai Társaság kozmopolita tevékenysége, avagy a cseh fölkelést létrehívó gazdasági és társadalmi viszonyok. S mindezt úgy tudja elénk ele­veníteni a mű, hogy sehol sem érezzük az eredeti cselekmény' történeti anyaggal való túlter­heltségét. Keppler János anyjáról szó­ló regénye Rosemarie Schuder­­nek eddig legértékesebb műve. Fölényes anyagkezelése, a rop­pant történeti matériában való tájékozottsága és kitűnő íromű­­vészete a történeti regény min­den kedvelője számára mele­gen ajánlható művé teszik. KATONA JENŐ PETRIK JÓZSEF Itthon vagyok Itthon vagyok most, és az annyi, mintha ujjászülettem volna; hol a sajgó szív, mely falait a hazavágyás ostromolta? Itt van, itt muzsikál közöttünk, szűk otthonunk meleg körében. Ujjongó szív, apai s férfi izompajzs, gyengéd erejében. Lövésre, zajra éjszakákban sokszor megrezzent, ám sosem félt, most tudom, értetek volt bátor, teérted és a gyermekünkért. Hallgasd, hallgasd, tud még dalolni ereszd vállamra homlokodat. Hídcölöp, puskatus edzette, ám te puha vánkosként fogadd. És most ne gondolj gondjainkra: lakásínségre, pénzhiányra; viszontlátásunk örömében enyésszen el az élet árnya. Az este légy a régi kedves, lépjünk útjaink kezdetére, tavasz-korunkba, mikor szívünk virágba borult: hófehérbei Gyújtsunk mosolygást, zengös kedvet fellobbanásunk rózsás lángján, S jöhetnek holnap szürke napok, nem maradunk csupa-szív-árván. Mosollyal, kedvvel, öleléssel készüljünk fel a köznapokral Itthon vagyok most, és az annyi mintha ujjászülettem volna. Szellemes muzsikusok Mozart a „Don Juan“-t próbálta Prágában. Az egyenletes be­osztású kevés hangszerrel Is tömören,• fényesen hangzó zenekarban csak a „Szobor“ megszólalásakor használta a harsonákat. A félel­metes rézfúvó-akkord többszöri kísérlet után Is hamis volt. Mozart udvariasan magyarázat kezdte, hogy a harsona-szólamot miképp kivánfa. A játékos rövid Ideig eltűrte Mozart okfejtéseit, majd Indulatosan így szólt: „Ezt így nem lehet fújni. Csak nem akarja ön jobban tudnt, mint én? I“ Mozart szerényen felelt: „Isten mentei Tőlem Igazán nem tanulhat. Adja Ide a szólamot. Inkább az operámon fogok változtatni." Bs otthagyta a csodálkozó muzsi­kust. • * • Egyik fónevű zongoraművész Chopin „Minutenwalzer“-ét (Perc­­keringő) látszotta a szokottnál hosszabban. A szünetben Bülow felkereste a zongoraművészt, s így gratulált neki: „Igazán szépen látszottad a Mlnutenwalzert. Ez életem egyik legszebb negyed­órája volt...“ # • * A portugál király estélyt rendezett R o s s tni tiszteletére. A király szenvedélyes csellista volt és tudását Igen szerette volna az olasz mesternek . bemutatni. A jól rendezett estély fénypontja így a király csellójátéka volt. Néhány hang, akkord után mosolyogva fordult a király hozzá kérdezvén: „Nos, mester, mit tart a játékomról?“ Rossini előbb zavartan mosolygott, majd így válaszolt: „Egy királytól semmit sem szabad rossznéven venni. Aki kormányoz, jogot gyakorol, uralkodik és emberek sorsa felett ítélkezik, annak csellózni is szabad...“ « • f Strauss „Salome“ című — igen merész — operáját próbálták Nürnbergben. A karmester alig győzte a hibás bevágásokat, hamis Intonálásokat javltant. Közben jómaga is küzdött, hiszen a Sa­­lomé-hoz hasonló bonyolult partitúra alig akad. Egy zavaros helyen a partitúrában vélte a hibát felfedezni, mire a nézőtéren ülő Strauss ingerülten kiáltott rá az amúgy Is feldúlt karmes­terre: „Hát én írtam ezt az operát, vagy ön?l" „Hála Istennek, ön!“ — üvöltött vissza a magából kikelt, szikrázó tekintetű di­rigens ... 9. 9 9 Debussy egyik zenekari művét próbálták Londonban. A di­rigensnek sok minden új volt, és zavarát elismerésével akarta fedezni, mondván: „Mester, ön valóban a ma művésze“. Debussy átlátott a karmester „bókján" és így válaszolt: „Lehet, hogy önnek a ma muzsikusa vagyok. Bn azonban a holnap, a jövő művészének érzem magam. Ha a karnagy úr odáig nem tud követni, jobb ha' most hagy el.. .*■ Feldolgozta: KÁNTOR A. 14

Next

/
Thumbnails
Contents