A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-06-17 / 24. szám
Egy gyalogjáró monológja Könyök Elemérrel a Tulipán eszpresszó előtt találkoztam. Vasmarokkal kapott el, és hiába is kapálództam, hivatkoztam sürgés értekezletre meg anyósom fekete himlőjére, nem volt számomra menekvés. Elemér figyelmeztetésem ellenére leállt az úttest közepén és elkezdte hamleti monológját. — Képzeld el, öregem, ma már a szegény gyalogjárónak sem hagynak békét. A fehérsapkás forgalmi rendőrök ahelyett, hogy az élhetetlen motorosokat, a Spartakok, Fiatok és Volgák Ugyefogyott és bárgyú tulajdonosait oktatnák ki, vagy vasárnapi iskoláztatásokon a közlekedési szabályokat Ismertetnék meg velfik tüzetesen, rám, Könyök Elemérre, az ősrégi gyalogjáróra pikkelnek. — Jól tudod — folytatta Elemér — én már huszonöt éve koptatom a pozsonyi flasztert, és soha semmi bajom sem történt. Pedig én nem vagyok gyáva nyúl, aki csak a kijelölt átjáróknál kél át az utca túlsó oldalára. £n mindig a legrövidebb utat választom és jöhet tőlem Spartak, Octávia vagy Felicia, nekem az aztán nyolc. Végeredményben a kocslvezetőnek kell lefékeznie, akárhogyan és bárhová siet. Embert ugyanis nem szabad elgázolni, sem a forgalmi balesetek számát növelni! Mit szólnának ebhez a statisztikusok? £s mit szólnának ehhez a nyugati újságírók és turisták, hogyha az emberek nálunk nem mozoghatnának szabadon? Hiszen a vasfüggöny mögött ml, gyalogjárók vagyunk a demokrácia és a szabadság élő és járókelő bizonyítékai, akiket mozgalmas utcáinkon, a sok gép, motor, villamos és trolibusz meg automata közt a külföldiek — amerikaiak vagy angolok vagy akár fUlöp-szlgetiek — a végtelenségig fényképezhetnek. — Az utolsó napokban, azonban úgy tlnlk, mintha a közbiztonsági szervek, főleg a fehérsipkások, a motorosok pártját fognák és minket, a szabadság gyalogjáró megszemélyesítőit elfogultan kezelnék. Ma már például kétszer is belém kötött az egyik fehérsipkás. Először azért, mert az úttesten beszélgettem egy komámmal, másodszor pedig azért tartóztatott föl, mert a Grófidból az „Ínyencbe” igyekezve meg akartam utamat rövidíteni. Hát tehettem én róla, hagy egy Hilmann közvetlen a hátam mögött fordult meg és farával eltorlaszolta a hetes villamos útját. A fehérsapkás pedig nemhogy az öklét vadul rázó villamoskalauzt oktatta volna ki az udvariasság alapszabályairól és azt a lúdtalpé Hillmann-tulajdonost bírságolta volna meg, hogy későn fékezett, képzeld el az én igazolványomat kérte. Majd csúnyán leszidott, hogy a közlekedési balesetek elleni küzdelem hónapjának első napján majdnem komoly balesetet idéztem elől Annyit kántált, hogy a végén dUhbe gurultam és megmondtam neki a magamét, hogy 6 és hozzá hasonlóak, akik korlátozzák a gyalogjárók szabad akaratát, a demokrácia ellenségei, sőt az imperialisták bérencei. £s képzeld csak el, az alak elkezdett fenyegetőzni, hogy ő majd Így, meg amúgy megmutatta, hogy megtanít egy fegyelmezetlen és szemtelenkedő járókelőt — már mint engem, kesztyűbe dudálni. A végén huszonöt korona pénzbírságot is fizettem, így tehát kénytelen voltam búfelejtőre betérni a Tulipánbal — Látod — mondta fátyolos szemmel Könyök Elemér — ezt kellett megórnem, nekem, ős-gyalogjárónak, pedig hát, ki ér nálam többet? — A rend és törvény — suttogtam magamban, ds nyíltan nem mertem ellenkezni Könyök Elemérrel. -si-Halászó asszony Vadász A kanadai eszkimók művészete több mint kétezer esztendős múltra tekinthet vissza. A legrégibb eszkimó műemlékek az időszámításunk előtti első évezred középéből származnak. Ezek a legősibb művészi megnyilvánulások azonban távolról sem hasonlítanak a mai eszkimók műalkotásaira. Inkább Európa és Ázsia őskori művészetének szélesebb keretébe foglalhatók. Észak-Kanda történelme tulajdonképpen a 18. század elején kedődik, amikor az angol Bafftn felfedezte az Arktisz itteni lakóit. Ebben a történelmi korban már kialakult a sajátos eszkimó kifejezésmód, mely lényegében nemigen különbözik a szibériai eszkimók művészetétől. A tulajdonképpeni eszkimó kifejezésmód azonban végleges formáját csupán az utóbbi évtizedekben nyerte el. Napjaink eszkimó-művészetének formája meglehetősen változatos: a kifejezetten naturalista ábrázolásmódtól egész a modem kifejezést eszközökig terjed. Az eszkimó-művészet tartalma főleg a vadászat és az elejeit vadak ábrázolása. Előfordulnak azonban családi élettel kapcsolatos alkotások, valamint portrék is. Az állatok közül leggyakoribb a fókák, rozmárok, jegesmedvék, fáv or szarvasok, rókák, vidrák és nyúlok, valamint a madarak: sarki bagoly, lúd, kacsa, tyúk, sirály stb. ábrázolása. A családi élettel kapcsolatos alkotások az eszkimó csa ládot munka közben mutatják be: az aszszony kőfazékban halat főz, fókát nyúz, bőrt készít ki, a férfi fókabőrböl készült úszót fúj fel, az anya gyermeket szoptat, a gyerejc labdázik stb. Az eszkimó-művészek gazdag fantáziájának bizonyítékát az emberek, illetve az állatok lelkiállapotát kifejező müvek. Ilyenek például a „Mit gondol a fóka az emberről”, a „madarak gondolatai” stb. című grafikai alkotások. A művészek témájukat gyakran a gazdag mitológiából merítik. Az eszkimó-plasztika eredetileg mágikus célokat szolgált. Az eszkimók a kisebb szobrokat, hogy szerencsét hozzanak nekik, magukkal vitték a vadászatra is. Ez a szokás Arktisz egyes távoli vidékein még ma is dívik. Az eszkimó-szobrocskák eredeti jelentősége azonban fokozatosan eltűnt. Ha a most készült plasztikák az eszkimók tulajdonában maradnak, és nem eladásra készültek, értékük annál nagyobb, minél kellemesebben lehet őket kézbe fogni. Az eszkimók ugyanis a műalkotásokat nemcsak a tetszetősségük, hanem tapintásuk milyensége alapján is értékelik. Szobraik formája azért olyan kerekded, felülete pedig simára csiszolt. Ha az eszkimó művészhez látogatók jönnek, kérésükre szerényen kicsomagolja művelt s ezek aztán kézről kézre járnak. Mindegyikük szakértelemmel megtapogatja a szobrocskákat és elragadtatással dicsért a művész ügyességét. Ezután a szobrokat alkotójuk gondosan puha bőrbe csomagolja és elteszi. Az eszkimók mind ez ideig ugyanazt a témát nemigen szokták többször feldolgozni. Általában szobrokat készítenek, azonban néha köbé vagy rozmáragyarba is vésnek. Néhány évvel ezelőtt művészetükben megjelent a grafika is. Az eszkimó művészet a legeredetibb képzőművészeti megnyilvánulások közé tartozik, lóllehet a civilizáció első jelei már érezhetők rajta. Az eszkimó műalkotások egyre nagyobb produkciója magában rejti azt a veszélyt, hogy a jövőben a sajátos képzőművészeti kifejezésmód ipari jelleget ölt. Anya a gyermekével «Végország IHŰVéSZCtC
