A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-06-24 / 25. szám
A VIRÁG fm -ragyon szeretek egy lányt. Ő is l\ szeret. Es mivel nagyon szere- I \ tem, virágot szoktam neki adni, ’ mert ő éppen olyan egyszerű és kedves, mint egy virág. És olyan szép is, mindig olyan illatos. Sokféle virágot adtam neki: tulipánt, nárciszt, szegfűt, hóvirágot. Egyszer kimentem az utcára. Mentem, mentem. Éppen rágondoltam. Hirtelen felnéztem és megpillantottam az egyik ablakban valamit, hatalmas, nagy virág volt, egy cserépóriásból kandikált' kifelé. Szirom-bőrén szikrázott a nap. Nekem rögtön az futott eszembe: egy életem, egy halálom, ezt a virágot megkaparintom, s elviszem annak, akit a legjobban szeretek.” , Soha nem láttam még ilyen növényt. A nevét sem tudtam, de éreztem, ez valamilyen más virág, mint a többi, képzeltem, nem is a földön, hanem az ég kék földjében,, a csillagok közt nőtt. De mégis nagyon közeinek éreztem egyszerre magamhoz, talán a színe miatt. Ahogy a pirost szinte megolvasztotta a nap, a strand, ahol először láttam meg őt és rögtön megszerettem, futott eszembe s Jelent meg a kép lélek-televíziómon. Pillanatok műve volt csak, hogy elhatározzam: enyém lesz a virág, s aztán majd az övé. Fényes nappal volt azonban, s üveg mögött a kincs. Várni kellett hát oltotta lámpáját, s látom a fekete-kékaz alkalomra. ben sötét árnyát, mely régimódi gramo• * * fon tölcséréhez hasonló. ENGLISCH GABRIELLA rajza Azóta sokszor járok azon az utcán. Figyelem lopva, ahogy ragyog ott az üveg mögött, mint egy csillagszóró. És lesem akkor is, mikor felhő-lemezeket tol a szél a nap elé. Ilyenkor piros lepelként feszül ott az ablakban. Es arra járok éjjel, mikor már a szentjánosbogár is ki-A napok telnek és a virág még mindig nem az enyém. Lassan-lassan őrültje vagyok már. Semmi sem foglalkoztat, csak az. Egyre többet járok azon az utcán. Percről percre nő jelentősége, értéke, nagysága. Minden perc új hasonlattal ruházza fel. Már babonás vagyok, s ha nem tudom megszerezni nagyon elkeseredek. Már azt hiszem, ha nem tudom odaadni a legkedvesebbnek, a legkedvesebbet, nem sikerült az életem. Én eddig azt hittem, ha egy virágot adok annak, akit szeretek, -akkor az élet mellett tüntetek egy, egy viráq ellensúlyoz egy puskát, mert az az ember, aki szereti a virágokat aki örömöt akar okozni, nem akarhat háborút. Es egyre többször jut eszembe, ha én azt a legkülönb növényt nem tudom megszerezni, akkor valami nagyon rossz fog velünk történni. Éjjel azt álmodom, hogy lángokban áll a város, nem is lángokban, hanem izzik minden, akár a neonok, és ő nincs mellettem és csak izzik minden és dőlnek össze, a házgk és válnak hamuvá az emberek, és ő nincs mellettem. Szerencse, hogy ilyenkor felébredek. ' * * A sorsom lett az a virág. A kedvem szabályozója, mert vele, a legkedvesebbel függ össze. Mert ő a legkedvesebb, a világ nekem, s mert őt szeretem a világot, s nagyon boldog szeretnék lenni. * * * Már ott vagyok, hogy néha puszta kézzel akarom szétverni az ablaküveget, hogy letépjem s odaadhassam. A napok múlnak. A virág, ha süt a nap, úgy ragyog, mint egy csillagszóró. Ha felhőlemezeket tol a szél a nap elé, nagy piros lepelként feszült ott az ablakban. Es amikor már a szentjánosbogár is kioltja lámpáját, olyan az árnya a fekete-kékben, mint régimódi gramofon tölcsére. Múlnak a napok és száguldanak a percek. De egyszer mégis az enyém lesz s akkor majd boldogan adom oda. (batta) ySSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSS/S/SSS/SSJSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSS/S//SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSS, A gyűlés befejezése előtt még Valiké Pérter, az elnök emelkedett szólásra. Elmondotta, hogy a korszerű baromfifarm éptését befejezték. Agyba-főbe dicsérte a praktikusságát, még azt is hozzáfűzte, hogy az irigy szem sem találhat benne hibát. Most már a farmnak vezetőre van szüksége, azt kell megválasztani. Bejelentette, hogy a jelentkezőnek, illetve a tagság által megválasztott egyénnek egyhónpaos iskolázásra kell mennie. Azt is bejelentette, a tagságnak, hogy eddig ketten jelentkeztek, mégpedig Taliga bácsi és Jakab Margit. Beszéd közben többször köhögési rohamot kapott Valkó, mire egy-két nyugtalan természetű közbeszólt: Mindig köhög, mint a kehes ló! — Menjen haza köhögni! Valkó eleresztette füle melleit a megjegyzéseket, és zavartalanul tovább beszélt. Végül a tagság hozzászólását kérte és leült. Mozgolódás és morgolódás támadt a teremben, majd a sarokból egy hang megjegyezte: — A Taliga bácsi jobban rá van szorulva. mint Jakab Margit! Valaki félig nevetve még megtoldotta: — Jobban hát! — Tizenhat unokája van! — De emberek! — kontráz egy rekedt hang. — Hogyan küldjük a Taliga bácsit iskolába, amikor se írni, se olvasni nem tud?! — Mi nyavalyának az iskola, a tyúkok mellé tyúkeszű is megfelel. Nagy nevetés hulláma csapódott a mennyezet felé, Valkó Péter elvörösödött, csontos öklével nagyot ütött az asztalra: — Csend legyen, a kutyaistenit... Ha valaki csak marhaságot tud mondani, inkább ne szóljon semmit, hallgasson! —Mindenkinek joga van beszélni. Csak az elnök beszélhet? Nahát! Csend lett. Kuruczné tartotta fel a kezét: — Én úgy-gondoltam, hogy a Taliga bácsi már úgy sem bír dolgozni, a tyúkok mellé megfelelne ... — Igaz is! Legyen ő! Ügy is tehetetlen már szegény! — röpködtek a megjegyzések minden oldalról. Eleinte Bognár Józsefnek is tetszett a dolog. Ű is azt szerette volna mindenképpen, hogy Margit ne menjen sehová, ha ő lesz is a baromfifarm vezetője, A sok sületlen felszólalás azonban arra késztette, hogy felszólaljon. Jelentkezett, megkapta az engedélyt és beszélt. Alaposan lehordta az előtte felszólalókat, hogy nem veszik komolyan a kédést. Főleg ezzal érvelt, hogy mindenki elismeri az öreg Taliga tehetetlenségét, mégis őt javasolják vezetőnek, holott a tyúkok mellé is talpraesett, ügyes ember kell, akinek az esze és keze nyomán valóban haszonnal jár majd a baromflnevelés, Még azt is hozzáfűzte, hogy nem haragszik az öreg Taligára, hiszen szegről, végről tán rokona is, nem azért beszél ellene, csak az igazsághoz ragaszkodik és éppen azért Jakab Margitot javasolja. Bognár felszólalása nemcsak Valkónak’, hanem a tagság túlnyomó többségének is tetszett, és rövid idő alatt elfogadták a javaslatát. Egyrészt örült, hogy hallgattak rá, némi büszkeséget is érzett, mégis megkeseredett a szájában a nyál, mert arra gondolt, hogy Margit teljes egy hónapig nem lesz a faluban. Már most üresnek érezte maga körül a világot. „Atyaűristen, mi lesz ennek a vége!?” — vetődött fel benne ismét a kérdés, és valósággal megvetette önmagát. A gyűlés befejeződött, a tagság szétszéledt. Az utcán kis csoportokba verődve ballagtak haza az emberek, egyik másik csoportban tovább folytatódott a vita: itt-ott hevesebb szó meg káromkodás vált ki a morgolődásból. Bognár József úgy irányította léptét, hogy már a kijárátnál Margit mellé kerüljön. Ez a terve sikerült is. Az utcára' érve sem tágított az asszony mellől, de Margit sem igyekezett elkerülni onnan. Lassan, ráérően ballagtak a lángyos éjszakában. Szótlanságukat egy nagy ívben aláhulló csillag fényes útja törté meg. 12
